Kiadó: Mascot Label Group
Megjelenés dátuma: 2022. 8. 19.
Produkció: David Paich & Joseph Williams
Az album hossza: 29.09 perc
Stílus: Art Rock
Értékelés: 7.5/10
David Paich nem szorul különösebb bemutatásra. Egyetlen szó elég: Toto! Hat megnyert Grammy. És persze az „aranyos nyolcvanas évek”. Érdekes, hogy a fickó ennyi aktív év után sem gondolt korábban arra, hogy önálló stúdióalbumot adjon ki. Nos, a „Forgotten Toys” fél óránál rövidebb játékidejével és mindössze öt igazi, korábban nem hallott saját szerzeményével valójában inkább EP, mint teljes értékű nagylemez.
Régóta beszéltek róla, hogy Paich az archívumában őrzött, még a nyolcvanas években megkomponált anyagokon dolgozik. A legnagyobb lelkesek azt remélték, hogy ez lesz az alapja egy újabb Toto-albumnak, amely a legutóbbi, „XIV”-et követné. Ez nem történt meg. Mondhatjuk viszont, hogy Paich stúdiómunkáján a megbecsült zenész mellett jó néhány vendég működik közre, akik – akárcsak ő maga – elválaszthatatlanul kötődnek a Totóhoz. A „testvérek”, Joseph Williams és Steve Lukather természetesen ott vannak. Mellettük Lenny Castro, Nathan East és Warren Ham is. Paich emellett egy csokor „egyéb barátot és ismerőst” is megnyert az együttműködésnek, olyan neves nevekkel, mint (többek között) Brian Eno, Michael McDonald, Don Felder, Gregg Bissonette, Steve Jordan, Davey Johnstone… Legyen szó csiszolt hangszeresekről vagy énekesekről, akik vagy a vezetőszólamot vették át, vagy harmonikus kórusokkal járultak hozzá. A tartalom energiában és szerzői színvonalban nem sokban tér el a klasszikus Toto-korszaktól. Ez várható volt. A lemez rövid és velős, ugyanakkor különösen a Toto igazi hívei számára igazi csemegét kínál. Davidnek a hangját nem nehéz felismerni a szerzemények között.
A félperces nyitány, a Forward, az újra felvett és átaranzsírozott All The Tears That Shine (amely a legutóbbi Toto-albumról, a „XIV”-ről származik), valamint a záró instrumentális Lucy nélkül mindössze jó 19 perc igazán érdekes zene marad a lemezen. Őszintén szólva Paichtól az ember többet várna. Főleg annak fényében, hogy pályája során még nem adott ki stúdióalbumot, hogy éveken át a Toto-dalok megalkotásának kreatív hajtómotorja volt, a stúdiós „session” zenészként szerzett tapasztalatairól nem is beszélve. Ezt a kiadványt EP-nek kellene címkézni.
A lemezt a súlyos willibelongtoyou (Will I Belong To You) nyitja. Joseph Williams csatlakozik benne Davidhez a vezető éneknél (a refrénben), a dal pedig olyan érzést kelt, mintha a Toto „XIV” albumának zenei történetét folytatná. A „Forgotten Toys” bővelkedik játékosságban, és ebben a tekintetben rendkívül ragadósan és meggyőzően közvetíti a nyolcvanas évek hangulatát, mondhatni azt az energetikus vibrálást, amely Paich ereiben folyik. A nyolcvanas évek felhőtlensége és kipattanó optimizmusa a lemez minden lépésén elkíséri. A nyolcvanas évek könnyedségét főleg a nyitódal és a játékos Queen Charade foglalja össze. Mindkettőben ragyogóan megmutatkozik a jazz és a pop esztétika cimborasága, amely Paich egész pályáját jellemzi. Akár a Steely Dannel, Michael Jacksonnal vagy a Totóval való együttműködés idejéből. Az All The Tears That Shine vezető énekét Michael Sherwood veszi át sajátosan reszelős hangjával, amelyre fel kell készülni. Pont az egyedisége miatt. Ez az énekstílus teljesen új hangulati és kifejezőbeli távot ad a dalnak. Az újragondolt változat pedig közel kerül a balladisztikus First Time-hoz.
David Paich nagyon jól ismeri az AOR-t. A lemez favoritja sokaknak, akik szeretik a műfajt, a Spirit of the Moonrise lesz, amely, ha ma a nyolcvanas évek lenne, biztosan hatalmas kereskedelmi siker volna. Briliánsan kidolgozott szám drámai versszakkal, amelynek hangulata fokozatosan épül az előrefrénen át egy (kísérővokálokkal) tökéletesen „kifestett” refrén-crescendóig. A bombaszt kiváló kivitelezése. A dal bizonyosan elveszett gyöngyszem. Mintha a Toto elfelejtette volna felvenni az „IV” albumra. David hangja titokzatosságot visz a számba. A vibráció nem is áll olyan messze az ő énekkarizmájától a végső Toto-slágerben, az Africában. Abszolút énekbeli unikum. Paich hangja alapvetően fontos marad. A Toto alakjának és munkásságának (főleg a nyolcvanas években) ő adja azt a kultikus előjelet. A „késő nyolcvanas évek rádióbarát pillanatát” a „Forgotten Toys” tehát a fenomenális Spirit Of The Moonrise-zal éleszti fel a legintenzívebben. A dalt arra szánták, hogy nagy kereskedelmi sláger és a nyolcvanas évek rádiós örökzöldje legyen. A hangsúly a nyolcvanas éveken. A „mid-eight” részt bevezető Hammond ízesíti. Ezt követi az utolsó előrefrénbe való belépés, ami a dalt a záró refrénen át drámai kifutáshoz viszi, amelyben Steve Lukather új, zseniális szólója ragyog. Ott van még a balladisztikus, vágyakozó és kényelmes First Time. Ismét Toto-párhuzamok vannak jelen, ami nem meglepő. Úgy van megkonstruálva, hogy más időkben és más produkciós fogásokkal könnyedén Steve Porcaróra is szabható lett volna, még ha szerzője természetesen Paich. Kísérővokálját benne Paich lánya, Elisabeth is adja. A számban kiemelkedik az ütőhangszeresek, Lenny Castro és Robin DiMaggio hatása, ami az alapkoncepció ismeretében egyáltalán nem meglepő (hasonló hatást érnek el az ütősök az All The Tears That Shine új változatában is).
A Toto pályafutása során valójában nem adott ki olyan albumot, amelynek számlistáján ne lett volna legalább egy valamelyik lánynak szentelt dal. David ezt a hagyományt őrzi. Csak instrumentális módon, ahogy azt a záró Lucy mutatja. Jazzes felépítése tökéletes hangszeres munkát hoz, amelyben a párbeszéd zömét Paich zongorája és a fúvósok viszik. Játékos, szikrázó, huncut. Időnként feltűnik az ének „színezőként” (a hangulat fokozására) puszta hangimprovizációval. A dal olyan „jam”-ként működik, amellyel Paich lezárja önálló munkáját. Végérvényesen túl korán.
A kidolgozottság mellett, amelyet főleg a 2., 3., 4. és 5. pozíciójú dalok hoznak, a lemez azt az érzést kelti, hogy Paich több eddig nem hallott saját anyaggal is szolgálhatott volna. Ez legalább 40 perc zenét jelentene nyolc vagy kilenc, ha nem tíz, telivér vokális szerzeményből. Nem úgy, hogy a lemezen egy rövid intró, egy feldolgozás és egy lezáró szám található, ami egy kicsinosított instrumentális demófelvétel. Röviden. A lemez négy rendkívül változatos pontjának ragyogása ellenére, amelyek stílusukban elveszett nyolcvanas évekbeli Toto-klasszikusokként hatnak, és a finom produkciós fogások ellenére sem lehet szabadulni az érzéstől, hogy a „Forgotten Toys” még jó néhány tartalékot hordoz. Rövid és édes. A Toto hívei az ilyen tartalomnak kétségkívül több mint örülni fognak, és elégedettek lesznek.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Forward
2. willibelongtoyou
3. Spirit Of The Moonrise
4. First Time
5. Queen Charade
6. All The Tears That Shine
7. Lucy
Zenészek:
David Paich – ének (2–5. szám), billentyűs hangszerek (1. szám), zongora (2–7. szám), orgona (2., 3., 5. és 7. szám), basszusgitár (3., 5. szám), szintetizátor (4., 6., 7. szám)
Joseph Williams – vezetőének (2. szám), kísérőének (2–4. szám), billentyűs hangszerek (2. szám), szintetizátor (2., 3. szám), dobprogramozás (3. szám)
Michael Sherwood – vezetőének (6. szám)
Steve Lukather – elektromos gitár (2., 5. szám), elektromos gitárszóló (3. szám)
Ray Parker Jr. – gitár (7. szám)
Dean Parks – akusztikus és elektromos gitár (2–4. szám)
Davey Johnstone – akusztikus és elektromos gitár (6. szám)
Fredrik Halland – elektromos gitár (4. szám), kísérőének (4., 6. szám), kiegészítő elektromos gitár és basszusgitár (6. szám)
Don Felder – „slide” gitár (5. szám)
Warren Ham – szaxofon (3., 5. szám), fuvola (4. szám), szájharmonika (5. szám)
Jon Diversa – fúvósok (7. szám)
Brian Eno – szintetizátor (6. szám)
Michael Lang – zongora (7. szám)
Nathan East – basszusgitár (2., 4. szám)
Mike Valerio – nagybőgő (6., 7. szám)
Robin DiMaggio – dob és ütőhangszerek (4., 6. szám)
Lenny Castro – ütőhangszerek (3., 4., 6., 7. szám)
Gregg Bissonette – dob (2., 7. szám)
Steve Jordan – dob (5. szám)
Pat Knox – kísérőének (3., 5. szám)
Michael McDonald – kísérőének (3. szám)
Monét Owens – kísérőének (5. szám)
Elizabeth Paich – kísérőének (4., 6. szám)
Billy Sherwood – kísérőének (6. szám)
James Tormé – kísérőének (7. szám)
Hannah Williams – kísérőének (3. szám)
Ray Williams – kísérőének (3. szám)
