Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Josefov katonai erőd / Jaroměř / Csehország
A koncert dátuma: 2016. augusztus 11.
Látogatók száma: 15.000
A csütörtök a szebb idő miatt jóval ígéretesebben indult, mint a fesztivál első napja. A borult ég ellenére akadt néhány napsütéses szakasz, amikor nagyon jólesett a „natural stand” kényelmében lustálkodni – ez a főszínpadokkal szemben emelkedő domboldal, ahonnan tökéletes rálátás nyílik rájuk –, kezünkben egy hideg pohárral az öt Budweiser-főzet valamelyikéből.
Mire beértünk a helyszínre, már csak az ausztrál prog rock csapat, a Plini utolsó hangjait kaptuk el, amik egyáltalán nem szóltak rosszul. Brutálisabb folytatás következett a lengyel death/grind négyessel, az Antigamával, akik a korai délutáni időpontra már szép számú hallgatót gyűjtöttek a színpad elé. A lengyelek teljesen korrekt műfaji sétát adtak, ami leginkább a Brutal Truthra és az újabb Napalm Deathre emlékeztetett, a színpadon is magabiztosak voltak, és a közönséget különösebb gond nélkül a markukban tartották. Ennél többet viszont nem vittünk haza az emlékezetünkben az egyszerű, nem túl ihletett riffelés, a megállás nélküli blast beat és az elég egysíkú ének miatt.
Annál szebb emlék maradt a német nehézsúlyú Obscura, amely az aktuális Akroasis stúdiólemezzel bizonyította, hogy még mindig a modern technikás/progresszív death metal élvonalában van. A közelmúltbeli újabb tagcserék és a zenekar alapítója, Steffen Kummerer, valamint a már volt gitáros, Fountainhead közti súrlódások után (Fountainhead segített felvenni az albumot, és állítólag nem ismerték el az összes szerzői hozzájárulását) sok kétely élt afelől, hogyan szól ma az Obscura, amikor már nincs a zenekarban a kivételes dobos, Hannes Grossmann (Alkaloid, szóló) és Christian Münzner (Alkaloid, Spawn of Possession, szóló). Ezeket a kételyeket Steffen és a másik három tag már a nyitó zúzda, a Ten Sepiroth első pillanataiban elfojtotta. Az Obscura semmit sem bíz a véletlenre, és még mindig megállíthatatlan tankként működik. Sebastian Lanser dobos remekül belelépett Grossmann cipőjébe, Klausenitzer basszusa megint hegyeket mozgatott meg, a leginkább mégis a nemrég még teljesen ismeretlen gitáros, Rafael Trujillo nyűgözött le, aki Münzner és Fountainhead részeit is sebészi pontossággal és hihetetlen magabiztossággal játszotta el. A jó kedélyű Kummerer főleg új dalokat mutatott be a Brutal Assault közönségének, a múltba pedig még a The Anticosmic Overload erejéig kanyarodtak vissza, és az epikus Centric Flow-val köszöntek el. Értékelés: ötös, úgyhogy ne hagyd ki az Obscurát a Revocation, a Beyond Creation és a Rivers of Nihil társaságában október 31-én az Orto barban!
A folytatás is technikás színben tűnt fel: színpadra lépett az Animals As Leaders, amelytől főleg a gitárosok eshettek hanyatt, hiszen a modern gitárjáték egyik nagysága, Tosin Abasi állt a színpadon. Az amerikai trió, amelynek Abasi mellett Javier Reyes gitáros és Matt Garstka dobos a tagja, kétségkívül a fesztivál technikailag legtökéletesebb és leghibátlanabb fellépését hozta, Abasi ujjai ugyanis nem ismernek hibát. A folyamatos tempó- és ritmusváltások élőben egyenesen elképesztőek voltak, még inkább az, ahogy a gitárokkal basszusvonalakat utánoztak, hol Reyes, hol Abasi játékával. Az Animals As Leaders nem mindenki fülének való, de élőben ezek az újkori prog/djent varázslók tiszta élvezetet jelentettek.
Az Obscura és az Animals As Leaders technikás támadásai után ideje volt valami „kicsit” brutálisabbnak: az új lemez, a Retrogore szuper borítója alatt – amely egy nyolcvanas évekbeli horrorfilm plakátjára hasonlít – színpadra léptek a belga death metal hentesek, az Aborted, a pszichopata énekes, Sven „Svencha” de Caluwe vezetésével. A Strychnine.213 albumon elkövetett kétségbeesett deathcore-kísérletet már teljesen megbocsátottuk a zenekarnak, hiszen az utolsó három lemezzel bebizonyították, hogy újra a jó öreg Goremageddon-féle trutymó útján járnak. Most is ennek az albumnak és az aktuális Retrogore-nak szenteltek a legtöbb figyelmet, és főleg azt bizonyították, hogy ilyen jó formában régen nem voltak. Svencha betöltötte az egész színpadot, egy pillanatra sem állt meg, az új gitáros, Ian Jekelis pedig kiváltképp jól szerepelt, akinek Danny Tunker (Alkaloid, ex-God Dethroned) nagy cipőjét kellett kitöltenie. Bár az Aborted-ot már ezerszer láttuk a mi színpadainkon, el kell ismerni, hogy ezek az eszelős belgák most élik a második tavaszukat.
Az első adag hardcore-ról, amiből idén bőven jutott a Brutal Assaultra, a New York-i H2O gondoskodott. Az amerikaiak háromnegyed óra alatt igazi hc/punk bulit csaptak, tele moshsal, a testvériségről és barátságról szóló, kliséktől sem mentes hc-szónoklatokkal, valamint rövid, háromperces, odavágó punk himnuszokkal, amik remekül működtek a Brutal Assault közönsége előtt. Főleg, amikor a H2O az 5 Year Plan című számát a War Pigs intrójával kezdte.
Hagyományosabb metal vizekre evezett a detroiti The Black Dahlia Murder, amely még mindig a tavaly megjelent, jól fogadott Abysmal stúdiólemezt népszerűsíti. Idén megrázta a zenekart Ryan Knight gitáros távozása, aki a siker egyik fő kovácsa volt, így volt félni valója, hogyan boldogul majd a The Black Dahlia Murder élőben. Ezek az aggodalmak már az első számnál, a What a Horrible Night to Have a Curse-nél elfelejtődtek, mert Brandon Ellis (Arsis, Cannabis Corpse) úgy érezte magát a zenekarban, mint hal a vízben, a többiekkel együtt pedig első osztályú, viharos fellépést hoztak össze, amit mint mindig, a energikus és karizmatikus Trevor Strnad egészített ki kiváló szövegeléssel és a közönség fitneszgyakorlatokkal (lásd a fotót) való buzdításával.
Sötétebb és komolyabb hangokkal folytattuk a csütörtök délutánt a norvég mesterrel, Ihsahn következett, aki nem ismer pihenőt: alig több mint tíz év szólókarrier alatt már hat albumot adott ki, a legutóbbit, az Arktis-t idén áprilisban. Ez talán egyenesen a legjobb lemeze eddig, ezért nagyon jó volt hallani róla egész öt dalt, a Pressure-rel az élen. Ihsahn a szólómunkájával láthatóan megtalálta az igazi zenei kifejezésmódját, mert a színpadon is kivételesen hatott. Még örömtelibb viszont, hogy az Emperor már megerősítette fellépését a jövő évi Brutal Assaultra, ahol teljes egészében eljátsszák a kultikus Anthems to the Welkin at Dusk lemezt.
A New York-i death metal óriásoknak, az Immolationnek sajnos nem volt szerencséjük ezzel a turnéval, mert Bill Taylor gitárosnak családi ügyek miatt a turné közepén el kellett hagynia a csapatot. A legendás yonkersi srácok azonban nem estek kétségbe, és triként folytatják nélküle a turnét. Bátor és dicséretes lépés, kár viszont, hogy az Immolationnek nem sikerült pótgitárost találnia, mert élőben jócskán érződött az egyik gitár hiánya. Dolan, Vigna és Shalaty ugyan nem zavarodtak meg, és úgy játszották végig a szettet, mint egy F5-ös tornádó, Vigna a gitáron amúgy is isten, Dolan pedig dörgő hangjával megint megrázta a belső szerveket. Mivel a kultikus debütálás, a Dawn of Possession idén ünnepli a 25. évfordulóját, az Immolation most három számot játszott róla: a címadó dal mellett a ritka Despondent Souls és az Immolation hangzott el, és a kissé üres hangzás ellenére minden dicséretet megérdemeltek.
Az amerikai kontinens másik feléről, egyenesen San Francisco környékéről, a Bay Area-ból lépett a Brutal Assault színpadára a thrash öregek csapata, az Exodus , és ördögien jó szettet nyomott le. Sajnos Gary Holt feladatait, akinek láthatóan több pénzt hoz a Slayerben játszás, mint az anyazenekar, még mindig a különben kiváló Kragen Lum (Heathen, Psychosis) látja el, de az Exodus élőben Holt állati jelenléte nélkül mégsem az igazi. Ettől függetlenül a látott koncert az egyik legjobb volt, amit az Exodustól valaha is sikerült látnom, mert a zenekar Zetro visszatérése óta láthatóan megállíthatatlan. Az Exodus a jellegzetes „exo-crunchével” könnyedén lekaszálta a közönséget, amelyben a moshnak nem akart vége szakadni. A kiváló setlista, tele régi klasszikusokkal és az újabb anyagok legjobb darabjaival (a nyitó The Ballad of Leonard and Charles Zetro szájából sokkal jobban szól, mint Dukes-éból), feltette az i-re a pontot, a Toxic Waltz pedig csak a vadállati himnusz, a Strike of the Beast utolsó hangjával ért véget.
A Gojira még három éve a fesztiválon kora délutánra volt beosztva, idén viszont (megérdemelten) az egyik headliner helyet kapta. A francia óriások valószínűleg a második nap egyik legorkánszerűbb fellépését hozták, amit elsősorban a technikailag tökéletes kivitelezés, a hangos, zúzós és tiszta hangzás, valamint a kommunikatív frontember, Joe Duplantier jellemzett. A Gojira nemrég adta ki a számukra elég szokatlan Magma albumot, ami távol áll a The Way of All Flesh progresszív összetettségétől, de megőrzi a zenekar minden jellegzetességét, és ezek Csehországban is előtörtek. Így részünk volt hatalmas gitárfalakban, dallamos futamokban és a Duplantier/Christian Andreu gitárkettős mesteri fogásaiban, valamint a kivételes Mario Duplantier embertelenül pontos és fenomenális dobjátékában (vele beszélgettünk az új lemezről és még sok minden másról, amit hamarosan olvashattok az oldalunkon). A Gojira alig több mint egy óra alatt eljátszotta az új album két jól fogadott kislemezét, a Silverát és a Stranded-et, valamint sorra vett még egy rakás briliáns zúzdát, például a The Heaviest Matter of the Universe-t, a Flying Whales-t (amelynél szokás szerint a közönség fölött felúszott az óriás felfújható bálna), a Wisdom Comes-ot, az Oroborust és a záró Vacuityt. Újabb koncertdiadal a jelenleg egyik legmenőbb zenekartól.
A Gojira búcsúja után a szomszédos színpadra, amit találóan Jägermeisternek hívnak, visszatért az amerikai „bad boy”, az indusztriál veteránja, Al Jourgensen bácsi és a Ministry. A zenekart, amelyet Jourgensen már párszor nyugdíjba küldött, majd újra feltámasztott, noha Mike Scaccia gitáros halála után szentül megesküdött, hogy a Ministry-nek vége, élőben Al egyedülálló megjelenése miatt mindig jó nézni, és ez most sem volt másképp. Al és a bandája a From Beer to Eternity aktuális albumról a Hail to His Majesty-vel köszöntötte a Brutal Assaultot, aztán folyamatosan ugráltak a terjedelmes diszkográfiában ide-oda, főleg a Rio Grande Blood albumon, a címadó dallal, a Señor Peligróval és a LiesLiesLies-szal. A Ministryt élőben mindig felturbózzák a vad vetítések, most sem hiányoztak, és rajtuk – teljesen Al stílusában – sem Trump, sem Clinton nem maradhatott ki.
Míg a főszínpadon a zsúfolásig telt helyszín előtt az ausztrál metalcore óriás, a Parkway Drive tüzes fellépést hozott, a Metalgate színpadon egy obskúrus csemege várt Mithras képében. Az angol kísérleti death metal csapat évekkel ezelőtt már fellépett a Brutal Assaulton, akkor a még viszonylag friss Behind the Shadows Lie Madness albumot mutatta be, aztán a vezető és egyetlen állandó tag, Leon Macey gitáros-énekes több évre felfüggesztette a tevékenységét. A Mithras néhány hónapja végre bejelentette, hogy a dolgok mégiscsak mozognak az új album felé, közzétett egy ígéretes új dalt, és poros cthulhusan lábait végre a színpadokra is áthelyezte. Sajnos ezúttal a Mithras lehetősége teljesen füstbe ment. A hangpróba is jó tíz percet csúszott, és amikor Macey elkezdte az első, a Mithrasra annyira jellemző, földöntúlian szóló szólókat, elfogyott az áram, a koncertnek pedig mindössze fél szám után vége lett. Alig fél óra múlva folytatták, de akkor már a főszínpadon ott állt a következő attrakció. Kár, a Mithrasra láthatóan még várni kell egy kicsit, remélem legalább, hogy az album megjelenése után turné is követi.
Lógó orral sétáltunk tehát a főszínpadhoz, hogy a francia mester, Perturbator futurisztikus synthwave-jának retro hangjaira táncoljunk. Ő persze nem az egyetlen, aki ma a nyolcvanas évek kultikus horror- (főleg Carpenter-) és sci-fi filmzenéinek módján készít elektronikus zenét, de mindenképp az egyik legfigyelemreméltóbb, amit az új album, a The Uncanny Valley is megerősített. A retro jelenleg a filmes vizeken is „menő”, amit a Netflix fantasztikus Stranger Things sorozata is bizonyított, gyönyörű főhajtásaival a Goonies, az It, a Close Encounters of the Third Kind, az E.T. és számos más film előtt, a zenei területen pedig a nyolcvanas éveket a maga módján Perturbator támasztja fel (a srác amúgy James Kent, és az elektronikus kitérője előtt több black metal zenekarban játszott). Alig egy óra alatt Perturbator az új album oroszlánrészét bemutatta, olyan számokkal, mint a Neo-Tokyo (közvetlenül a kultikus Akira anime ihlette), a Weapons For Children, a She Is Young, She Is Beautiful, She Is Next, amik több mint hatékonyan rázták meg a dobhártyákat a basszusos szintikkel és a hipnotikus ambient részekkel. Perturbator más volt, de nagyon bátor és sikeres húzás a Brutal Assaulttól, hiszen a zsúfolásig telt helyszín rá táncolt bele az éjszakába.
Setlisták
ANTIGAMA:
1. Intro/Waking the Fear
2. Reward or Punishment
3. Foul Play
4. Flies
5. Collapse
6. The Key
7. Meteor
8. Stop the Chaos
9. The Signal
10. Eraser
OBSCURA:
1. Ten Sepiroth
2. The Monist
3. Akroasis
4. The Anticosmic Overload
5. Sermon of the Seven Suns
6. Ode to the Sun
7. Centric Flow
ANIMALS AS LEADERS:
1. Wave of Babies
2. Tempting Time
3. Ka$cade
4. Physical Education
5. The Woven Web
6. CAFO
ABORTED:
1. Divine Impediment
2. Cadaverous Collection
3. Meticulous Invagination
4. Parasitic Flesh Resection
5. Necrotic Manifesto
6. Coffin Upon Coffin
7. Expurgation Euphoria
8. The Holocaust Incarnate
9. Sanguine Verses (… of Extirpation)
10. The Saw and the Carnage Done
THE BLACK DAHLIA MURDER:
1. What a Horrible Night to Have a Curse
2. Statutory Ape
3. Vlad, Son of Dragon
4. Malenchantments of Necrosphere
5. Threat Level No. 3
6. Abysmal
7. Everything Went Black
8. Miasma
9. Deathmask Divine
IHSAHN:
1. Pressure
2. Until I Too Disolve
3. Hiber
4. Pulse
5. Frozen Lakes on Mars
6. My Heart is of the North
7. Mass Darkness
8. Celestial Violence
IMMOLATION:
1. A Spectacle of Lies
2. Majesty and Decay
3. Despondent Souls
4. Epiphany
5. The Purge
6. Dawn of Possession
7. Father, You’re Not a Father
8. A Glorious Epoch
9. Immolation
10. All That Awaits Us
EXODUS:
1. The Ballad of Leonard and Charles
2. Blood In, Blood Out
3. And Then There Were None
4. Exodus
5. Body Harvest
6. War Is My Shepherd
7. Blacklist
8. A Lesson in Violence
9. Pleasures of the Flesh
10. Bonded By Blood
11. Toxic Waltz
12. Strike of the Beast
GOJIRA:
1. Toxic Garbage Island
2. L’Enfant Sauvage
3. The Heaviest Matter of the Universe
4. Silvera
5. Stranded
6. Flying Whales
7. Wisdom Comes/Drum solo
8. Backbone
9. Only Pain
10. Terra Inc.
11. Oroborus
12. Vacuity
MINISTRY:
1. Hail to His Majesty (Peasants)
2. Punch in the Face
3. PermaWar
4. Rio Grande Blood
5. Señor Peligro
6. LiesLiesLies
7. N.W.O.
8. Just One Fix
9. The Missing
10. Deity
11. Stigmata
12. Thieves
Képgaléria
