Előadó: Sora, Erol
Kiadó: MTM Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 3.5/5
Az a fickó, aki néhány éve Postojnában lépett fel John Lawton énekes (ex – Uriah Heep, ex-Lucifer’s Friend) kísérőzenekarának tagjaként, és a tiszteletreméltó Lawtonnal már összesen 4 albumot vett fel, elismert stúdiógitáros, otthona a kanadai Vancouver. Los Angeles-i tartózkodása idején olyan zenekarokkal dolgozott együtt stúdióban, mint a Survivor és a Quiet Riot.
A John Lawton Band felbomlásával Erol végre időt talált arra, hogy a saját anyagának kiadásával foglalkozzon. A zenészek kiválasztásánál nem kellett sokáig nézelődnie: a helyiek siettek a segítségére, méghozzá kiváló muzsikusok: Lance Chalmers dobos (ex-Trooper), Kevin Dahl basszusgitáros, Gregory Macdonald billentyűs (Big John Bates, ex-Peppersands) és Louise Porter (The Rumours). Sora az éneklést is bátran magára vállalta! A „Demented Honour” frissen szóló lemez! Erol Sora itt a maga teljes valójában mutatkozik meg! Erol írta az egész anyagot, a gitárjátékán pedig hallatszik, hogy olyan gitáros, akit erősen formált a blues és a rhythm n’ blues, és ez a dalokon is meglátszik. Mindenekelőtt azonban hard rockról van szó. A riffek kidolgozottak, dallamosak, és első hallásra megragadnak. Az átvezetéseket csiszolt, filigrán díszítések ízesítik, a szólókban pedig érezni azt a sóvárgó „bluesy feelt”. A produkció élénk, a gitár élő nyersessége enyhén megmaradt. Remek alapot ad a bombasztikus, klasszikus, „rockosan” kompakt, támadó ritmusszekció! A dalokhoz ízlésesen társul a Hammond-orgona, amely szinte észrevétlenül húzódik meg bennük, mégis pont eléggé ahhoz, hogy finom, alig látható függönybe, azaz ruhába öltöztesse a számokat, és a szenvedélyes riffelés és szólózás mellett tovább emelje a dalok drámaiságát és hangulatiságát.
Rendkívül meglepő Erol kiváló éneke. Kiválót mondok egy olyan embertől, aki elsősorban gitáros. Közben eszembe jut Dave Meniketti (Y&T). Erol teljesen eléri ezt a szintet. Gary Moore és a régi, „eighties” Ozzy halvány árnyalatait sem nehéz felfedezni Erol hangjában. A zene stílusában megint csak az Y & T érintődik, továbbá a klasszikus Whitesnake, a „bluesy feel” miatt a Bad Company, a terces harmóniák felugrásai miatt pedig még a Thin Lizzy is, de az ember visszatekinthet a jó öreg, „non – blues” Gary Moore-ra is a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulójáról. Szóval! Klasszikus hard rockos megközelítésről van szó, amelynek prototípusa a Deep Purple, de modernül „felfrissítve”, vagyis a fent említett zenekarok irányvonalában, amelyeknek a Purple szintén az ősatyja! Az album gyakorlatilag mindent egyesít. Az elején rockosan, mérgesen „kihegyezett”, de vannak rajta sokkal lágyabb, finomabb pillanatok is (akusztikus elemek bevonásával), és ezzel az album az AOR és a pop rock felé is elhajlik.
Összefoglalom! Energiával teli, klasszikusan fűszerezett „hard rock” albumról van szó, kivételes frissességgel és színességgel. Vagyis nagy dinamikával! A dalokat kifejező motívumok és ütős refrének díszítik, amelyek elsőre a bőröd alá másznak. A „Demented Honour” könnyen hallgatható album, amelyet szaftos szólógitár, lüktető riffelés és a támadó ritmusszekció határozottsága ízesít. Az album ott robban az energiától és kifejezőerőtől, és egy csepp „cukor” sincs benne. Olyan album, amit beteszel az autó „playerébe”, felhúzod a „volume”-ot a maximumra, és egyenesen elhajtasz vele a tengerre!
Felállás
Erol Sora – ének, gitár
Gregory Macdonald – orgona
Louise Porter – billentyűs hangszerek
Kevin Dahl – basszusgitár
Lance Chalmers – dobok
Produkció
Erol Sora
Dallista
1. Highway To Nowhere
2. Guilty
3. Along The Way
4. Barstool Corner
5. NYC
6. One Way Ticket
7. Piece Of Paper
8. Broken Dreams
9. If You Ever Need Love
10. Rain
Az album hossza: 46.30
