Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: U.D.O.
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2015
Játékidő: 67:44
Értékelés: 4/5
Mindig felmerül a kérdés, amikor a tüskés hajú, morcos Udo bácsi új lemezzel jelentkezik: van-e egyáltalán értelme külön kritikát írni róla, ha az ember már nem tudja, mit írjon, hogy az ne legyen hajszálra olyan, mint az U.D.O. előző stúdióalbumáról szóló recenzió. Áhhh… Hadd keressek valami mentséget erre a lépésre. A legjobb, ha az ember a lehető legrövidebben fogalmaz, ha pedig ez nem megy (mint nekem), akkor az U.D.O. kétévente érkező lemezeiből csak minden harmadikat vagy negyediket veszi górcső alá.
A „Decadent” az U.D.O. 14. stúdióalbuma. A zenekart 1987 óta az egyetlen és megismételhetetlen Udo Dirkschneider vezeti, aki a nyolcvanas évek klasszikus Accept-lemezeinek megszelídíthetetlen, utolérhetetlen torka volt, és az az ember, aki nemrég „kölcsönadta” a fiát, Svent az NWOBHM-veterán Saxonnak, hogy az az idei februárban Nagy-Britanniában lehobolja a néhány elmaradt koncertet, amelyeket a Saxonnak a dobosuk, Nigel Glocker hirtelen egészségügyi gondjai miatt a turné közben el kellett halasztania.
A 2011-es „Rev-Raptor” után az U.D.O. felállása megváltozott – igen, ugyanaz a csapat, amely 2004-ben az egyetlen szlovén koncertjét adta Ljubljanában. Távozott ugyanis mindkét gitáros, Igor Gianola és a német metal nagy veteránja, a volt Stormwitch-gitáros és volt Accept-dobos Stefan Kauffmann, aki egyébként már régóta panaszkodott súlyos gerincproblémái miatt. Dirkschneider nem ült tétlenül, és villámgyorsan egyetlen gitárost hozott az U.D.O. soraiba, vele vette fel a „Steelhammer” (2013) albumot. A technikásan csiszolt Andrey Smirnow a lemez megjelenése után nem sokkal egyenrangú társat kapott a gitár mellé a finn Kasperi Heikkinen személyében. Két fiatal csődör, akik bizonyítani akarnak, és a koponyájukon pattogzik a varrat a testoszteronfelesleg miatt! A veteránok közül maradt Fitty Weinhold basszusgitáros és a mindig szeszélyes dobos, Francesco Jovino, akinek a csere után a zenekar e kritika írásakor már keresi a helyettesét (Jovino például Mike Terrana helyét vette át a Hardline-nál 2014. május 1-jén, a Frontiers Rock Festival keretében, Olaszországban).
Ha a „Steelhammer” próbatétel-album volt, amely megmutatta, hogy az U.D.O. több mint túlélte a változást, akkor az új „Decadent” a zenekar klasszikus irányvonalának megszilárdítása. Az új U.D.O. harapósabb, mint valaha. Abban harapós, hogy úgy szól, mint a régi Accept. Szinte jobban, mint bármikor korábban. Mintha direkt csinálnák, hogy bosszantsák Hoffmannt és a csapatot. Dirkschneider ezt nem szégyelli. Az interjúkban előszeretettel mondja, hogy fikarcnyit sem érdekli, és hogy ha új U.D.O.-zenét komponál, a régi idők iránti szentimentalizmusnak nyoma sincs, a nosztalgiának egyszerűen nincs helye. A „Decadent” tehát az U.D.O. diszkográfiájának megszokott irányvonalán halad, ami hajszálra olyan, mint az Accept. Ennek a „rejtélynek” a megfejtéséhez nem kell Einsteinnek lenni. Nagyrészt Udo Dirkschneider hangja miatt, amely egy szemernyit sem veszített az egyediségéből, abból, ami a nyolcvanas években a klasszikus metalzene megírásának fontos részét meghatározta, amikor az Accept nagy kereskedelmi sikereket aratott, és zenészek új generációit ihlette meg!
Előttem a digipack kiadás! Tizennégy dal van rajta! Kettő bónusz, és nélkülük is van legalább két felesleges. A bónuszok a Let Me Out és a Shadow Eyes, amelyek az albumon a leginkább emlékeztetnek az Accept-re A dalok tehát a jó öreg, iskolás komponálási formát hozzák, ami megint rendkívül közel áll a Judas Priest iskolájához, egy csomó szám azonnal az Accept-et idézi, a riffek pedig ugyanilyen azonnal és büszkén hatolnak egészen a csontig! Mellényúlás nincs. Udo Dirkschneider túl tapasztalt ahhoz, hogy hibázzon. Ráadásul az évek során a rutinszerű kiszámíthatóság a véredbe megy. Jobb hűnek maradni ahhoz, amit a bal kisujjadban tudsz, mint ismeretlen vizekre evezni. Két dal újításszagú. Ez a címadó, és nem sokkal utána a Mistery, mindkettő nélkülözhető. Szép dolog, hogy az U.D.O. megpróbál modernizálni és színesíteni a dalszerzésen, de ez egyszerűen nem áll jól nekik. Innen a megfigyelés, hogy már a 14-nél kevesebb dal is bőven elég lenne egy új albumra.
Mint látjátok, megint túl hosszú lett a kritika. Ha rajongtok az Accept-ért, a Judas Priestért, és persze mindenért, amit az U.D.O. a mai napig kiadott, a „Decadent” nektek való album! Tele van tömör riffeléssel, amelyet mesteri módon támaszt meg a kacéran felmagasztalt, robbanó pusztító erejű ritmika, átitatva Udo Dirkschneider egyedi énekes karizmájával, amelyre az évek alatt sem könnyen tapad rozsda. Gyönyörű darab tisztavérű metalból, Udo új lövedéke, amelyet elsősorban a hűséges rajongóinak szánt!
Felállás
Udo Dirkschneider – ének
Andrey Smirnov – gitár
Kasperi Heikkinen – gitár
Fitty Wienhold – basszusgitár
Francesco Jovino – dob
Produkció
Udo Dirkschneider & Jacob Hansen
Dallista
1. Speeder
2. Decadent
3. House Of Fake
4. Mystery
5. Pain
6. Secrets In Paradise
7. Meaning Of Life
8. Breathless
9. Let Me Out*
10. Under Your Skin
11. Untouchable
12. Shadow Eyes*
13. Rebels Of The Night
14. Words In Flame
* …bónusz dalok az albumnak a korlátozott példányszámú „digipack” kiadásán
