Megjelenés dátuma: 1970. január
Kiadó: Dunhill Records
Producer: Tony Reeves és Gerry Bron
Játékidő: 38:30
Műfaj: progresszív rock
Értékelés: 7/10
A „The Grass Is Greener”, az angol progrock úttörők, a Colosseum harmadik stúdiólemeze eredetileg csak az amerikai és a kanadai piacon jelent meg. Ez a mai napig viszonylag ritka album a Colosseum-rajongók többsége körében nem élvez olyan tekintélyt, mint a zenekar többi munkája, hiszen meglehetősen számító, az amerikai ízléshez igazított feldolgozása a kiváló előd, a „Valentyne Suite” (1969) anyagának.
Négy új szerzemény kapott helyet rajta: a „Jumping Off the Sun”, a „Lost Angeles”, a „Rope Ladder to the Moon”, valamint Ravel klasszikusának, a „Bolero”nak a feldolgozása, melyeket az új gitárossal, Dave „Clem” Clempsonnal vettek fel. Ő énekelte fel a „The Grass is Greener” vokáljainak többségét is. A Colosseum ugyanis újra rögzítette a „Valentyne Suite” dalai közül a „Butty’s Blues”-t, a „The Machine Demands a Sacrifice”-t és a „The Grass Is Greener”-t, Clempsonnal a főénekes szerepében, miközben elődje, James Litherland éneke csak az „Elegy”-n maradt érintetlenül. Clempson énekesként gyengébb választás volt Litherlandnél: az az állandóan kissé hamis előadásmód meglehetősen rosszul illett a Colosseum hangzásához, ezért ez a döntés teljesen érthetetlennek tűnik.
Az ilyen vállalati szemléletű lépések, és a Litherlanddel való teljes alkotói „leszámolás” – akit a többiek láthatóan kegyvesztettnek tekintettek – nem hagytak éppen jó benyomást, pedig a négy új szerzemény messze nem sikerült rosszul. Ezeken még tovább finomították a jazz fusion és a blues rock eklektikus keverékét, ami már a „Jumping Off the Sun”-on is hallható, a „Lost Angeles” pedig ritmikai energiájának és eklektikus jazz fusion futamainak köszönhetően hamar bekerült a Colosseum klasszikusai közé.
Az exkluzív észak-amerikai kiadvány, a „The Grass Is Greener” szinte lehetetlen a Colosseum hagyományos stúdióalbumai közé sorolni, hiszen a számító húzások és a korábbi eredmények újrahasznosítása miatt minden volt, csak innovatív nem. Szigorúan zenei szempontból a banda ennek ellenére még mindig kiválóan játszott, amit mind a négy új szerzemény bizonyít, de ez édeskevés volt ahhoz, hogy a „The Grass Is Greener” a Colosseum klasszikus albumai közé kerülhessen. A zenekar többi tagja, vagyis Jon Hiseman dobos, Dave Greenslade billentyűs, Dick Heckstall-Smith szaxofonos és Tony Reeves basszusgitáros – utóbbi számára ez volt az utolsó Colosseum-stúdióprojekt – hamar rájött, hogy Clempson, bár kiváló gitárvirtuóz, nem a legjobb választás főénekesnek. Ezért következő lemezükhöz, a „Daughter of Time”-hoz (1970) behívták Chris Farlowe-t, aki végre az az „igazi” énekes volt, aki a többség ízlésének is megfelelt.
A recenziót írta: Peter Podbrežnik
Számlista:
1. Jumping Off the Sun (3:00)
2. Lost Angeles (5:30)
3. Elegy (3:26)
4. Butty’s Blues (6:45)
5. Rope Ladder to the Moon (3:42)
6. Bolero (5:28)
7. The Machine Demands a Sacrifice (2:48)
8. The Grass Is Greener (7:31)
Colosseum:
Dave Greenslade – orgona, billentyűs hangszerek, vokál
Dick Heckstall-Smith – szaxofon
Jon Hiseman – dob
Dave „Clem” Clempson – gitár, ének
Tony Reeves – basszusgitár
James Litherland – ének az „Elegy”-n
