Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Beardfish
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 76:51
Értékelés: 5/5
A Skandináv-félsziget a mai progresszív zene néhány legjobb bandáját adja, mint a The Flower Kings, a Pain of Salvation, az Opeth, a Karmakanic, a Gazpacho, az Anekdoten, és még sorolhatnánk. Az utóbbi években pedig semmiképp sem szabad kihagyni a felsorolásból a Beardfisht. Ők már egész intézménnyé váltak, pedig alig 10 éve működnek. Az eddig megjelent öt stúdióalbumból ugyanis az utolsó kettőt (Sleeping in Traffic Part One és Sleeping in Traffic Part Two – RockLine-recenzió itt) gond nélkül a legendás lemezek közé sorolhatjuk, a „best of the best”, a „crème de la crème” kategóriába. A legnagyobb hatással a Gentle Giant van rájuk, a brit progresszív rockerekre, akikhez minden albummal egyre közelebb kerülnek. Ne érts félre: a Beardfish a britek érezhetően hasonló hatásai ellenére is könnyedén megőrzi önálló eredetiségét. A svéd „halszakállúak” viszont abban különböznek skandináv műfajtársaiktól, hogy eklektikusabbak, zseniálisabban váltanak a játékos dallamokról a komor riffekre, főleg pedig a számok változatosságában és az ötletek nagy skálájában, amely mégis őrzi azt a jellegzetes hangzást, amiről a Beardfisht fel lehet ismerni; mindez csak a zenei stílusra vonatkozik. A szövegek viszont külön kategóriát képviselnek. Miért? Olvass tovább.
Az új album, a „Destined Solitaire” is tele van változatossággal, fekete-fehér stílusú őrült fordulatokkal, a dalokban jazz-, folk-, metal-, ambient-, noir-, sőt popelemeket hallunk; de nem pusztán a felsorolt hozzávalók fejetlen összekeveréséről van szó, hanem mesterien összerakott mozaikról, amely bármelyik darabja nélkül elveszítené a lényegét. Az első változás, amit észreveszünk, a számok hossza: a svédeknél nagy trend volt, hogy minden „lemezen” volt legalább két-három, több mint 15, sőt 20 perces szerzemény. Most ez a hosszmaximum, mind a kilenc dal rövidebb ennél. Emiatt egyáltalán nem érezzük magunkat megrövidítve, hiszen az album még így is jócskán több mint 70 perces.
A nyitódal, az „Awaken the Sleeping” tematikailag az előző két album (Sleeping in Traffic One és Two) folytatása, zeneileg viszont teljesen más. A hangulat nagy kilengései és az egészen bolondos hangszeres részek rendkívül érdekessé, főleg pedig más, bizarr, de még mindig „beardfishes” számmá teszik. A „Destined Solitaire”, a címadó dal kissé sötétebb színezetű, sokkal keményebb és erősebb, mint az „Awaken the Sleeping”. A szerelmi téma és a jövőn való töprengés (amelyben sok az irónia és a szarkazmus, szó sincs önsajnálatról vagy eltúlzott érzelmekről) az ének hajtóereje, amely pillanatokra még death metal growlba is átcsap, ez pedig biztosan teljesen új dolog a Beardfishnek és nekünk, hallgatóknak is. A zenei stílusok átúszása, az akusztikus és elektromos gitár keverése mind a dal rendkívül fekete-fehér megközelítését tükrözi, ami persze nem baj, hiszen a szövegnek is vannak világos és sötét pillanatai (hol az alany az elvesztett szerelem után vágyakozik, hol csókolózik és közös szép életről ábrándozik). Az „Until You Comply (including Entropy)” Sjöblom énekére épül, amelyet kiemelkedő billentyűs témák támogatnak. Az egzisztencialista dal közvetlenül közli a mondanivalóját, metaforák és minden kerülgetés nélkül. Ilyen a szöveg és a hangszeres háttér is. Az „Until You Comply” szellemes átúszása az „Entropy”-ba nagyon feldobja a hangulatot, a tempó emelkedik, de valamiféle játékos szinten, amelyet játékos szöveg kísér. A dal újszerűségéhez sokat hozzátesznek a dobok, amelyek igazán váratlan pillanatokban lépnek be, miután előtte sehol sem voltak; ez persze a progresszív zene alapja, de itt még szembetűnőbb, mégsem zavaró. A hossz is ezúttal földközeli a Beardfishnek – a szám ugyan kétrészes, de a 15 perc azért határozottan nem elhanyagolható.
Az „In Real Life There Is No Algebra” lemond az agyról, és átadja magát az érzésnek. Zappás szöveg, tele szellemesen leplezett gúnyolódással, a zenei őrületre felfűzve. Sjöblom egy ponton még rappel is; az őrület tehát a dal tőkéje. És jól is van ez így, ha hallani akarjuk: őrülten és gondolkodás nélkül hallgassuk. Következik a „Where The Rain Comes In”, amely a címe alapján kissé szomorú, bluesos számnak tűnik. De messze áll ettől: a svéd tréfamesterek az egészet komikus fátyolba burkolják, teljesen elvarázsolt szöveggel, amely mégis sötétebb, érzelmes ének mögé bújik. A dallam is inkább ugrándozó, nem éppen dúr, de elég ritmikus ahhoz, hogy az esővel mint a szomorúság hírnökével kapcsolatos összes előítélet szertefoszoljon. Maga a dal egyébként a kísérletezés jelképe a progresszív zene mozgásterén belül, mind a ritmusokkal, a szünetekkel, a különféle hangszerek „progresszív” időkben való bevonásával, mind a műfajokkal. Az „At Home… Watching Movies” a következő szavakkal indul: „Rain is pouring down from the purple haze …”, mintha a zenészek szándékosan orruknál fogva vezetnének minket, hiszen ennek a rövid „kompilációnak”, furcsa hangok és ének valamiféle „mixének” sokkal több köze van az előző dal címéhez, mint magához annak a dalnak, ráadásul sokkal inkább bluesos, mollos is, mint a tényleges „Where The Rain Comes In”.
Majdnem tízperces „Coup de Grâce” következik, az album egyetlen teljesen hangszeres száma. Csodálatos dallamokkal van tele, a legkülönbözőbb hangszerek harmonikus összeolvadásával, hihetetlen időbeli eltolásokkal, amitől valóban fantasztikus. A címe már Franciaországra utal, maga a szám pedig tovább rajzolja nekünk az országot, és az események kellős közepébe állít. Ha tehát nincs pénzed repülőjegyre, mégis Párizsba vágysz, a „Coup de Grâce” biztosan a legolcsóbb megoldás. Újabb utazás következik, méghozzá igazi száguldás a tudományban, örök filozófiai kérdésekkel – az „Abigail’s Questions (In an Infinite Universe)”. Valószínűleg az album legfurcsább dala, van eleje és vége (ami a világegyetemről nem állítható, legalábbis a Beardfish szavai szerint), de nagyjából ennyi az, amit biztosan elmondhatunk róla. Nehéz lenne azt mondani, hogy klasszikus svéd szám, mégis az. A dalt főleg a billentyűk ragyogása és a gitáraranzsmánok díszítik, fenomenális ének támogatásával; ami az elemzést illeti, minden, amit még le lehetne írni, kevés vagy túl légből kapott. A dalt hallgatni kell, nem megpróbálni szavakba önteni. A Destined Solitaire záró felvonása, a „The Stuff That Dreams Are Made Of” álomszerű, költői dal, ezúttal egy szemernyi komikus betét nélkül (illetve minimális, főleg a zenén keresztül jelenik meg, nem a szövegen), a címe ellenére, amely eltér a hagyományos dalcímadástól. Nem emelkedik ki a mesteri elődök közül, de tökéletes lezárása az albumnak, amely határozottan mestermű.
A Beardfish a Destined Solitaire albummal tovább fokozza az egyre jobb alkotásait, bár nehéz volt felülmúlni a Sleeping in Traffic második részét. A lemez még teltebb a tréfás szövegekkel, amelyek „hasonlítanak” Frank Zappára és szellemi termékeire, a zenei oldal pedig rendkívül eredeti, főleg a másság dominál, amelynek már egészen különleges előjele van – „beardfishes” zene, bár a hetvenes évek szimfonikus progresszív rockjának hatásait nem lehet figyelmen kívül hagyni. Minden újabb meghallgatással felfedezünk egy új darabkát a történetből, amely korábban elkerülte a figyelmünket, egy részletet, amitől a dal titka még inkább feltárul, így a többszöri egymás utáni hallgatás garantált, legalábbis az egyes számoké.
Hogyan tovább, az valószínűleg a svédek kérdése, hiszen a „Destined Solitaire”-nél jobbat alkotni szinte lehetetlen. A skandinávok ugyanis nem használják a sikerhez a megszokott progresszív formulákat és a sikeres elődök másolását, hanem a műfaji címke ellenére is frissek és eredetiek maradnak, mások, és kérdés, meddig lehet ez a gyakorlatuk, mielőtt egysíkúvá, monotonná, unalmassá válna. De ha sikerült Zappának és példaképeiknek, a Gentle Giantnek, a Genesisnek és a King Crimsonnak, miért ne sikerülne nekik is?
Felállás
Rikard Sjöblom – ének, billentyűk
David Zackrisson – gitár
Robert Hansen – basszusgitár
Magnus Östgren – dob
Produkció
Beardfish
Számlista
1. Awaken the Sleeping (6:01)
2. Destined Solitaire (10:53)
3. Until You Comply (including Entropy) (15:21)
4. In Real Life There Is No Algebra (4:33)
5. Where the Rain Comes In (8:29)
6. At Home… Watching Movies (1:53)
7. Coup de Grâce (9:49)
8. Abigail’s Questions (In an Infinite Universe) (9:12)
9. The Stuff That Dreams Are Made Of (10:40)
