Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Arena
Kiadó: Verglas Records
Megjelenés: 2018
Játékidő: 56:01
Értékelés: 5/5
Az angol neoprogrock bajnokai, az Arena új albummal tértek vissza. A „Double Vision” koncepciójában a húsz évvel ezelőtt megjelent klasszikus, a „The Visitor” (1998) folytatása, amelyen az azonos című szám is hallható. Az album több utalást is tartalmaz az Arena múltjára. Clive Nolan billentyűs és alapító tag szavai szerint a „Double Vision” koncepcióját M.R. James angol szerző „Összegyűjtött kísértettörténetek” című novellagyűjteménye ihlette. A komor hangulat, valamint a szellemekről, a halál utáni életről és egy titokzatos, démoni látogatóról szóló szövegek teljesen összhangban vannak az Arena hosszú évek óta ápolt hagyományával és azzal a hírnevükkel, hogy ők a legsötétebb neoprogrock zenekar. Az Arena tagjai, élükön a két alapító taggal és a dalok többségének szerzőjével, Nolannal és a dobmesterként ismert Mick Pointerrel, ezúttal sem okoznak csalódást, sőt: ismét remekművet alkottak, amely talán a kultikus neoprogresszívek jelenlegi felállásának eddigi legjobb teljesítménye.
A „Zhivago Wolf”, amelynek semmi köze Paszternák Zsivágó doktorához, epikusan komor, feszült hangulatú nyitány klasszikus Arena-stílusban: a metálosított gitárfutamok, a drámai szintetizátor-textúrák, a határozott dobátvezetések, a tüzes basszusvonalak és az erőteljes énekteljesítmény ennek a kiváló nyitódalnak a legfőbb erényei. A „The Mirror Lies” dallamos, bátorító refrénnel és szinte ikonoklasztikus Arena-hangszereléssel rukkol elő, olyannal, amilyen a zenekar legjellegzetesebb munkáira jellemző. Atmoszférájában kissé a „Contagion” (2003) néhány számát idézi. Paul Manzi énekesnek előbb jó néhány évig kellett lerázni magáról elődje, Rob Sowden hosszú árnyékát, akit valószínűleg még mindig az Arena történetének legkedveltebb énekeseként tartanak számon, de mostanra végleg kulcsemberré vált: ő kelti életre Nolan összetett szövegeit, valamint Clive, John és Mick szerzői elképzeléseit feszült hangzásdrámává. A hangszíne nem sokban tér el az elődjétől, mégis könnyen elképzelhető egy Iron Maiden-tribute bandában, és tökéletesen illeszkedik az Arena hangzásvilágába, amely gyakran a szimfonikus progresszív rock és a progresszív metál között félúton helyezkedik el.
A „Scars” melankolikus-nosztalgikus refrénje kissé emlékeztet a „Crying For Help” című, többrészes Arena-klasszikusra, a szám epikus gitárszólóját pedig a virtuóz John Mitchell játssza, aki az Arena mellett egy sor más zenekarban és mellékprojektben is aktív, élükön az It Bites-szal. A „Paradise of Thieves” erőteljes riffet és a feszült hangulat okos fokozását kínálja. Az Arena az évek során igazi specialistájává vált ennek. Itt is egy dallamos, melankolikus refrén áll az előtérben, amely a számot azonnal Arena-klasszikus státuszba emeli. A „Red Eyes”, a „Double Vision” egyik legsötétebb dala, csúcsminőségű atmoszférikus drámával, hatalmas orgonahangszereléssel és dühöngő gitárfutamokkal, majd meglepő fordulattal egy hangulatában fényes, győzedelmes refrénű szakaszba vált át. A középrészben a vokóder szokatlan használatát egy diadalmas, rétegzett gitár-billentyű harmóniákra épülő rész követi, a melotronhullámokkal megspékelt okos zárlat pedig az Arena eddigi történetének egyik legjobbja.
Az akusztikus vonalú ballada, a „Poisoned” sajátos meglepetés, hiszen az Arena eddig nem írt túl sok balladát, ám főleg Manzi kiváló énekteljesítményének köszönhetően remekül sikerül. A „Double Vision” epikus fináléja a 22 perces „The Legend of Elijah Shade”, amely az „Immortal?” (2000) című lemez „Moviedrome” klasszikusát váltotta le az Arena eddigi leghosszabb száma címéről. Bár a koncepció nem teljesen egyértelmű, kiolvasható belőle, hogy a baljós Elijah Shade, akit az album borítója a maga teljes iszonyatában ábrázol, a démoni látogató és kísértő egyik neve, aki az ördög és a halál közötti közvetítő szerepében már a „The Visitor” lemezen is feltűnt. Nolan mindig is szívesen foglalkozott az ókori népek mitológiájának alakjaival, viktoriánus témákkal, szellemekkel, valamint titokzatos, sötét figurákkal és erőkkel, amelyek próbára teszik az emberiség erkölcsi tudatát. Ezúttal a végső gonosz megtestesülését mutatta be a szövegben, aki a legmélyebb vágyak teljesítéséért cserébe emberi lelket követel. Az Arena történetének egyik legsötétebb, viktoriánus fűszerekkel megbolondított kalandja baljós, démoni hangokkal nyílik, a nyitó rész akár egy horrorfilm aláfestése is lehetne. Ezután tüzes szakaszba váltunk, amelyet rendkívüli lendülettel játszanak el, miközben az összetett hangszeres közjátékok tovább fokozzák a sötét drámát és az összesített atmoszférikus intenzitást. A régi hívek egyes részeket hallgatva, a drámai szimfonikus hangszerelések és a festői harmóniák váltakozásában biztosan felfedeznek majd hatásokat az Arena múltjából, a korai időszakukból is. A végül rendkívül baljós hangulatban záródó monumentális eposz másik érdekessége, hogy a hatalmas refrén csak valamivel a közepe előtt érkezik meg.
Az Arena tagjai minden új stúdióprojektre mindig annyi időt szánnak, hogy a siker a végén borítékolható legyen, és a „Double Vision” lemezzel ezúttal is sikerült egy epikus léptékű, sötét remekművet alkotniuk, amely folytatja az atmoszférikus intenzitásban kiemelkedő albumok irigylésre méltó hagyományát. Főként a záró, komor Elijah Shade-odüsszeiának köszönhetően, akivel biztosan nem szeretnénk találkozni, elnyeri a Manzi-éra legizgalmasabb Arena-teljesítménye címet. Hosszú idő után ugyanaz az Arena-felállás, a már nem éppen új basszusgitárossal, Kylan Amosszal, egynél több albumon át együtt tudott maradni, és reméljük, hogy ez legalább még néhány évig így is marad. A következő Arena-stúdióalbumra valószínűleg megint jó néhány évet kell majd várni, de a „Double Vision” – amely a régi híveket egy pillanat alatt rabul ejti – bizonyosan jóval könnyebbé teszi a várakozást.
Felállás
Paul Manzi – ének
John Mitchell – gitár, vokál
Clive Nolan – billentyűs hangszerek, vokál
Kylan Amos – basszusgitár
Mick Pointer – dobok
Produkció
Clive Nolan
Számlista
1. Zhivago Wolf (4:48)
2. The Mirror Lies (6:58)
3. Scars (5:17)
4. Paradise Of Thieves (5:10)
5. Red Eyes (6:41)
6. Poisoned (4:28)
7. The Legend Of Elijah Shade (22:39)
