Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Soen
Kiadó: Spinefarm Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 48:30
Értékelés: 3/5
Nem vagyok purista, azt mégis merem állítani, hogy kevés olyan ász van a világon, aki képes szépen, a saját árnyékában való topogás nélkül újraértelmezni azt, amit a Tool sugárzásának első megtapasztalásakor kaptam, sőt azt is, ami addig a legmélyebben megrázott, és közvetve vagy közvetlenül a nagy Maynardhoz meg társaihoz kötődött. Furcsa módon a világ és a világmentalitás állapotáról szóló, bús és elmélyült kontemplációnak az édes ritmusain olyan ászok is fellelkesülnek, akiket korábban kicsit más szerepekben láthattunk. A progresszív me(n)tál szépségének óriásai előtti ilyen szupersztáros főhajtás a Soen is, akik, ha szabad így mondani, az említett L.A.-i hangzás svéd tolmácsolói. Mellettük ezúttal a Sadus, a Testament, a Death és az Iced Earth egykori tagja, Steve DiGiorgio, a kiváló svédek, az Opeth egykori ritmikus szíve, Martin Lopez, a banda vokális lelke pedig a Willowtree énekesének, Joel Ekelöfnek a hangszálai körül fonódik. A legnagyobb ismeretlen számomra éppen a gitáros, Kim Platbarzdis volt, de előbb hadd mondjam el, hogy a Soenre egy barátom, harcostársam és lelki testvérem irányította a figyelmemet, és őszintén hálás vagyok neki a kinyilatkoztatásért. Tény, hogy a svéd zenei élet idegközpontjában túl sok minden történik ahhoz, hogy bárki élvezni és mentálisan feldolgozni tudná mindazt, amit a viking törzsek leszármazottai elkövetnek. A Soen mégis olyan hír, amelynek fogantatása és genezise egészen 2005-ig nyúlik vissza, amikor Lopez és Platbarzdis a zenekar magjává egyesült. A banda elsőszülött albuma, a Cognitive pedig, ahogy az a címéhez illik, kognitív séta a tudat mellékösvényei között.
Hogy a Tool repertoárjához való nem egészen véletlen nyúlás tükröződik az album zenei és vizuális megjelenésén is, azt mutatja a Cognitive füstös, vizuálisan is, meg a meditatív ritmusokba csúszó dallamos szekvenciákban is a Lateralus és az Aenima közötti szférákban mozgó borítója, amelyen egy emberi alak füstbe burkolt metszete látható. Mindezek mellett a mintakövetésben van elég saját lélek ahhoz, hogy a Soen megőrizze a méltóságát, a gerincét, és begyűjtse azok állva tapsolását is, akik nem engedik meg maguknak, hogy belenyúljanak a szentség szférájába, és összemocskolják azt, márpedig a Tool vitathatatlanul ilyen. A maynardi vokálok érzéki szövevényét, amelyet Ekelöf gyengédséggel és érzéssel tálal, szépen átszövi a ezúttal igen álmodozó Lopez ritmikus szövete, Platbarzdis gitárjai pedig fenntartják a kapcsolatot Adam Jonesszal, a háttérben meg még Billy Howerdel képe is felsejlik a látószögben. A Soen megpuhítja a Tool progresszív szerzeményének organikus esszenciáját, és a svédekre jellemző melankolikus módon lefordítja a saját kifejezésmódjára: négy, teljesen más vizekről érkezett rapszódosz tooli interakciójára. A művészi vénát nem lehet letagadni, és a technikai felkészültség is nyilvánvaló mindazoknál, akik részt vesznek a ritmussal és képekkel űzött hipnotikus játékban, az említett lemez dalaiban is – a nyitó Fraktal úgy hangzik, mint a Parabola bevezetője, a Fraccions pedig csak a várható érzelmi kitörés, amit a Tool már elő is adott, méghozzá egész pontosan tizenegy évvel ezelőtt! Furcsa módon a Delenda sem lep meg, bár sebészi pontossággal van összerakva és stúdiószerűen lecsiszolva. Túl nagy a kiszámíthatóság ahhoz, hogy a szív teljes erővel dobbanjon, a lélek pedig igazán és őszintén megrendüljön!
Valamiféle rejtett frusztráció miatt, és mert félek, hogy túl keményen ítélném meg ezt a tömör, a művészi ihlettől fűtött lövedéket, amely viszont idegen cipőben jár és idegen aláírást visel, ezúttal nem merülnék bele a részletekbe, nehogy elrontsam azt a lelki erekciós érzést, amelyet a lemez hallgatásának első pillanataiban átéltem. A jól ismert, szeretett minták fellobbantják a szerelem és a szenvedély lángjait, hogy minden réteget végighallgassak, és ahogy szekvenciáról szekvenciára kibomlik a száz meg száz réteg, egyre nyilvánvalóbb, hogy a Cognitive lemezen az egyedülálló technikai másoláson kívül, ami egy kivételes eredeti forráskódot visz át, nem sok mindent lehet számon kérni. Talán csak azt, hogy a különben szép és jól összeszokott szerkezet csontvázán alig van valami saját és eredeti, az eredmény pedig olyan, mint egy igen aprólékos, remek Van Gogh-másolat, amelyet egy felkészült képzőművészeti hallgató fáradozással, a saját verejtékével, szorgos munkával fest meg, de a friss festéktől illatozó másolat nem veheti fel a versenyt az idő patinájával és a tiszta eszmétől meg szenvedélytől áthatott, őrült zseni Vincent művével. A Soen jó utánzó, de félmétert hiányzik a Tool kivételes erejéhez és intenzitásához. Az élő, színes pasztellárnyalatok helyett inkább az akvarellhez nyúltak, és ehhez illik a mentális szivárvány színe is. Ekelöfnek felróhatnám a túl sok ismétlést és a kevés tökét, de nem fogom. A határozatlanság iskolapéldája a lemez szinkópált briliánsa, az Oscillation vagy a Canvas, amelyek a megtört ritmika és a tribális ritmikus lélek mellett megérdemelnének még egy kis lendületet és saját lelket, vagy legalább egy kicsit férfiasabb dinamikát és érzékenységet.
Éppen ezért az amúgy jó, sőt – kiváló – album nagyszerűsége kissé megkopik és felhígul. A mágikus hipnózis és ritmus sámánjai kicsúsztak az akadémiai végzettségű hangantropológusok éles szeme és gyakorlott keze közül, és a kézműves elbizakodottságukban olyasmit alkottak, ami megállja a helyét, de nem képes elérni a napi maximumot, amelyet a Tool az első pillanata óta sugároz. A lemez egyik legerősebb pillanata a Purpose, amely ironikus módon éppen azt kérdőjelezi meg, mi értelme és oka van idegen oroszlánbőrbe, az óriások idegen bőrébe bújni, azokéba, akiknek evolúciós növekedésük és virágzásuk során le kellett vetniük, hogy még magasabbra és hangosabban repülhessenek az isteni Egy és Legfőbb magasságai felé. Mert ez választja el az eredetit az imitátoroktól, a nagyot a kicsitől, és éppen ezért remélem, hogy a Soen képes lesz a saját tüdejébe még némi saját atmoszférát fújni, a vérkapillárisaiba még némi saját, bár piszkosabb vért pumpálni, és a mentális féltekék közé még néhány saját, ki nem álmodott álmot dörzsölni. Ha igen, akkor szép folytatásra számíthatunk az amúgy jó, de nem kivételes első kirándulás után az (is)meretlenbe …
Felállás
Joel Ekelöf – ének
Kim Platbarzdis – gitár
Steve DiGiorgio – basszusgitár
Martin Lopez – dob, ütőhangszerek
Produkció
Kim Platbarzdis
Dalok listája
- Fraktal
- Fraccions
- Delenda
- Last Light
- Oscillation
- Canvas
- Ideate
- Purpose
- Slithering
- Savia
