Szerző: Primož Novak
Videó: Primož Novak
Helyszín: Gala Hala / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2015. 12. 14.
Jegyár: 22€ / 25€
Az amerikai deathcore-csapat, a Carnifex fennállásának 10. évfordulós ünneplését klubkoncertekre is kiterjesztette. Idén ugyanis a mostani turné előtt először léptek fel a Metaldays fesztiválon is. Csakhogy a fesztiválos látogatottság nem tükrözi a legjobban a zenekar népszerűségét, így ismét eljött az idő, hogy a banda egy kisebb teremben győzze meg a közönséget. Ezúttal a Metelkova Gala Halájában, és nem a Šiškában, ahol már többször is játszottak.
A szombati brutalizálást az ausztrál Boris the Blade kezdte, akik gyors számokkal és breakdownokkal próbálták elhitetni, hogy ők valami különlegesek. Csakhogy nagyon hamar kiderült, hogy a Boris the Blade csak egy újabb deathcore-banda, minden különösebb ismertetőjegy nélkül. Minden elég elcsépeltnek hangzott, főleg amikor a erőltetett breakdownokra került a sor. A ritmusszekció ugyan tartogat néhány érdekes részletet, de a legnagyobb gond inkább az énekes volt, aki „érzelmes” előadásával akart hatni: egyszer például a mikrofonnal levonult a színpad alá, és a strófáit közvetlenül a közönség arcába énekelte. A Boris the Blade láthatóan sokat fektet a show-ba, a zenébe viszont láthatóan jóval kevesebbet.
A San Francisco-i Fallujah immár harmadszor lépett a Gala Hala színpadára, és természetesen ismét elkápráztatott. Ezúttal a hangzás is korrekt volt, így a hangszerek jól elkülönültek. A rövid fellépésen a Fallujah mindkét albumáról játszott számokat, elhangzott az Abandon című újdonság is, amely a 2016 első felében megjelenő új lemezen kap majd helyet. A Fallujah kétségkívül különc társaság: elég ravaszul tálalják az extrém metalt, a technikás death metalba black metalos fogásokat és különféle billentyűs kiegészítőket csempésznek, ami az egészet még agyafúrtabbá teszi. A második albummal, a The Flesh Prevails-szel (a kritikát ITT olvashatod) megmutatták, hogy haladó szelleműek, kiszámíthatatlanok és brutálisak. Szokatlan szerkezeteik és ritmusváltásaik miatt a hajat lengetni vágyó közönségnek nehezen sikerült követnie a zenét. Bár a Fallujah fellépése elég rövid volt, ennyi idő alatt is el lehetett merülni a zenekar atmoszférikus és brutális muzsikájában, amelyben a változatos ritmika mellett a virtuóz szólózás is kitűnt, ami kacérkodik a mai technikás death metallal. Ha a Fallujah kitart az irányvonala mellett, még sokat várhatunk tőlük.
A Within the Ruinsnál kissé elfordult a hangkép. A tavalyi Phenomena című lemezüket (a kritikát ITT találod) népszerűsítő zenekar technikailag ugyan képzett, de nem olyan mértékben, mint a Fallujah. Számaik egyszerűbbek, és jobban a közönségre szabottak: könnyebben megjegyezhető refrénekkel, amikre közben mozogni is lehet. Ehhez hozzájárulnak a breakdownok is, amelyek szerencsére nem olyan konvencionálisak, mint más deathcore-bandáknál, úgyhogy a Within the Ruinsról elmondható, hogy valami újat akar mutatni. A breakdownoknál is hangsúlyosabbak az időnkénti szinkopált riffek, amelyek a kilencvenes évek videojátékainak dallamaira emlékeztetnek. A fellépéssel kapcsolatban nincs mit panaszkodni, az összeszokottság kétségkívül jó, a dobos élőben is sok ügyességről tesz tanúbizonyságot, az énekes, Tim Georgen pedig szépen hergeli a közönséget az őrjöngésre. Az egyetlen gond, hogy elég sok gitársáv felvételről szólt, ami nem sok eredetiséget ad az egésznek. Egy extra gitár valószínűleg színesebbé tette volna a képet.
A Carnifex, mint mindig, magabiztosan és kompromisszumok nélkül lépett színpadra. Alig egy óra alatt lejátszották karrierjük mind az öt albumának best ofját. A számok főként gyorsak voltak, amelyeket néha egy-egy rövid breakdown szakított meg. A zenekar ugyanis már a merchandise-ával is azt hirdeti, hogy kizárólag death metalt játszik, erről szólnak a „Defend death metal” vagy az egyszerű és közhelyes „Death fuckin’ metal” szlogenek. A Carnifex láthatóan nem akar pusztán deathcore-ként elkönyvelődni, mert ez sokszor lekicsinylő, ugyanakkor valószínűleg a zenéjét a nagyobb közönséghez is közelebb szeretné vinni, amit ezen a koncerten nem sikerült elérnie.
A zenekar formája önmagában jó. Semmilyen kisiklás nem volt észrevehető, Scott Lewis hangja erős, a ritmusgitáros sem rossz. A zenekar energiája is több mint rendben van, bár a két gitáros időnként kissé statikus. A Carnifex tehát előadta a death metaljét, amit a legutóbbi, Die Without Hope című albumon (a kritikát ITT találod) black metal elemekkel próbáltak továbbfejleszteni. A fejlődési törekvés mindenesetre érezhető volt, de különösebben megrázó dolog nem történt. A közönség végig őrjöngött, így a kinti hideg ellenére kellemesen meleg volt a teremben. A Carnifex főzenekarként kicsit fárasztóvá válik. Rájuk jön az Obituary- és a thrash metal revival-bandák szindrómája. A dolog szárazzá és kiszámíthatóvá válik. Már semmi meglepetés nincs, minden ugyanarra a kaptafára készül. Itt sem a nyolchúros gitáros számok, sem az alkalmi szólók nem segítettek. Talán az előzenekarok mutattak túl sokat, és kicsit el is homályosították a Carnifexet, amely csupán átlagos volt, és nem több.
Mindettől függetlenül a Carnifex a Gala Halában megmutatta, hogy tíz év alatt egy cseppet sem öregedett, és még sok minden áll előtte, ha kitartanak, és persze kisebb termekben is hajlandók játszani.
Képgaléria
