Kiadó: Insideout Music
Megjelenés dátuma: 2022. 10. 28.
Producer: Devin Townsend
Az album hossza: 103.50 perc (‘de-luxe’ (2CD) változat)
Műfaj: Progressive Metal / Progressive Rock
Értékelés: 10/10
A „Lightwork” Devin Townsend, a kanadai zenei különc legújabb stúdiómestermunkája. Az „Empath” (2019 – RockLine kritika) stílusbeli követője, vagyis Devin a 2021 végén együtt megjelent kísérleti „The Puzzle” projekt és az ambient/new age jellegű társa, a „Snuggles” után visszatért a hagyományosabban felépített dalokhoz. Devin, aki az albumai többségét maga producerelte, a „Lightwork” munkálataihoz segítőt keresett a produceri székbe régi barátja, Garth ‘GGG’ Richardson személyében, és a közös munka gazdag gyümölcsöt hozott.
A „Lightwork” számos tekintetben az „Empath” stílusbeli folytatása, azzal a fontos különbséggel, hogy a legtöbb szerzemény hangszerelése még dallamosabb és folyékonyabb lett, mint amit Devin korábbi munkáitól megszokhattunk. A dalok többségét harmonikus és gyakran epikus hangulatú, monumentális hangfalak építése jellemzi, ami az elmúlt években már szinte Devin szólókarrierjének egyik alapvonása lett, és a fő oka annak, hogy időnként hízelgő, de megérdemelt párhuzamba állították a legendás Frank Zappával. A progresszív rock sok rajongója biztos benne, hogy ha az amerikai zenei újító még élne, Devin és Frank egy napon összefogott volna legalább egyetlen közös zenei projektre.
A Zappa-kapcsolat magától adódik, ha megemlítjük, hogy Devin a „Lightwork” lemezen régi cimboráival, Steve Vaival, Mike Keneallyvel és Morgan Agrennel játszik, akik mind pályájuk korai szakaszában az amerikai zenei ikonnal dolgoztak együtt. Devin legutóbb az „Empath” albumon és a Casaulties of Cool projektben dolgozott együtt a dobos nagymester Agrennel. Utóbbiban közreműködött a remek énekesnő, Che Aimee Durval is, aki a „Lightwork” lemezen sikeresen felújította az együttműködést Townsend úrral. A progresszív rock rajongói a vendégzenészek közül felismerik még Devin már-már ‘állandó’ énekestárs-barátnőjét, Anneke Van Giersbergent, valamint a basszusgitáros Nathan Navarrót, aki nemrég a kultikus progresszív Porcupine Tree munkatársa lett.
A hatalmas, gyakran epikus vokális harmóniák, amelyekben néhol női kórus is segédkezett, a „Lightwork” dalainak nagy részében igazi balzsamot jelentenek a léleknek, a szerzemények oroszlánrészét pedig kellemes, olykor nosztalgikus hangulat járja át. Mindez már a nyitó „Moonpeople” című dalban hallható, amelyet kifejezetten melankolikus, nosztalgikus atmoszféra itat át, miközben az eklektikus ritmusalapot elektronikus mintákkal támogatják meg a dús hangfalak és a fantasztikus vokális harmóniák. Egy csipetnyi metalról a jó hegyesre fent gitárszólamok gondoskodnak, amelyek itt a produkcióban kissé háttérbe szorultak. Devin ismét minden lépésen megmutatja elképesztő énekesi eklektikáját, amely az operettes éneklést, a szinte falsettos gügyögést és a tomboló visítást egyaránt felöleli. Úgy tűnik, ez az énekesi ‘bipolaritás’ az évek során egyre folyékonyabbá válik, és Townsend úr tökéletesen megtanulta, hogyan lehet harmonikusan váltogatni a klasszikus és az extrém énektechnikák között.
A „Lightworker” egy újabb kiváló alkotás: éteri bevezetővel indul, majd átadja a terepet az epikus, szerteágazó hangszereléseknek, amelyeket Devin énekes kaméleonkodása szorgosan fűz egybe. Még jobban sikerült az „Equinox”, amely stílusában nincs túl messze a space rocktól, de közben new age, prog metal és new wave elemek is fellelhetők benne. Az éteri vokális harmóniák és a harmonikusan áramló hangfalak időnként egy űrhajós és egy zen mester közeli találkozójára emlékeztetnek. A fenomenális „Call of the Void” is, amelyben különösen az epikus refrén nyűgöz le, a kifejezetten dallamos szerzemények közé tartozik, a nyolcvanas évek new wave-jének és art rockjának hatása pedig a szerkezetén korántsem elhanyagolható. A „Lightwork” hallgatása közben gyakran az az érzésünk, hogy Devin zenei ízlése még eklektikusabb lett, mint a múltban, és ez az új szerzemények többségének megkomponálásán is meglátszott.
A „Heartbraker” az album legösszetettebb darabjai közé tartozik: rengeteg ritmusváltást, szinte folyamatosan változó hangulatot és drámai vokális harmóniákat tartogat, Devin és a női kórus közös előadásában. A meglepően dallamos zárórész a „Lightwork” legjobb pillanatai közé tartozik. Devin extrém metalos kalandjainak rajongói biztosan csalódottak lesznek, mert az album ritka brutális pillanatai közül csak a „Dimensions” című dalt lehetne némi jóindulattal ide sorolni. Devin itt rövid időre énekesi értelemben Mr. Hyde-dá változik, a produkció előterébe pedig extrém módon torzított gitárok és kompromisszumot nem ismerő dobos-vágtatások kerülnek. A zenei múltját és gyökereit, annak ellenére, hogy az elmúlt néhány évben ‘magasabb szintre’ lépett, mégsem temette el teljesen.
Az éteri „Celestial Signs”, a „Lightwork” egyik csúcspontja, többrétegű zenekari hangszereléseivel és epikus vokális harmóniáival visszarepíti Devint a progrockos ‘nirvánába’, amelyben a gazdag ambient árnyalatok minden kedvelője elmerülhet. A „Heavy Burden” című dalban, amelyet talán még Mike Oldfield is jóváhagyna, bár egy szemernyi kelta dallamosság sincs benne, Devin lenyűgöző női kísérőcsapata lép az énekes előtérbe, és remekül teljesíti a feladatát, miközben Devin mellékesen néhány érdekes improvizációt is hozzátesz az egyes hangszerelésekhez.
Az akusztikus vonalú ballada, a „Vacation”, amelynek jó esélye van rá, hogy új koncertkedvenc legyen, Townsend úr eddigi pályafutásának legnyugodtabb alkotásai közé tartozik. Az éteri csemege, a „Children of God” olykor úgy szól, mint egy magasabb tudatszintre jutott ember zenei kinyilatkoztatása: számos dallamosan fűszerezett hangszerelést és ‘angyali’ vokális harmóniákat kínál, amelyek a kiváló szerzemény összetett jellege ellenére végig az előtérben maradnak. Az utolsó négy percnyi zengzetes soundscape-et, a sirályok és a tengerhullámok hangjával, valószínűleg Robert Fripp is jóváhagyná.
Az extrém metal és a Strapping Young Lad-korszak hívei, valamint a keményebb hangzások többi kedvelője kicsit drágábban, de jobban megtalálja a számítását, ha beszerzi a „Lightwork” gyűjtői változatát, amelyhez egy extra lemez is tartozik. Ez a „Nightwork” címet viseli, és a „Lightwork” egyes dalainak demóváltozatait, valamint Devin legutóbbi alkotói időszakából származó, kiadatlan anyagot tartalmaz. Már a „Starchasm Pt. 2”, a „Nightwork” első száma is bőségesen ad prog metal és extrém metal elemekből. Egy olyan szerzemény alternatív változata, amely eredetileg a „The Puzzle” projekten jelent meg.
Az egy percnél is rövidebb „Stampys Blaster” szintén a karantén idején született. A brutális „Factions” is megvigasztalja Devin zenéjének extrém metalos elemeit kedvelőket, és bebizonyítja nekik, hogy a kiszámíthatatlan kanadai hangzásújító, aki minden lépésen bizonyítja, hogy még mindig kiváló gitáros is, nem szégyelli múltjának néhány koszosabb, nyersebb árnyékát.
Az akusztikus vonalú „Yogi” már a címével elárulja, hogy egy éteribb, könnyedebb alkotásról van szó, amelyben Devin eklektikus énekesi tehetsége nyűgöz le a leginkább. A space rockos-pszichedelikus kísérlet, a „Precious Sardine”, egy újabb karanténtermék, ezzel szemben azt bizonyítja, hogy Devin nem veszítette el az érzékét a bugyuta humor iránt. Spirituális oldala ismét felragyog a „Hope Is in the World” című dalban, míg a „Chidlren of Dog”, a „Children of God” alternatív változata, szinte ugyanolyan jól sikerült, mint a végleges verzió. A new age elemekkel átitatott gyászdalban, a „Sober” szövegében Devin arra emlékezik, hogyan hagyott fel több mint tizenöt éve, nem sokkal a fia születése után, az ivással és a bódító szerek szívásával, és hogyan döntött az egészséges életmód mellett. A „Boogus” teljesen szokatlan kísérlet, amelyben még kabarézenei elemek is vannak, a „Carry Me Home” pedig egy kedves akusztikus ballada.
A „Lightwork” szövegei sok szempontból Devin érzéseit tükrözik a covid-járvánnyal járó kínos karantén végén, valamint a hozzá kapcsolódó bizarr és veszélyes társadalmi kísérletekről. Emellett az egyes dalok üzenetei a világ megélését mutatják egy érett férfi szemén át, aki nemrég ‘találkozott Ábrahámmal’, és az elmúlt néhány évben a progresszív rock és a prog metal színtér egyik legtiszteltebb zenészévé érett.
A kiszámíthatatlan kanadai zenei doktor a „Lightwork” lemezzel újabb stúdiómestermunkát alkotott, amellyel zenészként, zeneszerzőként és hangszerelőként is új érettségi szintre lépett. Egyáltalán nem túlzás, ha a „Lightwork” című lemezt, Devin huszonegyedik stúdiómunkáját (a mellékprojekteket, például a Casaulties of Coolt is beleszámítva) az kiváló „Empath” utáni újabb fejlődési lépésnek nevezzük. Egyszerűen hihetetlen, hogy egy ilyen terjedelmes életművű zenész, aki szinte minden évben felvesz egy (vagy két) új stúdióalbumot, még mindig képes ilyen sokrétű és mély lemezt készíteni, amelyet öröm az elejétől a végéig hallgatni, és amelyen minden újabb hallgatásnál észreveszel valami újat. Kétségtelen, hogy a „Lightwork” nem merül majd feledésbe, amikor a 2022-es év legjobb albumaira emlékezünk.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
CD1 – Lightwork (55:59)
1. Moonpeople (4:44)
2. Lightworker (5:29)
3. Equinox (4:39)
4. Call of the Void (5:53)
5. Heartbreaker (7:00)
6. Dimensions (5:23)
7. Celestial Signals (5:12)
8. Heavy Burden (4:23)
9. Vacation (3:10)
10. Children of God (10:06)
CD2 – Nightwork (Ltd. Deluxe Artbook) (47:51)
1. Starchasm, Pt. 2 (4:34)
2. Stampys Blaster (0:38)
3. Factions (5:13)
4. Yogi (3:57)
5. Precious Sardine (10:14)
6. Hope Is in the World (4:16)
7. Children of Dog (6:45)
8. Sober (4:37)
9. Boogus (3:33)
10. Carry Me Home (4:04)
Felállás:
Devin Townsend – ének, gitár, basszusgitár, szintetizátor, programozás, zenekari hangszerelés
Közreműködő zenészek:
Anneke Van Giersbergen – háttérének
Ché Aimee Dorval – háttérének
Morgan Agren – dob, ütőhangszerek, háttérének
Mike Keneally – gitár
Steve Vai – gitár
Darby Todd – dob
Federico Paulovich – dob
Diego Tejeida – billentyűs hangszerek
Nathan Navarro – basszusgitár
Jonas Hellborg – basszusgitár
Elektra Women’s Choir – kórusének
