Előadó: House Of Lords
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 52:35
Pontszám: 4/5
A House Of Lords ma olyan felállásban működik újra, amelyből a tagok listáján csupán James Christian énekes neve emelkedik ki. Függetlenül a múltbeli aranykortól, az 1980-as évek végének és a 90-es évek elejének fordulójától, amikor a House Of Lords a melodikus hard rock terén learatta legnagyobb sikereit, a zenekar új évezredbeli utolsó három albuma is bizonyítja, hogy James Christianban bőven maradt alkotói lendület. Christian és a House Of Lords tulajdonképpeni megalapítója, Gregg Giuffria párosa határozottan hiányzik, de az új anyag kiáll minden hitetlen Tamás támadásával szemben. Főleg annak fényében, hogy a „Carthesian Dreams” anyagának megírásába bekapcsolódott Christian kollégája, Mark Baker is, aki legutóbb a House Of Lords látványos, 1992-es albumán, a „Demons Down”on dolgozott együtt a zenekarral.
A „Cartesian Dreams” esetében is a tipikusan fennkölt elemmel van dolgunk, amely a House Of Lords-dalok magas fokú melodikus dallamosságát jellemzi. Ez a védjegyük, ez a jellegzetes bélyegük. A fennköltség ismét a dallamosan csiszolt refrénekben éri el a csúcsát, ahol Christian hangját újra akribikusan, többszólamú vokális harmóniák fegyverzik fel, és ez (a kipróbált módon) szépen szétfújja az albumon megragadott hangulatokat!
Az album első szakasza a nyitó címadó dallal, majd a Born To Be Your Baby-vel és a Desert Rainnel kifejezetten erős és mindenben meggyőző, és egy pillanat alatt magához ragadja a melodikus hard rock rajongóját, legyen szó a zenekar régi híveiről vagy azokról, akik ma a melodikus hard rock skandináv újjáéledésével, a Leverage-hez vagy a Brother’s Firetribe-hoz hasonló bandákkal rokonszenveznek.
Ezután jön az album legkevésbé érdekes pillanata: a Sweet September című ballada, amely gyorsan feledésbe merül, amint a folytatásban a Bangin’ olajat önt a tűzre. Ez gond nélkül leválthatná a címadót a nyitó pozícióban. Az A Simple Plan versszakainak dallamívei például a legendás énekesnek, Joe Lynn Turnernek is megfelelnének, és Christian reszelős hangszínével és hozzáállásával amúgy is Turnert idézi benne. A refrén futólag még a Rainbow AOR-korszakát is felvillantja a Street Of Dreams felé kacsintva. A The Bigger They Came-ben, a vágtázó riffekkel (ezek más produkcióban akár az Iron Maiden The Trooperjét is értelmezhetnék), ez az érzés megismétlődik, és a késői Rainbow örökségével vont enyhe párhuzam továbbra is helytálló. A hasonlóság, ha érzékelitek, természetesen merő véletlen, a lemez pedig így sem veszít semmit a House Of Lords egyedi, tökéletes dalszerkesztésének dallamos-érzelmi töltetéből.
A Never Look Back-ben kiválóan szól a billentyűk és a gitárriff szorosan összehangolt összefonódása, ami új lendületet ad az album dinamikájának, és megváltoztatja a hangulatot. A dal felépítése, szellemes alapmotívumai az átvezetőktől a vezetőkig az album legerősebb pillanatává és a mai melodikus hard rock-prédikáció csúcsává teszi a House Of Lords hagyományának sínein. A dal minden elemének tökéletes dallamossága, ahol a legnagyobb báj természetesen ismét az egyedülálló James Christian összetéveszthetetlen éneke, a „Cartesian Dreams” legerősebb pillanata.
A Never Look Back mellett az album újabb dallamos csúcsa a Repo Man refrénjében van elkapva. Vagyis a „Cartesian Dreams” sem enged a hangulatából, a mozgalmas dinamikából és a hangulathullámokból a teljes játékideje alatt. Nincs mese. A House Of Lords ismét kihozta magából a legjobbat, amit ma ki tud hozni magából. A Saved By Rock lázba hozza majd a korai Danger Danger kedvelőit. Ez egy tisztelgés a rockvilág megteremtői előtt, Hendrixszel kezdve és így tovább… A Joanna szerencsére semmilyen módon nem kapcsolódik Eddie Grant slágeréhez, és nem is ballada (hála istennek!), hanem a House Of Lords újabb rockosan felvillanyozott dalával van dolgunk, fertőző AOR-refrénnel, kifaragott többszólamú vokális harmóniákkal, amelyek Christian alapéneklésének kiváló dallamát kísérik. Ilyen intenzív dalt a House Of Lords természetesen mesterien az album erőteljes zárására tartogatott.
A „Cartesian Dreams” folytatja a kiváló elődje, a „Come To My Kingdom” történetét, amely hangulati-dallamos értelemben tovább építette a 2006-os „World Upside Down”-t. Itt van viszont az egyetlen bökkenő. A „Cartesian Dreams” nagyon hasonlít az elődjére, és ugyanazokat az érzéseket keltené hallgatás közben, ha a „World Upside Down” után jelent volna meg. Sajnos tehát nem hoz különösebb újdonságot vagy szellemes trükköt, amely még meglepné a zenekar ismerőit, és elég nagy eltérést sem, amit a melodikus hard rock „korlátozott” mozgástere egyébként megenged, hogy igazán érezhessük a különbséget a „Come To My Kingdom” és az új album között. Az ilyen esetekben, amikor kifejezésmódban nincs túl sok mozgástered, általában a produkció változtatásával szokás kimászni a csávából. A produkció azonban az új House Of Lords-albumon is teljesen ugyanaz marad. Egyrészt ez jó is, mert egy újabb kísérletező albumra a „The Power And The Myth” (2004) fajtájából tényleg nincs szükségünk. Így jobb, ha James Christian a társaságával azokon a vizeken marad, amelyeket a legjobban ismer és ural. A „Cartesian Dreams” továbbra is mindenben kiváló album, olyan, amilyet mai formájában csak a House Of Lords tud letenni az asztalra.
Felállás
James Christian – ének
Jeff Kent- basszusgitár, billentyűk
Jimi Bell – gitár
B.J Zampa – dob
VENDÉGZENÉSZ:
Tommy Denander – gitár
Számlista
1. Cartesian Dreams
2. Born To Be Your Baby
3. Desert Rain
4. Sweet September
5. Bangin’
6. A Simple Plan
7. Never Look Back
8. The Bigger They Come
9. Repo Man
10. Saved By Rock
11. Joanna
12. The Train*
*…bónuszdal
