Dark Wings of Steel
Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Rhapsody Of Fire
Kiadó: AFM Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 59:27
Értékelés: 4/5
A trieszti szimfonikus power metalosok, a Rhapsody of Fire a műfaj kedvelőit meglehetősen megosztják, miközben rendkívül hűséges, szinte fanatikus, hosszú évek óta kitartó rajongótáborra büszkélkedhetnek. Egyfelől különc, technikailag irigylésre méltóan képzett zenészekről és a saját területük úttörőiről van szó: ők voltak az elsők között, akik a power metalt epikus, orkeszterális, többnyire barokkos hangszerelésekkel és operett jellegű énekharmóniákkal kezdték ötvözni. Másfelől a tündérmesei lényekről, rettenthetetlen harcosokról és többezer éves történelmű képzeletbeli országokról szóló fantasy szövegeiket – amelyek ugyan tele vannak az olaszokra jellemző epikai, tragikai és pompázatos érzékkel – kevesen veszik komolyan. Egy ideig, amikor a koncertjeiken egy bőbeszédű, törpe formájú varázsló-ceremóniamester „ijesztgette” a közönséget, a zenekar kifejezetten gúny tárgya volt azok körében, akik nem a Rhapsody of Fire legvadabb hívei közé tartoztak.
Úgy tűnik, ezek a „giccses” idők elmúltak, és a Rhapsody of Fire a rengeteg felállásváltás és a csapat két részre „hasadása” után érezhetően érettebb zenészekké vált – ha már emberként nem is feltétlenül. A „Dark Wings of Steel” a tizenegyedik Rhapsody of Fire stúdióalbum (a „The Dark Secret” EP-t, 2004, is beleszámítva), és az első azóta, hogy közös megegyezéssel útjaik elváltak az alapító gitáros-zeneszerző Luca Turillitől, aki ezután megalapította a banda saját verzióját Luca Turilli’s Rhapsody néven. Érdekes módon e lépés után – a Queensrychetól eltérően – szó sem volt éles konfliktusról, sőt, a helyzet éppen fordított.
Azóta két Rhapsody-frakció létezik, de Turilli szavai szerint a lemezeik kiegészítik egymást, és még mindig ugyanannak az epikus fantasy életműnek a részei, így a „Dark Wings of Steel” ebben a megközelítésben már a tizenkettedik stúdióalbuma az epikus szimfonikus metal trieszti mestereinek. A helyzet kissé a Barclay James Harvestre és a Wishbone Ashre emlékeztet, amikor két azonos nevű banda békésen működik tovább egymás mellett. Ettől függetlenül a „Dark Wings of Steel” az első olyan Rhapsody of Fire-kiadvány, amely már nem része Turilli hosszú fantasy-sagájának, és az első, amely az AFM Recordsnál jelent meg, miután véget ért az együttműködés a Nuclear Blasttal.
Annak a Rhapsody of Fire-„frakciónak” a vezetése, amelyet egykor Rhapsodynak hívtak (korábban pedig Thundercrossnak), de a tagoknak jogi okokból 2006-ban nevet kellett változtatniuk, a két eredeti tagra, Alex Staropoli billentyűsre és fő zeneszerzőre, valamint Fabio Lione énekesre szállt. Ők ketten vették át a banda kormányrúdját; az új basszusgitáros a német Oliver Holzwarth lett (leginkább a Blind Guardian koncertbasszereseként ismert), aki a Rhapsody of Fire régi dobosának, Alex Holzwarthnak a fivére. Utóbbi egy ideig mindkét Rhapsody-verzió tagja volt, míg Turilli le nem cserélte Alex Landenburgra (ex-Stratovarius, Annihilator, Axxis).
Turillit eközben a gyakorlatilag ismeretlen gitáros, Roby De Micheli váltotta, aki meglepően meggyőzően végezte a dolgát, és némi szükséges frissességet hozott a bandába, az egyes szólók terén is. Miután Tom Hess, a másik gitáros távozott, a Rhapsody of Fire hosszú idő után újra egyetlen (fő) gitárossal rendelkezik. De Micheli gitárjátéka talán egy hajszállal kompromisszumtalanabb és kevésbé kifinomult, mint az örök neoklasszicista Turillié, de ez a változás legalábbis egyelőre kifejezetten jót tett a hangzásnak. Érdekes módon a Turilli távozása nyomán támadt zeneszerzői űr a „Dark Wings of Steel” esetében egyáltalán nem okozott égető gondot. Alexnek a hangszerelésben és a komponálásban a testvére, Manuel Staropoli segített, és együtt nagyon jó munkát végeztek, miközben Lione kizárólag a szövegekre koncentrált. Utóbbiak továbbra is a leggyengébb pontjai maradtak a zenekarnak, hiszen szokás szerint a fantasy irodalom legkopottabb közhelyeit vonultatják fel, de már az is előrelépés, hogy ezúttal nem törik meg az egyes dalok hangulatát unalmas narrációkkal, ahogy azt a múltban előszeretettel tették.
A „Dark Wings of Steel” egy a Rhapsody of Fire-rajongók többségének ízlésére szabott album, ami azt jelenti, hogy a várakozásoknak megfelelően a hosszú évek alatt kikristályosodott hangzásreceptet követi, ugyanakkor hoz néhány nem túl radikális, üdítő ötletet is, mégpedig ott, ahol a legkevésbé számítottunk rájuk, így – főleg a hangulatot tekintve – az elmúlt tíz év egyik legizgalmasabb és legváltozatosabb teljesítménye. A Rhapsody of Fire nem létezik rövid, pompázatos intró nélkül, és ezúttal ez a „megtiszteltetés” az orkeszterális-operett jellegű „Vis Divina” jutott, amely sötét, titokzatos atmoszférájával epikus utazásra viszi a hallgatót a „Dark Wings of Steel” tizenegy dalán át.
A „Rising From Tragic Flames” bizonyíték arra, hogy a Rhapsody nem változtat a győztes receptjén, amely eddig lenyűgözte a rajongókat: a tépő gitárriffek könyörtelen dupla lábgépes dübörgésre épülnek, közben barokkos orkeszterális hangszerelés és Lione operettes háttérrel megtámogatott, epikus énekmegoldásai szolgáltatnak nekik társaságot. Szinte sztereotip Rhapsody of Fire-dal, olyan, amilyet a múltban számtalanszor megírtak, a régi recept mégis, főleg hangulatilag, még mindig valahogy működik. Kicsit üdítőbben szól a következő szám, az „Angel of Light”, amelyben sok az átmenet a nyugodt és a robbanékony részek között, és vannak benne végletekig pompázatos szimfonikus árnyalatok, Lione epikus-tragikus énekdallamaival együtt.
A „Tears Of Pain” alatt hallani, hogy a produkcióban az orkeszterális függönyök a dal nagy részében kicsit előrébb kerültek, miközben a ritmusszekció könyörtelen harci indulót diktál. Az album egyik legjobb dala minden bizonnyal a hangulatilag kivételesen erős és ritmikailag dinamikus „Fly To Crystal Skies”, amelyben a hatalmas és egyszerre finom szimfonikus rétegek dominálnak, a központi gitárriff pedig valami olyasmire emlékeztet, ami akár egy-egy német power metal bandának is eszébe juthatott volna, élükön a Grave Diggerrel. De Micheli és Staropoli a hangszeres részben improvizálva némi kísérletező báj is belevisz, az epikus, power metalos refrén pedig ismét boldoggá teszi az összes régi híveket.
A kissé kísérletezős „My Sacrifice” folk-elemeket és akusztikus gitáros balladaintrót tartalmaz, mielőtt számos ritmusváltáson menne át, amelyekben nem hiányoznak a színes gitár- és billentyűs variációk. A „Silver Lake of Tears” éles fordulat a gyors tempó felé, pompázatos dallamokkal, neoklasszicista szólókkal és barokkos szimfonikus hangszereléssel, ami azt jelenti, hogy valószínűleg hamarosan a Rhapsody of Fire kedvelt koncertfixei közé kerül.
A melankolikus power balladán, a „Custode di Pace” (szlovénul: varuh miru, magyarul: a béke őrzője) című számon, amelyben akusztikusgitár-dallamok is hallhatók, Fabio az album egyetlen pillanatában énekel az anyanyelvén, olaszul, ha nem számítjuk a „My Sacrifice” egyik versszakát. Ez elég jó döntés volt, hiszen ez a kompozíció, amelyben hatalmas szimfonikus rétegek burjánzanak, tele van tragikus patosszal, szenvedéllyel és fájdalommal, ami az operettesen fűszerezett olaszban még jobban érvényesül, mint angolul. Az „A Tale Of Magic” harcias hangulatú tétel a hagyományos, klasszicista-epikus Rhapsody of Fire-finomságokkal, ahol az élesre fent gitárfutamok a szimfonikus textúrákkal vívnak az elsőségért, Lione pedig ismét ragyogó énekteljesítménnyel bizonyít. A címadó dal egész érdekes kísérlet: Oliver basszusvonalai rövid időre előtérbe kerülnek, majd a hangszeres kezdeményezést ismét a gitár-billentyű páros veszi át, meg a verhetetlen, operett irányba hajló epikusmese-mesélő, Lione úr. Őt időnként pompázatos kórusharmóniák egészítik ki. Az album a „Sad Mystic Moon” című dallal zárul, amely a csendes, melankolikus bevezető után lassan gyors tempóba vált, és a teljesen jellegzetes epikus refrénben csúcsosodik ki.
A Rhapsody of Fire simán besorolható a hiperproduktív bandák közé, hiszen az elmúlt években úgy sorjáznak tőlük a stúdióalbumok, mintha „futószalagról” jönnének, a „Dark Wings of Steel” zenei tartalmának minősége mégsem sínyli meg ezt a tempót, és ez igazán kellemes meglepetés. A trieszti sárkánykrotók ezúttal pályájuk legjobb teljesítményeinek szintjén álló, kiváló albumot alkottak, ami örömet szerez majd az epikus dallamok és melodramatikus hangszerelések minden rajongójának, nagy meglepetéseket és radikális hangzáskísérleteket viszont tőlük aligha lehet várni. Állítólag a két Rhapsody-frakció között nincs rivalizálás, de a Rhapsody of Fire a „Dark Wings of Steel”-lel érezhetően meggyőzőbb, érdekesebb és üdítőbb albumot hozott össze, mint a Turilli-féle frakció, amely az „Ascending to Infinity”-vel (2012) ugyan szolid, de nem túl lenyűgöző munkát tett le az asztalra.
Felállás
Fabio Lione – ének
Alex Staropoli – billentyűs hangszerek
Roberto De Micheli – gitár
Oliver Holzwarth – basszusgitár
Alex Holzwarth – dob
Producer
Alex Staropoli
Számlista
1. Vis Divina
2. Rising From Tragic Flames
3. Angel Of Light
4. Tears Of Pain
5. Fly To Crystal Skies
6. My Sacrifice
7. Silver Lake Of Tears
8. Custode Di Pace
9. A Tale Of Magic
10. Dark Wings Of Steel
11. Sad Mystic Moon