Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gong
Kiadó: BYG Actuel
Megjelenés: 1971
Játékidő: 39:36
Értékelés: 4/5
A space rock-klasszikus „Camembert Electrique” albummal az ausztrál pszichedelikus varázsló, Daevid Allen végleg beleúszott a Gong bolygó vonzáskörébe, és kialakította azt a zenei stílust, amelyről a mai napig a leginkább ismert. A Gong, az ő Párizsban székelő nemzetközi csapata a Caravanhoz és a Soft Machine-hez, az angol progresszív rock úgynevezett canterburyi iskolájának másik két úttörőjéhez képest jóval „őrültebb” zenei megközelítést dolgozott ki. Korai időszakukat főleg az avantgárd rock, a megalkuvást nem ismerő pszichedélia és a szabad dzsessz elemei jellemezték, ehhez pedig a megfékezhetetlen éneklő-gitározó ugrabugrálónk olyan szövegeket tett hozzá, amelyeket vad fantázia itat át, és amilyen csak bizonyos pszichedelikus szerek és a kannabisz hatása alatt születhet.
„Bert Camembert”, ahogy Allen ebben az időszakban magát nevezte, élete párjával, Gilli Smythszel együtt – akit akkoriban „Shakti Yoni”-nak, azaz „Yoni, a jó boszorkány”-nak hívtak – elindította galaxisokon átívelő utazását rádiós gnómok és repülő teáskannák között, a szövegeket humorral és csípős társadalomkritikával fűszerezve. Daevid pályafutása nagy részében elsősorban nagy tréfamester volt, aki intelligens módon, pszichedelikusan álcázott szövegeivel minden adandó alkalommal kifigurázta a társadalmi zeitgeistot.
Ekkoriban csatlakozott Allenhez, Smythhez, a fúvós Didier Malherbe-hez és a basszusgitáros Christian Tristchhez az angol dobos, Pip Pyle (később Hatfield and the North, National Health, Soft Heap), aki Allen barátja, Robert Wyatt (Soft Machine, Matching Mole) ajánlására került a zenekarba. Pyle Tristchsel együtt erős ritmusszekciót alkotott, míg Malherbe szaxofonon és fuvolán játszott dzsesszes futamaival gondoskodott a „Camembert Electrique” egyes dalainak általános kópéságáról.
Allen a druida mantrázástól a cinikus, gúnyos „Bert Camembert”-megnyilatkozásokig terjedő énekesi sajátosságai mellett gitárosként is fejlődött, hiszen ezen a lemezen néhány igen érdekes riffet is felvonultat. Valószínűleg már akkor érezte, hogy nem lenne rossz egy technikailag kifinomultabb gitárost is bevenni a zenekarba, amit hamarosan meg is valósított. „Yoni, a jó boszorkány” közben azon dolgozott, hogy soha ne fogyjon ki a nevetés: diszharmonikus hangokkal és visítozással idézte meg Allen – a zseni és a bolond közötti átmeneti állapot tökéletes példája – a Gong bolygó tipikus lakóinak, a kannabiszsapkás zöld manóknak a hangját.
A „Radio Gnome” nyitódalban a sipákoló gnómokkal való ismerkedés után jön a space rock katalizátora, a „You Can’t Kill Me”, ahol az „új galaxisok” közötti kaotikus száguldásban tompa gitárszólamok, pszichedelikus vokális mantrák és hancúrozó, dzsesszes fúvósbetétek uralkodnak. Itt már beszélhetünk a klasszikus Gongról, még ha nem is a kultikus csapat végső, klasszikus változatáról van szó. Az „I’ve Bin Stone Before” úgy szól, mintha az anglikán templomok ünnepélyes szertartásainak szakrális elemeit figurázná ki. A „Fohat Dig Holes in the Space” komor természete, sötét improvizációi és különös hangjai miatt az album egyik legérdekesebb kísérlete. A folytatásban a lógó gitárszólamoknak és az örömittas vigyorgásnak, no meg a rengeteg őrült hangeffektnek köszönhetően igazi space rock-mulatsággá változik.
Az album ritka, kissé tömörebb és dallamosabb pillanatai közé sorolható az „And You Tried So Hard”, amely a „Camembert Electrique” többi számához képest szinte már pszichedelikus pop rocknak hangzik, nagyon fülbemászó refrénnel. Az albumot a zseniálisan őrült „Tropical Fish: Selene” kísérlet zárja, amely a „Camembert Electrique” egyik csúcspontja: a vad pszichedelikus-dzsesszes tánc és az éles gitárszólamok közepette az egyes zenészek minden erénye tökéletes space rock-egységgé olvad össze. A dal szerkezetét számtalan vad improvizáció és a megőrült „boszorkány” visító hangja szabdalja, ezért a Gong bolygón tett pszichedelikus kóborlás sosem válik unalmassá.
Daevid Allen és a zöld sapkás gnómokból álló kozmikus családja számára a „Camembert Electrique” – amely a mai napig csemege minden space rock- és avantgárd pszichedélia-rajongónak – egy repülő teáskannában tett utazás közben végleg feltárta azt a galaxist, ahol a Gong bolygó található. A „Camembert Electrique” színességben és mitológiai kiterjedésben (még) nem érte el a híres „Radio Gnome” trilógiát, mégis a kozmikus kapitány, Allen vezette klasszikus Gong kulcsfontosságú pillanatai közé tartozik. Ahhoz, hogy a lehető legjobban élvezd ezt a fajta, erősen kísérleti space rockot, a Hawkwind esetéhez hasonlóan semmiféle pszichedelikus szerre nincs szükség, csak nyitott fejre és szívre a megfékezhetetlen hangzási kísérletezés iránt, amelyben minden újabb hallgatásnál felfedezel valami új zenei részletet.
Felállás
Daevid Allen („Bert Camembert”) – gitár, ének, basszusgitár (9)
Gilli Smyth („Shakti Yoni”) – űrsuttogás
Didier Malherbe („Bloomdido Bad De Grass”) – szaxofon, fuvola
Christian Tristch („Submarine Captain”) – basszusgitár, gitár (9)
Pip Pyle – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Edouard Louise („Eddy Louiss”) – Hammond-orgona és zongora (3)
Constantin Simonovitch – zongora (5)
Produkció
Pierre Lattès
Számok listája
1. Radio Gnome Prediction (0:27)
2. You Can’t Kill Me (6:18)
3. I’ve Bin Stone Before (2:36)
4. Mister Long Shanks/O Mother/I Am Your Fantasy (5:57)
5. Dynamite/I Am Your Animal (4:32)
6. Wet Cheese Delirium (0:31)
7. Squeezing Sponges Over Policemen’s Heads (0:12)
8. Fohat Digs Holes In Space (6:22)
9. And You Tried So Hard (4:38)
10. Tropical Fish/Selene (7:36)
11. Gnome The Second (0:27)
