Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Little River Band
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 46:25
Értékelés: 4/5
Hihetetlen. És most itt van a Little River Band is. A közel 45 éve a pályán lévő zenekar, amelyben mostanáig szó szerint alig kevesebb mint 30 tag fordult meg, új stúdióalbumot jelentet meg. Ha jól számolunk, ez a tizenhatodik stúdiólemezük. A banda ugyan eredetileg ausztrál, mégis az Egyesült Államokban működik, mert ma már többnyire amerikaiak játszanak benne. Wayne Nelson is az, az egyetlen valamivel ismertebb név, aki 1980-ban csatlakozott a csapathoz. Eredeti alapító tagok tehát már réges-rég nincsenek a zenekarban. Nem bizony. Nincsenek ott azok, akik azért felelnek, hogy az együttes a pályafutása során máig több mint 30 millió albumot adott el a bolygón. Akik az oroszlánrészt vállalták abban, hogy a Little River Band bekerült a hírességek ausztrál csarnokába („ARIA”).
A Little River Band névhez fűződő jogokat Stephen Housden szerezte meg (1981-ben csatlakozott az LRB-hez, vagyis jóval azután, hogy a Reminiscent slágerként már bejárta a világot). Ő 2006-ban visszavonult, és Nelson kezébe tette le a kormányrudat. Ironikus, hogy a zenekar történetét a később érkezők írják, nem az alapítók. De ez nem egyedi eset a rock ‘n’ roll korszakában. Housden azért nem engedte ki teljesen a kezéből az irányítást: az új albumon, amely a zenekar első hivatalos kiadványa öt év szünet után, vendégként ő is felj átszott néhány extra gitárszólamot.
Bár úgy szólnak, mint az amerikai The Eagles, és papíron még mindig ausztrál zenekarnak számítanak, a megújult LRB nagyon színvonalas zenei vallomást tesz le az asztalra. Nelson mellett ma olyan zenészek játszanak a Little River Bandben, akik csak az új évezredben csatlakoztak. De jó fából faragták őket. The Eagles? Mindenesetre ott van a hangzásban a farmok és a végtelen prérik íze, egyébként kompakt, alaposan felépített és körülhatárolt dalokban, hatalmas dallamos fülbemászósággal.
A fülbemászóságból bőven kijut. A nyitó The Lost and the Lonely az első bemutatkozó kislemez is volt, és mindent tud. Rögtön összefoglalja, hogy a zenekar olyan formában, amilyen az új időkben, nem veszítette el azt, amivel mindig is lángra lobbantotta a közönséget, az aranykorában is. Kivételes ügyességgel, hatékonyan kompakt hangszereléssel adja elő az egyszerű, mégis kitörölhetetlenül fülbemászó dalokat, amelyek szerves, zengzetes színárnyalatokra épülnek. Ezek a muzikalitásban remekül vonzzák egymást, és optimális szimbiózisban élnek együtt. Mindenki énekel a csapatban, és a vokális harmóniák az LRB tökéletességének egyik védjegyei az új időkben is, az Eagles tökélyével mérhetők. Így egyértelmű, hogy a refrének dallamai a teljes LRB-sztori magját adják. Itt történik meg minden, de legalábbis minden dal lényege. Itt éri el a dal a hangulati csúcspontot, és itt rejlik az album egészének nagy vonzereje. Kifinomult produkcióval vértezték fel, amely a szerves hangzáselemeket mélyen szembeállítja egymással, mesterien megőrzi a versszak–refrén váltás nagy áramlását, a hangszerek közti kommunikáció pedig visszafogottan bravúros. Rutinos vén rókák csapata ez, akik pontosan tudják, mit csinálnak a hangszerelésben! Remekül értenek ahhoz, hogyan kell újracsomagolni egy elkoptatott formát, amely más kezében könnyen a közhelyesség túlsúlyát hozná, úgy, hogy az megint teljes erővel begyújtson! A hangszeres részek alapvetően rövidek. Általában egyszerű, de velős gitárszólók viszik bennük a főszerepet, amelyek néhány szigorúan megválogatott hangra épülnek. Ebben a néhány hangban viszont világossá teszik, hogy a koncertjam távolról sem idegen a zenekartól, csak nem akarják vele megterhelni a stúdiótermékeket. Az album alapmotívuma tehát a fülbemászó vezérdallam teljes követése! Az egyetlen igazán elnyújtott részt a Someone című dal hozza egy szaxofonszólóval, ami legfeljebb a dal popos édeskésségét tartja fenn.
A szólók minden hangja kifejezetten karakteres, és pontosan meghatározott helyen áll. Ezt a mai LRB nagy jártassággal, tudással és tapasztalattal éri el, és persze továbbra is az érzés eredetiségére támaszkodik, ami az új lemez tartalmának legnagyobb értéke. A gitárszólókban érezni a leginkább, hogy a Little River Band zenei gyökerei a bluesban és a rock ‘n’ rollban vannak.
A dalok szerzői szempontból egyenrangúak. Nincsenek hullámvölgyek, nincsenek kisiklások, nincs ingadozás. Ez az a hagyományos hangszerelési elv, amellyel az LRB a hetvenes évek végén híressé vált. A megújult társaság ebben a tekintetben hatékonyan ápolja a zenekar múltbeli munkásságának örökségét. Sőt, egészen sikeresen közelíti a klasszikus korszak hagyományos szerzői arculatát. Hitelességből tehát nincs hiány.
Így a „Cuts Like A Diamond” továbbra is rendkívül kedves darab lesz mindenkinek, aki ismeri a zenekart, és szereti a tökéletesen kicsiszolt vezérdallamot, a fülbemászó énekdallamokat, a kifinomult, szerves zengést és az elemi muzikalitás lágy színkollázsainak harmóniáját. Ebben a tekintetben a „Cuts Like A Diamond” egyáltalán nem okoz csalódást, és hatékonyan kapcsolódik a zenekar híres múltbeli életművéhez. Érett hangzású, és világosan körvonalazott szerzői karaktere van!
Felállás
Richard Herring – gitár, ének
Greg Hind – gitár, ének
Chris Marion – billentyűs hangszerek, ének
Wayne Nelson – basszusgitár, ének
Ryan Ricks – dobok, ének
KÜLÖNLEGES VENDÉG:
Stephen Housden – gitár
Produkció
Little River Band
Számlista
1. The Lost And The Lonely
2. Forever You Forever Me
3. Cuts Like A Diamond
4. You Dream I’ll Drive
5. I’m An Island
6. Way Too Good
7. What If You’re Wrong
8. Where Do I Run
9. Someone
10. Who Speaks For Me
11. Love Is
