Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Bowie, David
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1974
Értékelés: 4.5/5
A „Diamond Dogs” lemezzel Bowie a glam rock mozgalom újhullámos vonulatát vitte a csúcsra, és 1974-ben a pop színtér megkérdőjelezhetetlen királyává koronázta magát: az albummal és a kislemezekkel mindenféle lista élére felkerült, Európában, majd végre az Egyesült Államokban is. 1974 a popszíntéren ezért abszolút Bowie éve volt. Az aszexuális, számtalan galaxist, ezernyi arcot és testet egyesítő hibrid megőrizte a teljes pózarzenált, amellyel kultikus figuráját megteremtette. A vörösre festett, égnek meredő haj még veszedelmesebben meredezett!
A „Diamond Dogs” koncepcióalbum. Bowie kamaszkorában rajongásig olvasta Orwellt, és az orwelli disztópia, az „1984” gondolata egyenesen ráillett: szövegei már az előző lemezeken is a társadalmi dekadenciát, az érzelmi eltompultságot, az erkölcsi bénultságot és a nyugati rendszer tömegeinek egydimenziós gondolkodását támadták. Azt a tömeget, amely vakon követi az államapparátus szavát, amelynek a háborúzás természetes, a rendőrség magától értetődő, a szabályok, tiltások és engedélyek pedig – amelyeket valaki más diktál – teljesen hétköznapiak, és egyszerűen elfogadandók, hogy biztonságban érezze magát. Vagyis hogyan lehet eladni egy olyan morált, amely az egyén integritásának teljes leértékelődéséhez vezet, cserébe a biztonság érzetéért. A biztonságért, amelyet az anyagi kényelem ad. Mennyire passzol mindez a mai társadalomra, amit a rockzene történetének egyik legérzékenyebb zenésze már 1974-ben megérzett, amikor az egyetemes vízözönről alkotott víziót mesterien Orwell megverselésével jellemezte! A „Diamond Dogs” Bowie minden rémisztő, apokaliptikus jövőképének tömör, velős megelevenítése a nyugati társadalomról.
Az új album az „Aladdin Sane” (1973) abszolút továbbfejlesztése. Miért? Mert egyszerűen ez a legbowie-sabb az addigi Bowie-lemezek közül. David ezúttal még fókuszáltabb, még lelkesebb és elkötelezettebb volt a stúdióban. Még határozottabban lépett fel a nyers „bowie-izmus” bemutatásában. Ez a hetvenes évek eleji rock’n’roll eltorzított határvidéke, egyedi adag rikítással, amiért elsősorban Bowie éneklési módja, valamint a torzított gitár és a billentyűk felelnek, ehhez pedig művészien adagolta a fúvósaranzsmánok és a vokálharmóniák rendkívüli ízeit. Ez volt a kulcs, amellyel nemcsak saját kifejezésmódjának különlegességét határozta meg, hanem ki is lendítette a rock’n’roll színteret a hetvenes évek eleji apátiából. Így elnémította mindazokat a zenerajongókat, akik a Genesis, az ELP, a Yes és a King Crimson akkori progresszív rock robbanására zsörtölődtek. Ráadásul a rock’n’roll horizontjai is teljesen kimerültnek tűntek. Aztán megjelenik Bowie, mindent a feje tetejére állít, valódi forradalmat indít el („boewiemania”), és a pop rock új virágkora kezdődik. Ha Bowie egykor azonosult Ziggy Stardusttal, ezúttal csak azt a tájat és azokat a városokat akarta megmutatni, ahonnan Ziggy Stardust jön. Vagyis ahonnan maga David Bowie jön. Ziggy pedig már rég nem létezett, így a Spiders From Mars sem volt többé értelmezhető. Bowie a „marsi pókok” közül a stúdiómunkákra csak Mike Garson zongoraművészt tartotta meg a felállásban, a basszust Herbie Flowers, az akkori Egyesült Királyság egyik legjobb basszusgitárosa játszotta, Alan Parker vitte a szólógitárt, Ansley Dunbar és Tony Newman pedig a dobokat püfölte. Bowie tehát érezte, hogy a marsi pókok koncepciója kiégett, és teljesen új alkotói zenei irányra van szükség. Emellett a „Diamond Dogs” lemezen további szaxofonokat, billentyűket és gitárokat is játszott. Bowie, a sorozatokon kívül álló zeneszerző, hangszerelő és producer így ismét mindent a saját kezében tartott.
Tele ötlettel zsongott a feje, a stúdióban pedig ez rendkívül színes palettát eredményezett mindabból, amit az új album kínált. A lemez egy homályos „a capella” bevezető után egy rendkívül kemény rock’n’roll lövéssel, a Diamond Dogs című számmal nyit. Ilyen keményen és rockosan tömören Bowie később soha többé nem szólt. A lemez egyik csúcspontja a Sweet Thing/Candidate/Sweet Thing (reprise) trilógia, amely a pop rock és az akkori avantgárd, kísérletező rockkitérők keveréke. A mini szvit a hangulatok gyönyörű palettáján vezet végig, ahol a motívumok mesterien illeszkednek egymásba! Ez a szvit és a lemez három kislemeze közül az egyik, a Rock’n Roll With Me már párhuzamot kínál a poszt-glam korszak sokkal finomabb utódjával, a „Young Americans” (1975) lemezzel. A kislemezként megjelent Rebel, Rebel nem titkolja Bowie szimpátiáját a Rolling Stones iránt. A tambura-alátámasztású beat, az éles visszhanghatáson átvezetett riff és maguk az énekvonalak tiszta „stones”, míg az 1984 a hozzáadott vonósok révén igazi „Barry White disco pop seventies meets rock’n roll” kirándulás. Ezen a lemezen használta Bowie először hatásosan a stúdiót „plusz hangszerként”. Erről a lemez rendkívül teátrális zárása győz meg leginkább, a Big Brother, amelyet zseniálisan fűszereznek a fúvósaranzsmánok, ezek drámaian feszült „kettős” hangulatot teremtenek a finomság (elő-refrén) és a rockeres támadóerő (refrén) között. Ez kiszámíthatatlanul ömlik át a lemez instrumentális kivezetésébe, a Chant Of The Ever Circling Skeletal Family számba, ami az album i-pontja. Tulajdonképpen az élő halottak tánca a nagy testvér tiszteletére. „Uuuh” és „brrr”, minden határon túl borzongató.
A zene és a hangulat jéghideg, és a legszebb módon kelti életre a választott koncepciót. Nem nehéz elképzelni a sötét, szürke betontömböket, amelyek az örök fekete égbolt felé magasodnak, amelyet sűrű köd és savas, mérgező gőz tölt meg, és ahol csak a lyukas vízvezetékek sziszegése és az óriási gyárak kéményei törik meg a halálos csendet. Az emberek egyformák, mint két tojás, mind ugyanúgy élnek, parancsokra várnak, engedelmeskednek, hűen követik a Nagy Testvért. Igazi rémálmot idéz meg!
Ez az album sajátos atmoszférát hordoz, mint Bowie minden legjobb műve. A glam rock sírfelirata, amelyet David végérvényesen meghatározott (és nagyrészt meg is alapozott), hiszen nem sokkal később kaméleonként „földibb teremtménnyé” változott, amikor „soul” énekesként kezdett kísérletezni. A „Diamond Dogs” lemezzel David Bowie hagyta, sőt tudatosan szinte el is süllyesztette a „glam rockot”. A „Diamond Dogs” ezért egy korszak hattyúdala és időtlen műalkotás. Igazi album, amely egy pillanat alatt egészében beszippant a saját világába. A leértékelődés homályos, kárhozatra ítélt világába, amely nagyon közel áll a mindennapi valóságunkhoz. A „Diamond Dogs” valósága ezért mindig telibe talál!
Felállás
David Bowie – ének, gitár, szaxofon, melotron, moog (synthesizer)
VENDÉGZENÉSZEK:
Alan Parker – gitár
Tony Visconti – vonósaranzsmánok
Mike Garson – zongora
Herbie FLowers – basszusgitár
Aynsley Dunbar – dob
Tony Newman – dob
Producer
David Bowie
Számlista
CD1. (EREDETI LP):
1. Future Legend
2. Diamond Dogs
3. Sweet Thing
4. Candidate
5. Sweet Thing (Reprise)
6. Rebel Rebel
7. Rock ‘N’ Roll With Me
8. We Are The Dead
9. 1984
10. Big Brother
11. Chant Of The Ever Circling Skeletal Family
CD2. (BónuSZ CD):
1. 1984 / Dodo – (with The Spiders From Mars)
2. Rebel Rebel – (US single version)
3. Dodo
4. Growin’ Up
5. Alternative Candidate
6. Diamond Dogs – (K-Tel BEST OF Edit)
7. Candidate – (Intimacy mix)
8. Rebel Rebel – (2003)
