Szerző: Urban Bolta
Helyszín: Cvetličarna / Ljubljana / Szlovénia
Az interjú dátuma: 2011. 02. 22.
Az Apocalyptica az új korszak egyik legegyedibb bandája, hiszen a stílusukat az összeegyeztethetetlen összeházasításával építették fel: heavy metalt és klasszikus zenét ötvöztek. A banda 1993-ban alakult, amikor négy klasszikus képzettségű csellista fogott össze a neves helsinki Sibelius zeneakadémián. A zenei pályafutásukat Metallica-feldolgozásokkal kezdték, a váratlan siker és a banda iránti nagy érdeklődés pedig két feldolgozásalbum után az Apocalypticát a saját szerzemények útjára terelte. Ma, hét kiadott album után a finn kvartett – amely közben egy dobost is maga mellé vett, ezzel kissé „liberalizálva” egyedülálló stílusát – bejáratott név a heavy metal világában, a műfaj megújításában szerzett érdemeit pedig a klasszikus zene szerelmesei is elismerik. A ljubljanai Cvetličarnában adott koncertjük előtt (a beszámoló itt olvasható) a zenekar két alapítójával, Eicca Toppinennel és Paavo Lötjönennel beszélgettünk.
Közel öt év után tértetek vissza Ljubljanába, hogy érzitek magatokat?
Eicca Toppinen: Jól, nagyon jól. Három és fél hónapos szünet van mögöttünk, ami jót tett nekünk. Most kezdjük a turnét, és már végtelenül várjuk az esti koncertet!
Perttunak voltak egészségügyi problémái, már rendbe jött?
Eicca: Igen, Perttuval minden rendben, a szünet elég hosszú volt ahhoz, hogy összeszedje magát.
Az új turnétok éppen ma indul. Mire számíthatunk ma este?
Eicca: Még mi sem tudjuk (nevetés). Remélem, jó koncertre! Egy kicsit tartunk tőle, de a kezdeti lámpalázon úgyis túl leszünk, főleg mert a műsoron az utolsó koncertjeinkhez képest nem sokat változtattunk. Úgy hallottam, a mai koncert teltházas. Amennyire emlékszem a korábbi itteni fellépéseinkre, a szlovén közönség fenomenális, úgyhogy jó hangulatot és még jobb koncertet várok.
Beszéljünk most pár szót az új albumotokról. „7th Symphony” a címe, hogyan jutottatok ehhez a névhez?
Paavo Lötjönen: Először is le kell szögezni, hogy nem szimfóniáról van szó a szó eredeti értelmében – a klasszikus szimfónia értelmében –, bár rengeteg klasszikus elem van benne.
Eicca: A korábbi albumainkhoz képest a „7th Symphony” klasszikusabb ihletésű. Valami újat akartunk adni a rajongóinknak, ezért a legutóbbi, „Worlds Collide” című lemezhez képest több klasszikus elemet vittünk az új albumra, és változatosabb, elvontabb kompozíciós szerkezeteket is. Így több hosszabb, progresszív vonásokkal bíró dal került a lemezre, ezért kapta a „7th Symphony” címet. Persze nem a klasszikus Hetedik szimfóniáról van szó, hiszen mi nem vagyunk olyan jók, mint Beethoven volt (nevetés).
Az albumon, ahogy te magad is mondtad, sok érdekes szerzemény hallható, a heavy metal riffektől a klasszikusabb hangzásokig. Mi a titkotok, hogy ennyi különböző elemből is ilyen egységes és kerek albumot tudtok összerakni, mint a „7th Symphony”?
Eicca: Szerintem ez a személyes zenei ízlésünkből fakad. Nagyon sokféle zenét hallgatunk.
Paavo: De azt tudni kell, hogy az Apocalyptica zenéje a klasszikus zenén alapul. Ha a dalainkat tipikus metalhangszereken, gitáron és basszusgitáron játszanánk, sokkal metalosabban szólnának.
Eicca: Valójában a metalzenének is mindig is sok klasszikus alapja volt. Amikor Metallica-dalokat dolgoztunk fel, az emberek hallották, hogy klasszikusabban is meg lehet fogni őket. Ahogy cseperedtünk, rengeteg különféle zenét hallgattunk, klasszikus zenét tanultunk, és közben nagy metalrajongók voltunk; a kettő összefonódása a személyiségünk része lett, így a zenénk leginkább az élettapasztalatainkból következik, ahol ez a két műfaj mindig is összefonódott.
Eicca, te az Apocalyptica kezdetei óta a dalaitok fő szerzője vagy, az új albumon viszont úgy érzem, jobban, mint valaha, igazi zenekarként működtetek: a többiek, Perttu, Paavo és Mikko is nagy részt vállaltak a dalok (társ)szerzésében.
Eicca: A dalokat mindannyian írtuk, a végén pedig a legerősebbeket választottuk ki az albumra. Az anyagot nálunk otthon, Helsinkiben írtuk és vettük fel, ami jót tett magának az album születési folyamatának. Otthon voltunk, így mindannyian jelen lehettünk a stúdióban, tudtunk alkalmazkodni egymáshoz, az egyik bejött a stúdióba, a másik elment, az egész munkamenet nagyon laza volt. Teljesen más, mint a „Worlds Collide” készítésekor, amit Stockholmban vettünk fel, ahol előfordult, hogy valamelyikünk nem tudott jelen lenni az anyag feldolgozásánál, szóval sokkal bonyolultabb volt, mint most. Most ebben sokkal rugalmasabbak voltunk, ennek következtében mindenkinek sokkal erősebb volt a hatása. Rájöttünk, hogy amikor közösen dolgozunk az új anyagon, a különböző zenei alapok miatt változatos felépítésű dalok születnek, ami az Apocalypticánál biztosan újdonság. A dalaink ezért még elágazóbbak és színesebbek, hiszen mindegyikünk másképp képzeli el az új zene megalkotását. Az új dalok írásánál először kezdtünk együtt dolgozni a zenekaron kívüli emberekkel is. Segített nekünk például Dave Lombardo, és Johnny Andrews is közreműködött néhány dal megalkotásában.
Olvastam a Not Strong Enough kislemezének megjelenése körüli kellemetlenségekről. Mi is történt valójában?
Eicca: Igen, ez egy nagy „bullshit” volt! (nevetés). Az együttműködések megkötése valóságos rémálom. Brent Smithszel több mint két éve megegyeztünk a közös munkában, és akkor nem sejtettük, hogy a bandája, a Shinedown ennyire sikeres lesz Amerikában. A Shinedown nemrég adott ki új kislemezt, a zeneiparnak pedig megvannak a maga szabályai, és egyszerűen nem engedték, hogy egyszerre jelenjen meg a mi kislemezünk. A Not Strong Enough című dalt ennek ellenére sem dobhattuk ki csak úgy, mert szükségünk van rá az amerikai piacon, ezért készítettünk belőle egy másik verziót. Az egész valójában csak a kiadók ostoba politikájáról szólt.
Az új énekessel készült verzió tehát ebben a helyzetben az egyetlen logikus megoldás volt számotokra?
Eicca: Igen, mert a dal nagyon erős, ezért fontos az album népszerűsítésében. Úgyhogy új énekessel vettük fel, és jó eredmény lett belőle. De a két változatot lehetetlen összehasonlítani, mert nagyon különböznek.
Paavo: Szerintem a dalokat egyáltalán nem is kellene összehasonlítani!
Eicca: Megtanultuk, hogy nagyon nehéz olyan előadókkal együtt dolgozni, akiknek egy időben jelenik meg valami, még ha csak a kiadók érdekei miatt is. Ugyanez történt a „Worlds Collide” időszakában is, amikor kénytelenek voltunk elhalasztani az I’m Not Jesus kislemez megjelentetését Corey Taylorral, mert Amerikában akkoriban a Stone Sour ment a rádiókban. Két dal ugyanazzal az énekessel egyszerre? Lehetetlen. Az ilyen esetek számunkra valóságos rémálmok.
Paavo: Mi csak a zenélésre koncentrálunk, ezért az ilyesmi tényleg az agyunkra megy.
Eicca: Főleg az amerikai zenepiac épül kislemezekre. A kiadók nagyon stratégiai módon építik a megjelenéseiket, a megfelelő időben kell a megfelelő helyen lenni, így bármilyen nem tervezett fennakadás nagy veszteséget hozhat a promócióban. Ilyen a zeneipar – egy nagy szar üzlet (nevetés).
Az elmúlt években sok neves zenésszel dolgoztatok együtt, például Sandra Nasićcsal, Till Lindemannal, Dave Lombardóval… Milyen szempontok szerint választjátok ki az együttműködő muzsikusokat?
Eicca: Attól függ, minden eset más. Néha már megvan a megírt dal, és utána döntjük el, kinek való, máskor a dal születésének kezdetétől együtt dolgozunk a vendégénekessel. Szóval teljesen esetfüggő, nincs egységes forgatókönyv. Olyan zenészeket hívunk közös munkára, akiket tisztelünk, és élvezzük a közös alkotást, amikor együtt formáljuk a dalok végső arcát.
A pályafutásotokat feldolgozások játszásával kezdtétek, műsoron voltak a Metallica, a Pantera, a Sepultura dalai. Melyek voltak a fő tényezők, amelyek a feldolgozásbandától elvittek a saját víziótok és kreativitásotok útjára?
Paavo: Szerintem az a pillanat, amikor seggbe rúgtuk az első kiadónkat (nevetés). Fordulópont volt a harmadik albumunk, a „The Cult”. A kiadó azt akarta, hogy vegyünk fel még egy feldolgozásalbumot, ami már nem jelentett nekünk kihívást, abban az időszakban ugyanis egyre inkább a saját zene felé húztunk és törekedtünk.
Eicca: Az első két album után éreztük, hogy zenekarként fejlődnünk kell. A saját szerzemények voltak az út ahhoz, hogy még jobbak legyünk. Ennek a korszakváltásnak a kezdete nagyon izgalmas volt, mert addig ismeretlen vizeken tapogatóztunk.
Paavo: Nagyon kockázatos döntés volt. A mindenki által ismert feldolgozások után egyik napról a másikra kiadtunk egy albumnyi saját dalt, amit senki sem ismert, tudod, mi voltunk a furcsa „csellóbanda” Finnországból…
Eicca: Eleinte mindenki azt hitte, hogy az Apocalyptica csak a Metallicát játssza. Ha csinálunk még egy feldolgozásalbumot, az az Apocalyptica vége lett volna, mert elfojtottuk volna a saját kreativitásunkat.
Paavo: A „The Cult” korszaka volt az Apocalyptica igazi identitásának kezdete, ahogy most ismerik. Aztán gyorsan peregni kezdtek az események, hamar sikeresek lettünk. Ehhez sokat hozzájárult a Sandra Nasićcsal való együttműködés is. Ő énekelt a Path című dalban, ami a „The Cult” különleges kiadásán jelent meg, és éppen ez a közös munka vonzott rengeteg figyelmet, és nyitott meg előttünk sok ajtót.
Mely példaképek hatottak a legjobban a zenei stílusotokra?
Eicca: Az ötletünk kezdetben nagyon egyszerű volt: metalt játszani csellón. A kezdeteink idején, húsz évvel ezelőtt a fő inspirációnk a nagy thrash bandák voltak: Metallica, Sepultura, Pantera…
Paavo: Hatalmas kihívás volt a cselló mint hangszer, mert nagyon szórakoztató. Az ihletünk nagy részét maga a hangszer adta, metalt játszani rajta ugyanis nagyon különc választás. Persze hatott ránk a zene is, amit mindig is hallgattunk, Dmitri Shostakovich, Sergei Prokofiev, a másik oldalon pedig a Metallica és az összes többi metalzene. A saját zene komponálásánál viszont nehéz meghatározni, mi hatott a legjobban a művedre.
Milyenek a további terveitek, most sokat fogtok koncertezni?
Paavo: Igen, először Európa jön, aztán Amerika, majd megint visszatérünk Európába, Franciaországba, ezután újabb ugrás az óceán túloldalára egy turnéra, amit még be sem jelentettek. Nyáron augusztustól fesztiválokon lépünk fel.
Gondolkodtatok esetleg valamilyen DVD kiadásán?
Eicca: Igen, beszéltünk róla. A Worlds Collide turnéról sem készült konkrét videókiadvány, ezért azon gondolkodtunk, hogy dokumentáljuk a mostani turnét, de még minden lehetőség nyitva áll.
Paavo: Szeptemberben adunk egy nagyon különleges koncertet…
Hol, Helsinkiben?
Paavo: Azt senki sem tudja, egy nagyon különleges helyen… (nevetés). Nagy esemény lesz.
Még egy utolsó kérdés, nagyon közhelyes, de azért: mit üzentek az Apocalyptica összes szlovén támogatójának?
Eicca: Szlovéniában a kezdetektől erős rajongótáborunk van, amire nagyon büszkék vagyunk. Gondosan ápoljuk, és megígérem, hogy valahányszor visszatérünk hozzátok, alaposan elkényeztetjük őket!
Eicca és Paavo, köszönöm a beszélgetést, sikeres esti koncertet kívánok nektek!
Az interjút készítette, fordította és szerkesztette: Urban Bolta
Fotók: Branka Istenič
Az interjú a RockLine és a Rock Hard Slovenija együttműködésében készült.
Képgaléria
