Kiadó: Heavy Metal Records
Megjelenés dátuma: 2022. 3. 11.
Produkció: Cloven Hoof
Az album hossza: 41.29 perc
Műfaj: Heavy Metal / N.W.O.B.H.M.
Értékelés: 9.0/10
A Cloven Hoof ma a metal legendái közé tartozik. A zenekar az N.W.O.B.H.M. korszakból érkezett, és bár az 1984-ben megjelent, azonos című bemutatkozó lemezzel kissé lekéste az ideális pillanatot ahhoz, hogy a nagyobb heavy metal formációk közé küzdje fel magát, az első három albumukat ma az időszak kultikus teljesítményei között tartjuk számon. A banda ma jóval modernebbül veszi fel és hangszereli a dalait, összhangban a stúdiótechnika fejlődésével, valamint magának a műfajnak és alműfajainak szétágazásával. Ez azt jelenti, hogy néhány még aktív korabeli társához képest nagyon hatékonyan ötvözte az újításokat a hagyománytiszteletével.
A zenekar főleg az utolsó három albumával találta meg a vágyott stabilitást. A „Time Assassin” – összesen a nyolcadik lemezük – a Dominator-saga záró fejezete. Ő a „tüskés, szarvas acélbácsi”, tele aljas tettekkel, akiről már a nyolcvanas években szó esett, amikor a banda kiadta a „Dominator” (1988) című albumot. Az előző, mindenben kiváló „Age Of Steel” (RockLine kritika) 2020-ban megjelent, felélesztette ezt a történetet, a „Time Assassin” pedig lezárja. Hogy hogyan, azt mindenki döntse el maga. Úgy tűnik, a hős („Time Assassin”) megérkezése végül a helyére teszi a dolgokat.
Érdekes, hogy a Cloven Hoof a 2000-es újraindulás óta mintha minden lemezzel egy kicsit keményebben akarna szólni. Tulajdonképpen minden újabb albumuk keményebbnek hat az elődjénél. Az új lemez a mai napig kétségkívül a legagresszívabb, legkegyetlenebbül kihegyezett teljesítményük. Lényeges eltérést az előzőhöz képest nem találunk, legfeljebb azt az érzést, hogy az album még pusztítóbb. Amikor a hallgató találkozik a nyitánnyal, különösen az első három dal (Guardians Of The Universe, Liquidator, Lords Of Death) egymásutánjával, megerősítést nyer, hogy a zenekar ezúttal minden erejét pályafutása legromboló hatásúbb albumának megalkotására összpontosította. Az album mindenképp érezhetően kevésbé „bonyolult”. Vagyis: a hangszerelések egyszerűbbek, mint a közvetlen elődön, az „Age Of Steel”-en és a „Who Mourns For The Morning Star?” (2017, RockLine kritika) című lemezen, ezért maga a lemez agresszivitása még inkább előtérbe kerül. Ehhez hozzátesz George Call kifejezetten agresszív éneke is, aki hihetetlen a robbanékonyságában. A szédítő magasságokban is hihetetlen erőt tart meg, ilyenkor Tim Ripper Owens megoldásaira emlékeztet (a Liquidator a refrénben valahogy olyan, mint a Judas Priest Jugulatorának kisebbik unokatestvére). Ez Call harmadik albuma a Cloven Hoofnál, és az énekes az új lemezen abban, amit nyújt, főleg a ragyogó hangjában rejlő változatosságban, megint csúcsformában van.
A Cloven Hoof az új időkbe is átmentett néhány olyan jellegzetességet, amely világosan és félreérthetetlenül a 1979-es kezdetekhez köti őket. Kifejezetten sötétek és vészjóslóak. Nem tűrik a hangszerelési „édeskéskedést” és az olyan himnikus dallamokat, amelyek bármilyen módon naivnak és vidámnak hatnának, és amelyekből például a mai power metalban hemzseg a világ. Klasszikus heavy metal zenekarról van szó, amely az új albumon kifejezetten agresszív sátáni indulót bont ki, ami inkább a speed metal elemeihez hasonlítható, sőt pillanatokra a klasszikus thrash metalhoz is, bár az Iron Maidennel való nemzedéki rokonság az új lemez minden pillanatában még mindig a legjobb eligazodási pont. A frázisokat kettős terces harmóniák támasztják alá, ami elengedhetetlen, ha az N.W.O.B.H.M. mozgalomból jössz. A banda a bombasztikusságot is fejleszti, csak éppen az kifejezetten sötét és drámai. Több zenei színt egyetlen helyen a balladaszerű After Forever fog össze az albumon, amely megnyugtatja a lemez kifejezetten agresszív nyitányát, különösen pedig a magasabb zenei szint „lopakodik be” az album második felébe, amikor egymás után következik a Beltaine Fire, a Highway Man, a Tokyo Knights, végül a záró Carnival Of Lost Souls, amely a leghagyományosabban, legrégi vágásúbban hat. Nem hiányoznak a kifejezetten színpadias, epikus pillanatok sem, amilyet a Beltaine Fire testesít meg, amely az album legmozgalmasabb és hangszerelésében legképszerűbb száma.
Mindezek után a „Time Assassin” biztosan minden zenei ízlést kielégít. Az őrjítő hangzás és a reménytelenség újabb híveit, de mindenképp a mai „öreg motorosokat” is, akik a nyolcvanas években voltak tinédzserek, és elsősorban a hagyományokra esküsznek. A Cloven Hoof a mai kultzenekarok példája, amely a pályafutása hosszához mérten több mint kiválóan magába szívta mindazt, amit a power metal fellendülése hozott az ezredfordulón. Az album, bár „korszerűsített”, megtartja a nyolcvanas évek felé forduló szilárd tekintetét. Igazhitű dühöt, ősi fogazottságot, felbőszültséget és az okkultizmus szikrájával fűszerezett igazi ravaszságot árul el! Itt nincs hely a könnyes patetikának és az émelyítő édeskésségnek. A hangszerelések mindenesetre nagyvonalúan megrajzoltak, helyenként orchestrális díszítést is kapnak, ami hálásan kontrasztba állítja a hangulatokat és emeli az album dinamikáját. A Cloven Hoof tehát még nem mondta ki az utolsó szót: ilyen elkötelezett tettek mellett, amilyet most a „Time Assassin” album is kiválóan megmutat, nyilvánvaló, hogy a zenekar vezetőjének és basszusgitárosának, Lee Paynek és a csapatának még jó pár nyerő ász lapul a tarsolyában.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Guardians of the Universe
2. Liquidator
3. Lords of Death
4. After Forever
5. Time Assassin
6. Beltaine Fire
7. Highway Man
8. Tokyo Knights
9. Carnival of Lost Souls
Felállás:
George Call – ének
Chris Coss – gitár
Ash Baker – gitár
Lee Payne – basszusgitár
Mark Harris Bristow – dob
