Előadó: Life Line Project
Kiadó: Saját kiadás
Megjelenés: 2010
Játékidő: 65:03
Értékelés: 4.3/5
A Life Line Projectnek elég érdekes múltja van, különösen ami a frontember, Erik de Beer zenei pályáját illeti. A kiváló multi-instrumentalista a 70-es évek közepe óta csinál zenét, és az ötödik albuma, a „The King” (recenzió) munkálatai közben rákot diagnosztizáltak nála. Ez akkora lökést adott neki, hogy a lehető legszélesebb közönség elé vigye a zenei víziót, ezért előkapta a régi ötleteit, amelyek már jó 30 éve érlelődtek, a zenei ereibe pedig mintha még több vér került volna, ami egyre újabb és újabb ötleteket szült. A „The King” készítésének felénél derült ki, hogy az orvosok elnézték a diagnózist, és nem életveszélyes betegségről van szó. Az út azonban a boldog hír ellenére már kitaposva várt rá: de Beer világzenésszé érett, akitől innentől várnak valamit.
A „Distorted Memories” teljesen más, mint amit várnál. A korábbi remekek alapján újabb progresszív rock szimfóniára számítanál, de de Beer és társai a jazz, a rock, sőt a folk modern fúzióját tálalják elénk, a gyengédség olyan áradatával, amilyet csak a jazz és a rock tud megidézni, varázslatos mozaikká összeolvasztva; a folk hatások csak tovább színesítik a zenét. A tökéletes dallam keresésének egy jó órányi tömeges kísérlete alaposan megtölti a fejed a jazz-rock klasszikus és merészebb megközelítéseivel, valamint a folkkal való keverésével. Bár egyes hatások hallhatók, a „Distorted Memories” mégis önálló hangzású. A Life Line Project nem fél az olyan óriások nyomdokaiba lépni, mint az ELP, a Genesis, a Yes, a Mahavishnu Orchestra (a jazz és a rock fúziója miatt), vagy mondjuk a Phideaux, akik előszeretettel szőnek folkelemeket a rockos progjukba.
Az album tucatnyi dalt kínál, az őrülten elborult, jazzes ihletésű hegedűs bolondozástól a fenyegetően ambientes billentyűs ujjtornán át a vokálban gazdag dalokig. A rövidebb „Ignition” intró mutatja be a Life Line Project új arcát, utána jön a robbanékony „Distorted Memories”, egy szimfonikus rock-retrogresszió, amely elröpít minket a hetvenes évekbe. Kicsit modernebb kísérlet a modern progresszív zenére a „Life Line Suite 2010”, egy rockszimfónia, tele olyan megoldásokkal, amilyeneket csak a klasszikus zenében találni. Maruschka éneke színesíti a „Frozen Heart” című dalt, ezt a kellemes, gyengéd számot, amely megtölti a szívet érzelmekkel. A „Caelum Aurum” az egyik merészebb szám, amely számos műfajt fon össze, különc, mégis egyedi hangzási ellenpontot teremtve. Az „Interlude” kicsit több időt ad egy rövid lélegzetvételre, és kezet nyújt az album közepén való átkeléshez. A „P. C. Left is Right” egy újabb izgalmasabb alkotás. A közelgő veszély, amelynek időnként megvadulnak a hormonjai, nagyon szimpatikus próbálkozás valami frissre, a nehéz prog rock és az ambient keverésében. Az „Acoustic Spring” újabb kellemes folkos dalt kínál, ellenpontként pedig ott a „Steam Roller”, ahol a zenei hormonok de Beer billentyűs ujjaiban találnak otthonra. A megérdemelt epikus zárásról „The Final Word” gondoskodik, ez a 13 perces dráma a mikrofonnál a remek Maruschka Kartosontóval. Meglep minket még a „The Dancing Dutchess” nevű bónuszdal is, amely újabb nézőpontból mutatja meg de Beer zenei gondolkodását, és teljesíti a bónusz célját, hiszen idáig az album már a szívünkhöz nőtt.
Erik de Beer a Life Line Projectoal a „Distorted Memories” lemezen végre megtalálta a saját hangját. A jazzt, a rockot, a klasszikus zenét és a folkot olyan hatékonyan keveri, amilyet manapság ritkán hallani. Az egyetlen hátránya azok a részek, amelyek „töltelékként” hatnak, de ekkora játékidő mellett ez várható, és szerencsére a összképet nem rontják el sokat. A hatodik Life Line Project album így nagy ugrást jelent abban, ahogy a színtér de Beer zenei zsenialitását érzékeli, és fényesen világítja meg az utat, amelyre félelemből lépett, bátran folytatta, és kétségtelenül a holland progresszív rock színtér hőseként fogja befejezni.
A Life Line Projectnek meglehetősen érdekes története van, különösen a vezetője, Erik de Beer és a zenei pályája miatt. A kiváló multi-instrumentalista, aki a 70-es évek közepe óta alkot, az ötödik albuma, a „The King” (recenzió) készítése közben rákot diagnosztizáltak nála. Ez minden okot megadott neki, hogy a zenei víziót a szélesebb közönség elé tárja, így előásott néhány régebbi ötletet, és újakkal is előállt. A „The King” készítése közben viszont kiderült, hogy az orvosok nagyot tévedtek, és életben marad. A csodálatos hír ellenére de Beer útja már ki volt jelölve: világzenésszé vált, ami elvárásokat is hoz magával.
A „Distorted Memories” nagyon más, mint a Life Line Project korábbi lemezei. A rajongók újabb progresszív rock szimfóniára számítottak, de de Beer és zenekara a jazz, a rock és még a folk modern fúzióját hozza, a gyengédség olyan áradatával, amelyet csak a jazz és a rock varázslatos összeolvasztásával lehet megteremteni; a folk csak hozzátesz ehhez a remek zenéhez. A tökéletes dallam keresésének jó egy órányi számos kísérlete megtölti a fejünket a jazz-folk-rock klasszikus és némileg kísérletezőbb megközelítéseivel. Bár egyes hatások könnyen felismerhetők, például az ELP, a Genesis, a Yes, a Mahavishnu Orchestra, sőt a Phideaux is. Persze ebben semmi kivetnivaló nincs.
Az album tucatnyi dalt kínál, az őrülten elborult, hegedűre épülő jazztől és az ambientes, sötét klasszikus művektől a vokálban gazdag dalokig. A rövidebb „Ignition” intró remek módja annak, hogy megismerkedjünk a Life Line Project új arcával, utána pedig a „Distorted Memories” következik, egy nagyszerű, robbanékony szimfonikus retrogresszió, tele klasszikus megoldásokkal. Maruschka éneke éleszti fel a „Frozen Heart” című dalt, egy lágy számot, amely megtölti a szívedet érzésekkel. A „Caelum Aurum” azon kísérletezős számok egyike, amelyekbe számos műfaj szövődik, különc, mégis egyedi hangzást teremtve. Az „Interlude” időt ad a levegővételre, és kezet nyújt az album közepén való átkeléshez. A „P. C. Left is Right” egy újabb nagyon érdekes alkotás. A fenyegető veszély, amely időnként átadja a helyét a hormonoknak, nagyon szimpatikus próbálkozás valami frissre és újra. Az „Acoustic Spring” a második lágy dal mindazoknak, akik a gyengédebb lelkek közé tartoznak, ellenpontja pedig a „Steam Roller”, ahol a hormonok de Beer billentyűs ujjaiban mutatkoznak meg. És mivel kell egy epikus zárás, itt a „The Final Word”, egy 13 perces dráma, amelynek főszerepében Maruschka Kartosonto hallható. Kellemes meglepetés a „The Dancing Dutchess” nevű bónuszdal, amely újabb betekintést ad de Beer zenei gondolkodásába.
Erik de Beer a Life Line Projectoal a „Distorted Memories” lemezen végre megtalálta a saját hangját. A jazzt, a rockot, a folkot és még a klasszikus zenét is olyan hatékonyan keveri, amilyet manapság ritkán hallani. Persze akadnak itt-ott töltelékek, de ez várható egy órás albumnál. Az igazság az, hogy a hatodik Life Line Project album nagy ugrást jelent abban, ahogy a színtér de Beer zenekarának zenei zsenialitását érzékeli. Fényes fény világítja meg de Beer útját, amelyet félelemből kezdett el, bátran folytatott, és kétségtelenül zenei hősként fog befejezni.
Felállás
Maruschka Kartosonto – ének
Elsa de Beer – fuvola
Dineke Visser – oboa
Josine Fraaij – elektromos és akusztikus hegedű
Jason Eekhout – gitár
Jody van der Gijze – gitár, ének
Erik de Beer – billentyűs hangszerek, gitár, lant, mandolin, háttérének
Iris Sagan – basszusgitár
Ludo de Murlanos – dobok, ütőhangszerek, triangulum
Produkció
TASCAM
Számlista
1. Ignition (0:38)
2. Distorted Memories (5:26)
3. Life Line Suite 2010 (9:55)
4. Frozen Heart (4:45)
5. Caelum Aurum (6:44)
6. Interlude (1:20)
7. Reaper Of The Keys (5:39)
8. P.C. Left Is Right ! (5:24)
9. Acoustic Spring (1:59)
10. Steamroller (6:39)
11. The Final Word (13:20)
Bónuszdal:
12. The Dancing Dutchess (2:45)
