Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Passport
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 1982
Játékidő: 43:15
Értékelés: 4.5/5
A legendás szaxofonos, billentyűs és zeneszerző, Klaus Doldinger a nyolcvanas években is megőrizte a német jazz rock fúzió legnagyobb tekintélyének hírnevét, pedig a hangzásvilága érezhetően változott. Komponálás közben ugyanis mindig az olyan erényeket helyezte az első helyre, mint a saját kreativitás, az érzékenység és a kalandvágy az új hangzásbeli kihívások felkutatásában – akkor is, ha ezért esetleg le kellett mondania a szélesebb kereskedelmi sikerről. A Passport esetében pedig mindig úgy tűnt, hogy ez a siker ott lapul a következő sarkon, mégis, mindenféle okból kifolyólag elérhetetlen maradt.
Az „Earthborn” fontos pillanata Klaus pályájának: sikerült egyesítenie gazdag szerzői hagyományát néhány teljesen friss kísérlettel, és ezzel teljes gőzzel léphetett be a nyolcvanas évekbe anélkül, hogy beleesett volna a korporatív logika csapdájába – ami abban az időszakban a jazz fúzió és a progresszív rock számos kortársával megtörtént. Itt ismét összefogott a kultikus dobossal, Curt Cressszel (színes pályafutása során a Passport mellett a ugyanilyen neves Triumvirat és Saga tagja is volt). Cress dobos-újítói hírnevét jórészt az elektronikus ütőhangszerek úttörő használatára építette, így a Passport hangzása már jó pár évvel a nyolcvanas évek kezdete előtt is meglepően modern volt.
Éppen az ő dobjátéka, valamint a Klaus szaxofonja és Kevin Mulligan gitárja közötti kivételes kémia a kulcs ahhoz, hogy az „Earthborn” az idő próbáját is kiállva a nyolcvanas évek közepének legjobb jazz rock fúziós teljesítményei között van számon tartva. Klaus ráadásul kisujjában volt az akkoriban uralkodó szintetizátor-technológia – a dallamos hangszerelések iránti kivételes érzékét pedig említeni sem kell, amit néhány filmslágerhez írt zenével is bizonyított (a legismertebbek a „Das Boot” és a „Neverending Story”). Ez a két éneket tartalmazó, egyébként szinte teljesen instrumentális lemezen a legnyilvánvalóbb, ahol dallamos rockkal kísérletezett.
A nyitó „Palm Tree Song” máris igen szerencsés példája a régi és az új egyesítésének: az elektronikus ütősök, a hatalmas szintetizátorfüggönyök és a slide gitár finom futamai találkoznak benne Klaus kötelező szaxofon-szólóival. A funkos ritmusokkal gazdagított „Ball the Jack” számos érdekes pillanatot tartogat a Korg szintetizátorok kifinomult használatából Hermann Weindorf billentyűs-énekes (és időnként Doldinger) jóvoltából. A lemez másik oldalán olyan szerzemények is vannak, ahol továbbra is élvezhetjük a kivételes technikai tudást és a változatos ritmusok tömkelegét, ilyen a „Bassic” is, rendkívül kreatív basszusvonalakkal, Dieter Petereit tolmácsolásában. A címadó dal szinte a Passport-klasszikusok archetípusa: az ambiens csendélet és a jól időzített dallamosság kitűnő elegyét kínálja melankolikus szaxofonfutamokkal és temperamentumos ritmusfordulatokkal, miközben Kevin Mulligan érzékeny gitárszólója remekül kitölti az egész hangzáskollázst.
A jazz rock és az AOR sikeres összhangjáról a hipnotikusan dallamos „New Moon” tanúskodik a legjobban, amiből ügyesebb marketinglépésekkel biztosan óriási rádióslágert lehetett volna csinálni, hiszen minden szükséges fűszert tartalmaz egy ilyen sikerhez. Weindorf kitűnő éneke német akcentus nélkül erősen emlékeztet a legendás Eric Woolfsonra, így nem meglepő, hogy ez a két teljesen különböző műfaj keresztezésére tett érdekes kísérlet az The Alan Parsons Project minden rajongójának fog a legjobban a fülébe mászni, de olyan zenekarokéra is, mint például a Camel (a nyolcvanas évekbeli, persze), az ELO és a Supertramp. Weindorf fertőzően dallamos énekstílusa, melodramatikus női kísérővokálokkal és számos mókás szaxofon- és szintetizátor-ékítménnyel megtámogatva, még ma is igazi mannát jelent azoknak a ritka egyéneknek, akik egyszerre fúziós- és AOR-gurmandok.
Az „Allemende” a szintetizátorok hatalmas vonalaira és a szaxofon meg a gitár kivételes kémiájára épül. A harcias hangulatú basszusmenetek remekül olvadnak össze a pajkos ritmikával és a főmotívummal, ami könnyen lehetne akár valamelyik filmzenei Klaus-projekt alapja is. A „Leave Taking” szerkezetében és hangulatában is olyan szerzemény, amely akár az „aranykori” hetvenes években is születhetett volna, és biztosan tetszeni fog a Weather Report minden rajongójának is, mert a szintetizátorok finom futamai, amelyek a különféle ütőhangszerek támogatásával némi világzenei beütést is hordoznak, erősen emlékeztetnek az elpusztíthatatlan Joe Zawinul néhány ötletére.
Az „Abakus” újabb telitalálat, ami a hangszeres játékosság, a dallamosság és a melankolikus hangulat kifinomult ötvözését illeti, rengeteg pillanattal a szólisztikus képességek megmutatására – ami egy minőségi fúzióból egyszerűen nem hiányozhat. A záró „Night Delighter” pedig a „New Moon” után újabb szaftos példa a jazz rock és az AOR közti hídépítésre, egy leheletnyi diszkóval, ahol Weindorf ismét fenomenális énekteljesítménnyel villog. A bravúros éneken és a fertőzően dallamos refrénben csúcsosodó részeken túl a leginkább az érdekes, hogy a szinte diszkóritmus milyen szerencsésen szinkronizál néhány hagyományosan jazzes húzással. Külön kiemelkedik Klaus szaxofon-orgiája, amellyel még egyszer megcementezi státuszát e fúvós hangszer egyik legnagyobb mestereként.
Doldinger úr és kísérői feltűnően sikeresen léptek be a nyolcvanas évekbe, amivel – kéz a szívre – a jazz rock fúziós zenekaroknak csak elenyésző hányada dicsekedhet. Klaus fúziója az olyan sokféle műfajból, mint a jazz, a funk, a progresszív rock és az AOR, kockázatos volt, de meglepően erős albumot eredményezett: a gazdag dallamvilág – főleg a ritmikus szakaszokban – és az intelligensen felépített hangszerelések harmonikus egyensúlyban vannak, ami minden szempontból az életmű legjobbjai közé emeli (a Passporttal és szólóban is). Sok prog-purista manapság legyint, ha valaki a Passportot 1976 után említi, mivel azután a progresszivitás valóban nem tartozott többé Klaus társasága fő elemei közé, legalábbis a szó teljes értelmében, de közben elsiklanak az elvitathatatlan tény felett, hogy még mindig számos jó, sőt kiváló albumot készítettek, mint az „Earthborn” esetében is.
Felállás
Klaus Doldinger – szaxofon, fuvola, billentyűs hangszerek
Curt Cress – dobok, ütőhangszerek
Kevin Mulligan – gitár
Dieter Petereit – basszusgitár
Hermann Weindorf – billentyűs hangszerek, ének
Produkció
Passport
Számlista
1. Palm tree song (4:16)
2. Ball the jack (4:30)
3. Bassic (3:17)
4. Earthborn (5:52)
5. New moon (4:10)
6. Allemande (4:35)
7. Leave taking (5:45)
8. Abakus (5:40)
9. Night Delighter (5:10)
