Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Dandelion Children
Kiadó: Saját kiadás
Megjelenés: 2012
Játékidő: 46:40
Értékelés: 4/5
A Dandelion Children visszatér az ötödik albumával. Öt év alatt öt lemez – ennek a triónak a hiperaktivitásáról tehát felesleges szót vesztegetni. A Dandelion Children ma Szlovéniában az egyik érdekesebb garázsrock-banda, amely egyedi kifejezésmódjával tűnik ki. Egyrészt azzal a különleges zenei kirakóval, amit a muzsikájuk ad, másrészt azzal, hogy a nevüket és az ismertségüket valójában teljesen függetlenül, önerőből építik. Vagyis fejlődnek és művészileg érnek, méghozzá teljesen egészséges módon. Ahogy ez egykor a bolygó zenekarainak zömére igaz volt, nagyjából a kilencvenes évek első feléig. A Dandelion Children higgadtan várta a maga pillanatát. Idén biztosan elérkezett: itt az új album, ráadásul kiválasztották őket az Exit 2012 rangos fesztiválra Újvidéken (Szerbia). Kacsintgatás és kenőpénz nélkül, a »Slovenski teden glasbe« verseny főzsűrijének döntésével, 15 zenekar konkurenciájában.
Az ötödik albumon a Dandelion Children jó néhány újdonsággal állt elő a hangzásában. Először is ez a zenekar eddigi pályafutásának legkontrollaltabb lemeze, egyben a leg»puhább« is, mondjuk inkább úgy: a legváltozatosabb. Mind a hangzásban, mind a hangszerelésben. Persze nem kell tartani attól, hogy a zenekar felismerhető védjegyei elvesznének. A Dandelion Children megtartotta a garázshangzását, csak éppen pillanatokra nem olyan kiugró, mint korábban. Megvan még a »Cobain destruktivitásának és évődő éleslátásának« szerencsés keveréke az énekesnél, és megvan a trió játékának kiszámíthatatlansága is, éppen jó adagban.
Egyszerűen fogalmazva: a banda rengeteget tanult ezekben az években. Az összhang még erősebb lett, koncertkilométerből bőven akad, a csapat pedig főleg a hangszerek technikai uralásában szilárdult meg. A »Dandelion Children so pičke« bizonyítja, hogy a Dandelion Children ma jobban játszik, mint valaha. A Poisoned című dal, amelyben a zenekar fokozatosan építi a hangulatot, a gitárok olyan hangszerelési rétegzettségét hozza, amilyet a Dandelion Childrentől eddig még nem hallottunk. Ugyanez igaz a Ne Maki ga című számra (vajon mit vétett a zenekarnak a The Drinkers volt énekese?), amelyet a Dandelion Children már kiadott a »Dandeloid« (2010) albumon, csak az új változat hangzásában és produkciójában jóval kontrasztosabb. A Ne Maki ga a gitárjáték díszítéseit tekintve klasszikusabban megformált dallamelemeket hoz, és ez igaz az album nyitódalára, a Let Go, Forget című számra is, ahol rengeteg érdekes megoldást találni, például a diszharmonikus nyitó gitáreffektet (a versszak előtt), sőt a dal záró részében a vezérfrázis fölé rétegzett gitárharmóniát. A Barely Curious meglepi a szám vége felé beúszó szinte diszkófunk ritmussal, a Dandelion Children arca pedig mindeközben megtartja a fogsora csorbítatlan épségét és teljes hitelességét.
Bár az albumon már nincsenek blueszal kacérkodó dalok, ami eddig állandó elem volt, és bár a reggae és ska beütések alig észrevehető árnyalatra szorultak (a nyitó Let Go, Forget), a zenekar hallhatóan fejlődött a hangszerelések megformálásában, ami az új albumnak is megadja a tapintható kifejezőerőt és a gazdag zenei tartalmat. Újdonság az akusztikus (gitáros) hangszerelésű dalok előtérbe helyezése is, mint az 1:31 és az A Little Prayer Maybe?, miközben a Burned In My Soul nyitó riffjével, a Barely Curious-szal, valamint a That Color című dal bevezető »nirvanizmusával« (basszusvonal és ének) a trió a stoner zene elemeivel kacérkodik, mint a The Clutch vagy a Quens Of The Stone Age.
Jure megtartotta az éneklésben azt a megközelítést, amely elmélyíti a józan skizoid hatást. Ebből az énekkaraktereből az albumon nincs hiány, különösen a Reaction in a Dream és a Little Craig James című dalokban kerül felszínre, ami fenntartja és erősíti a zenekar zenei tartalmának különleges karizmáját. Ezt a bevált, éles elemet a zenekar a hangszerelésekkel is fenntartja az albumon, ami igaz például az 1:31 című dalra is.
Akinek az az érzése támad, hogy ezúttal a Dandelion Children kevés zajt és dühöt adott, annak ott a rejtett (tizenkettedik) szám, amelynek hossza 11:40. A csiszolatlan stúdiójam Jure átható, féktelen énekes rohamával hozza a legtöbb közvetlenséget és azt a perzselő garázsvitalitást, amit a zenekar korábbi albumai megtestesítettek.
A »Dandelion Chidlren so pičke« bizonyítja, hogy a zenekar stílusváltás küszöbén áll. Ez egy más album, hangzásában a legkontrasztosabb eddig, és ez igaz az egyes dalok hangszerelési szerkezetének változatosságára is. Tény, hogy a zenekar megnőtt. Technikai kivitelezésben és művészi érésben egyaránt. Fejlődött a hangszerelési rejtvények megoldásának érzéke.
Új anyag pedig állítólag már most, a »Dandelion Chidlren so pičke« megjelenése után is van annyi, hogy két következő stúdióalbumra elég lenne. A »Dandelion Children so pičke« a »Dandeloid« elődjének megjelenése óta eltelt leghosszabb időszak után született, ami két évig tartott. Keveset mondóan hangzik, de a Dandelion Children termékenységéhez képest ez sok. A zenekar állítólag új partnerséget is kötött, ezúttal Peter Dekleva személyében, aki állítólag az elkövetkező stúdióalbumukat fogja producerelni. Már ez a tény is önmagában az új zenei horizontok megnyílását vetíti előre, amely felé a zenekar tart. A »Dandelion Children so pičke« sikeresen megőrzi a zenekar öntörvényű, hiteles, hamisítatlan arcát, és egy stílusbeli fordulópont alapplatformját jelenti. A trió tehetségét és állandóan magas inspirációját, amely egészségesen fejlődik és növekszik a zenei kifejezés mesterségében, nem lehet kétségbe vonni, ezért érdekes lesz figyelni, merre fejlődik tovább a Dandelion Children.
Felállás
Jure – ének, gitár, basszusgitár, billentyűk
Anže – gitár, basszusgitár, vokál
Katja – dob
Produkció
Damjan Lebeničnik & Dandelion Children
Dalok listája
1. Let go, Forget
2. That Color
3. Little Craig James
4. Reaction In A Dream
5. 1:31
6. Burned In My Soul
7. Barely Curious
8. Poisoned
9. A Little Prayer Maybe?
10. Ne Maki ga
11. Make Believe
