Előadó: Dokken
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 47:02
Értékelés: 3/5
»Broken Bones« a legendás glam metal csapat, a Dokken új stúdióalbuma! A harmadik George Lynch nélkül, a harmadik Jon Levinnel a gitáron. A legérdekesebb az egészben, hogy valójában John Levin tartja ma össze a Dokkent az új zenék megírásának tekintetében. Újra bebizonyítja ugyanis, hogy átkozottul jó gitáros: gyors, robbanékony, kiváló kontrollal játszik, és kifejezőerőben is remek. Ez azt jelenti, hogy tud riffet hozni egy dalba, és azt egy ördögi gitárszólóval megfűszerezni.
A zenekar gyenge pontja így továbbra is Don Dokken. Az éneke már nem az, amit valaha ki tudott préselni magából. Mára megszoktuk az új helyzetet, és nem is volna fair Dontól olyasmit követelni, hogy a számára lehetetlen magasságokat is megugorja. Don középtájon mozog, és ha feljebb próbál menni, a hangja ehhez arányosan elvékonyodik és erejét veszti. Ezért akár „Don Brokkenre” is átkeresztelhetnénk, az albumot pedig „Dokken Bones”-ra, de ahogy mondtam, nincs helye annak, hogy kigúnyoljuk a legendás énekest, aki egykor a glam metal / hard rock egyik legmérgezőbb hangjával dicsekedhetett. Don szép dallamos énekvonalakat visz, kidolgozott karakterrel, vagyis olyan dallamokat, amelyek gyorsan megragadnak a hallgató fejében. Az aranyozás oroszlánrészét ma Levin végzi a Dokken-albumokon, így ez valójában az ő albuma. Inkább, mint Don Dokkené, aki mindössze kétszer szerepel a dalok társszerzői között (Victim Of Crime, Waterfall). A vezérdallamok harmóniákkal való felöltöztetése sikeresen elfedi Dokken énekhangjának megkopását.
A „Broken Bones” dalai többnyire közepes tempóban bontakoznak ki. A nyitó Empire azonnali „repesz a szemek közé”, és az ember csak azt kívánja, bárcsak az egész lemez ilyen hangulatban folytatódna, de nem így lesz. Közepesen gyors dalok csokra következik, amelyek szépen építenek a hangulatokra és a vezérdallamokra, miközben a kíséret hangzásának zömét a modern produkciójú gitárok enyhén elmosódó torzítása adja, olykor akusztikus gitárok kiegészítésével, ami szép, egymásba fonódó kíséretet alkot (For the Last Time).
Érdekes, hogy csak a Tonight hozza vissza az albumot arra a robbanékony pályára, amellyel megnyílt (Empire)! A Tonight az egyik legszebb refrénnel rendelkezik, amiből biztosan koncertkedvenc lesz a zenekar új korszakában. Levinnek itt különösen „megállíthatatlanul szakad el a cérna” az egyik legélesebben felborzolt, ultraszonikus szólóban. Aranyzási szempontból ez az album egyik legerősebb dala. Éppen megfelelő, intenzív lezárása a lemeznek!
Akárhogy nézed, minőségi album ez, az új korszak dallamos rockjának módján megszőve. Kiemelkedő pillanatok nélkül, de elég jó ahhoz, hogy méltó legyen a Dokken névhez. Levin húzóriffjei sikeresen egyensúlyoznak a Dokken új idők alakja és a zenekar klasszikus napjainak hagyománya között , fantasztikus szólózása pedig teljesen méltón tölti be a George Lynch távozásával keletkezett űrt. A Dokken tehát a „Broken Bones” albummal ismét túlélte. A gond az, hogy ha énekest cserélnének, már nem maradna kapaszkodó a zenekar fennmaradásához, úgyhogy bele kell törődni Don Dokken megkopott énekhangjába, és kész. Egyébként az album nem kötelező darab a gyűjteményedben: azok nyúlnak majd hozzá, akiket erős nosztalgia fűz a zenekar aranykorához, a többiek forduljanak inkább a Frontiers Records idei őszi, minőségibb kiadványai felé, például a Pride Of Lions új, „Immmortal” című lemeze felé.
Felállás
Don Dokken – ének
Jon Levin – gitár
Barry Sparks – basszusgitár
Mick Brown – dob
Produkció
Don Dokken
Dallista
01. Empire
02. Broken Bones
03. Best Of Me
04. Blind
05. Waterfall
06. Victim Of The Crime
07. Burning Tears
08. Today
09. For The Last Time
10. Fade Away
11. Tonight
