Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Mastodon
Kiadó: Reprise Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 50:06
Értékelés: 5/5
Ahány fül, annyi íz, de szerintem kevesen akadnak, akik a természetfeletti termékenységű Mastodon negyedik lemezét hallgatva undort, ellenérzést vagy bármiféle kritikát éreznének azzal kapcsolatban, hogy a srácoknak már nincs mit mondaniuk. A korábbi fenevadak sötétek és brutálisak voltak, ez a mostani viszont kicsit megfoghatatlanabb, és kozmikusan ijesztőbb megtestesült elődeinél. A Mastodon a korábbi asztrális felépítést most az éteri, a levegő nevű negyedik elemmel egészíti ki, hogy ez hogyan szól, azt pedig 2009 koncepcionális csúcspontja mutatja meg egyértelműen: kétségkívül ez az a lemez, amely nélkül ez az év nem lett volna olyan pokolian gazdag és csodálatos, amilyen volt.
https://www.youtube.com/watch?v=s6WGNd8QR-U
A Crack The Skye ugyanis jóval elmélyültebb, vagy legalábbis fókuszáltabb elődeinél, a maga pink floydos módján pedig még rémisztőbb is: megnyílnak előtted az egek, aztán a kozmikus hideg csontodig hatol. A lemez teljes szakítás a múlttal, és ahogy Troy Sanders egy interjúban fogalmazott, a Mastodon „felcsatolta magát a légkapszuláira, elszakadt a földtől, majd átmeneti elszakítottságunkban az univerzum éteri eleme felé repültünk, valahogy kiberneztünk, és álmodozva megálltunk a világ tetején. A sötét anyagot boncolgatjuk, amely az univerzumban uralkodik, menedéket pedig kis diónyi héjunk biztos páncélja nyújt.” Az ősvilág kozmológiája lassan hűlni kezd, felbukkannak a modern kvantumfizikára, a féreglyuk-elméletekre és a fekete lyukak filozófiai koncepcióira utaló asszociációk, amelyeket a hírhedt filozófus, Stephen Hawking már meggyőzően leírt, és a fejünkbe is töltött. A testiségtől elszakadva átadhatod magad az asztrális utazás szabadabb dimenziójának.
https://www.youtube.com/watch?v=uxelXPg961M
A teljes hiányállapotból a transzcendens átlépés története kissé összetettebben indul, a teljes feledés parancsával. Az Oblivion légiesebb irányba nyitja meg a lemezt, mégis elárasztanak az epikus felemelkedés hullámai, amelyekhez az idegvégződéseken át a szívig kúszva a szorongás erős keveréke is társul. Közel repülünk a sugárhajtású nap lángjaihoz, átszúrjuk a napfonatunkat, hogy kirepüljünk a pályáról a világűrbe, aztán utasokként elveszünk a kozmosz sötét anyagában. Hősünk a napok között száguld, majd a tér és idő féreglyuka magába szippantja, ahol egyszer csak a szellemi világban találja magát. A Divinations a halhatatlan szellemi szubsztancia fény felé száguldó összeolvadásának érzetét festi tovább, a korábban láthatatlan új világba születés felgyorsul, és mintha agóniás görcsben a első lélegzetért vívott harcba szorulna, de a tüdő üres. A feszült hallgatást szilárd és rifforientált, mérgező szólók kivételes fonata fokozza. A földöntúli basszus és a mindig jelen lévő dobkirándulások a Sanders–Hinds páros torokcsakráinak összehangolt refrénjével csúcsosodnak ki. A „No escape, binding spirits / No escape, trapped in time and space / Fire in the eye reminiscing majesty” sorok baljós előrejelzésként csengenek egy olyan tettről, amely a megmentéshez kulcsfontosságú. A megváltás, amelyet a szellemi megmentők kínálnak, Raszputyin testében ölt formát, a sokféle életet és tehetséget magáénak tudó, sötét és misztikusan megénekelt orosz pap testében. „The demon skin is covered in fine mist / Opened his hand in my hand / Holding my eyes to the future / Hovering above myself / Letting loose the guided / Punching these holes in my head / The space time paradigm” – énekli a Quintessence. Raszputyin szeme kinyílik, és eljön az ideje, hogy bosszút álljon egykori haláláért. A The Czar egy puccskísérletről, intrikáról, gyilkosságról és egy sajátos, újabb mennybemenetelről szól.
A gondolati és értelmi egységet alkotó négy kvartint, a cár történetének négy felvonását és a sátánnak tulajdonított pap bosszúját mérgezően édes orgonahang támasztja alá. A Usurper epikusan, orgonás intróval szólít meg, hogy a halál fátylának sűrű ködébe kövér gitárok szövődjenek, amelyek látszólag teljesen véletlenszerűen és könnyedén szövik a kettős varrást. A korábban megszokott tízhangos, nehéz torzítású csapások után most elkezded érezni a harmonikus hangok szinte tollkönnyű érintését. A második felvonás a menekülés, az Escape mantraszekvenciájával: „By the light of the moon / You must escape into the deep black of the night / Fight the devil inside / Enemies poison deep within my second sight / Wasting valuable time”, majd jön a dal számomra legszebb része – kitárulkozás tooles ritmikában, és fokozatos felkészülés a vértanúhalálra. A Martyr ezt parancsolja: „Ride the tides of blood / Illumination / Beauties sudden hand / Shattered crown / Stretching arms up high / We’re on our way now / Leave the Czar to die”. A Mastodon a történetet a záró felvonásba szövi, az élvezet tökéletes példázatába. Az utolsó rész címe Spiral, és úgy tölt fel, mintha túltelítene az elektromosság: ” Spiraling up through the crack in the sky / Leaving material world behind / I see your face in constellations / The martyr is ending his life for mine”. Megrázó és mély! Két lélek emelkedett fel a meghalt Raszputyin testéből, hogy az égen támadt résen át magába szívja őket a végtelen, a kék ember, Raszputyin pedig megpróbálja visszavezetni az elveszett kozmikus gyermeket az otthonába. A kozmikus rapszódot, a gyermeket megtalálják a szülei, és siratják korai halálát. A misztikus hazatérés oratóriumát a Ghost Of Karelia nyitja, hogy aztán a Crack The Skye mentén kezdjünk visszaereszkedni a földre. A harcot az utolsó elemmel, a halállal és a sötétséggel, magával Luciferrel a Mastodon epikus duettben énekli el a Neurosis tehetséges énekesével, Scott Kellyvel. A test izzik, a száj pedig komor jóslatot présel ki az újjászületésről. „Weight of worlds is on your shoulders / Hear the voice of gold / I can see the pain / It’s written all over your face”. Elérkezett az utolsó báró születésének ideje, akit egyben a megváltóként kínálnak a megzavarodott eszmék e világának. A The Last Baron az utolsó epikus felvonás, mielőtt elérjük a mélypontot, és ismét kinyitjuk a szemünket, megrendülten attól, ami a szorosan összeszorított szemhéjak mögötti látomásban szövődött. A hipnotikus tánc a megnyugvás grandiózus állapota, a vágyak csillapodása és az itt és mostban rejlő létezés középpontjába vezető utolsó parabolikus ereszkedés felé tart.
https://www.youtube.com/watch?v=sQgngsuStq4
Lenyűgözve az elmesélt történet gazdag, teljes, szaftos és valójában váratlanul kibővített szókincsétől, csak hálát adhatok az isteneknek, hogy részesülhettünk szerintem a zenei ihletettség egyik legnagyobb pillanatában, amellyel Dailor végleg búcsút vehetett a tizennégy évesen korán elhunyt húgától, Skye Dailortól. A búcsú megrázó volt, a most négy pillanatciklusban elmesélt történet pedig olyan átkozottul lezárt, hogy aligha lehetne egyszerű megoldást vagy bármiféle útmutatót adni ahhoz, hogy a következő eposz akár csak megközelítőleg is ilyen végtelenül értelmes legyen. Részben azért is, mert a kreatív vágy új kifejezési csatornára talált Brendan O’Brien producervarázsló személyében, aki eddig kiválóan fűszerezte az AC/DC, a Pearl Jam, Springsteen és még sokak lemezeit, most pedig a tiszteletre méltó együttműködések gyűjteményébe írhatja a jazzel átitatott modern metal egyik legnagyobb reménységének – a halhatatlan Mastodonnak – a nevét! A Crack The Skye grandiózus, végtelen álmokat álmodott meg, amelyekkel a Mastodon ismét bebizonyította, hogy képes olyan képzeletvilágot teremteni, amelyet a metalban korábban nem láttunk és soha nem éreztünk, vagy legalábbis átkozottul ritkán tártak fel.
Felállás
Troy Sanders – ének, basszusgitár
Brent Hinds – ének, gitár
Brann Dailor – dob, ütőhangszerek, vezető ének az Oblivion című dalban
Bill Kelliher – gitár
Vendégzenészek:
• Rich Morris – billentyűs hangszerek
• Scott Kelly – vezető ének a Crack The Skye című dalban
Produkció
Brendan O’Brien
Dallista
1. Oblivion
2. Divinations
3. Quintessence
4. The Czar
5. Ghost of Karelia
6. Crack the Skye
7. The Last Baron
