Helyszín: Cankarjev dom / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2007. 10. 11.
Látogatók száma: 300
Jegyár: 6,50–14,50 EUR
Bratko Bibič leginkább a Begnagrad harmonikásaként ismert, akikkel egykori társaival együtt olyan zenét csinált, amely Szlovéniában a legizgalmasabb újítók közé tartozott. Nem féltek kipróbálni valami újat. Semmi nem volt tabu, gyakorlatilag minden zenei stílus jó volt, és be is vetették, a hangzásbeli kísérletezésből is bőven kijutott. Az akkori jugoszláv zenei életben egészen különlegesek voltak, és szinte merem állítani, hogy ilyen zenekart többé nem fogunk látni.
Miután kilépett a Begnagradból, Bibič nem tétlenkedett. Rengeteget dolgozott más elismert zenészekkel, bár a Begnagraddal ellentétben soha többé nem került ennyire a reflektorfénybe. Ezúttal a Cankarjev domban lépett fel új felállásával, és szép számú közönség fogadta szeretettel. Maga Bibič is mondta, hogy meglepte a nézőszám, mert attól tartott, hogy kevesebben lesznek a nézőtéren, mint a színpadon (ott tizenegyen voltak).
A koncert egy meglehetősen klasszikus hangvételű számmal indult, ahogy azt a címe is elárulja. Ezt követte az „Encore” szvit, amely az avantgárd jazz, a klasszikus zene, a folk és a középkori trubadúrzene között hullámzott. A „Na domačem vrtu” tele van a szlovén népzene hatásaival, de Bibiččsel semmi sem ilyen egyoldalú. A népzenébe jazzelemeket is kevert, és alaposan megfűszerezte az egészet. Ezután egy svájci zeneszerző, M. Flueckiger szerzeménye jött. Ez nagyjából megmagyarázta az együttes nevét is (egy másik darab is ugyanettől a szerzőtől származott). Maga a szám klasszikus, kelta folkos beütéssel. Szerintem ez volt a koncert csúcspontja, néhány dallam annyira megható volt, hogy végigfutott a hátamon a hideg. Később a „pajkos” furulya és a fűrész megnevettetett, utóbbin a klarinétos furcsa effektusokat csalt elő. Aztán olyan dal következett, amely inkább alpesi folkmotívumokra épült, időnként jazzbe hajolva. Majd újabb szerzemény ugyanattól a svájci zeneszerzőtől, ismét a (avantgárd) klasszikus zenére építve, néhány érdekes jazzimprovizációval. Jött egy új szvit, amely furulyás kísérletezéssel indult, aztán jazzbe csapott át. A dobos ebben a számban kolompokat használt, ami végtelenül szórakoztatott. Az „Odvod” a klasszika, a jazz és a folk újabb ötvözete, megint néhány csodálatos részlettel. A következő szám előtt még egy kis énekes káosz következett, Bibič és egy másik zenekari tag jódlizott, és általában hangoskodott. Utána Bibič közölte, hogy ez volt a legutóbbi nótájuk címe. Úgy tűnik, a humorérzéke még mindig hasonló, mint a Begnagrad idejében. A következő darab alpesi folkra épült, egy csipetnyi szláv melosszal. Aztán a zenekar elköszönt, de sikerült visszatapsolnunk őket. Bibič a kantautorosabb folkszámban, a „Petelinje”-ben ezúttal szellemes szövegíróként és énekesként mutatkozott meg, és nagyon szépen búcsúzott el a ljubljanai közönségtől.
Ritkán találkozom olyan koncerttel, amely érzelmileg is megragad. Alapjában véve elég hűvös ember vagyok, de Bibič zenéje pillanatokra alaposan magával ragadott. A kiváló dallamok és a változatos hangszerelések még jobban elbűvöltek. Különösen érdekesek voltak a különböző stílusok ötvözetei. Többnyire klasszikus zenéről volt szó, amely jazz, avantgárd, folk és még ki tudja, mi árnyalataitól további dimenziókat kapott. A zene valószínűleg valamivel hozzáférhetőbb, mint a Begnagradé, de messze nem mondanám egyszerűnek. Bele kell merülni, és át kell adni magad neki.
Bratko Bibič maga köré gyűjtött csupa kiváló zenészt, akik segítettek megvalósítani a pillanatnyi elképzeléseit. Bebizonyította, hogy még mindig kiváló harmonikás és zeneszerző. Megmutatta azt is, hogy ha az ember be akarja bizonyítani, hogy tehetséges és tud valamit, nem kell önelégült szólókkal túlzásba esni. Bibič nagyon jó „csapatjátékosnak” bizonyult. A zenét nem rendelte alá az egójának, láthatóan csak a minőség és a kiváló szerzemények számítanak neki. A szólókat többnyire másokra hagyta a színpadon, de a tehetsége így is bőven érvényesült. A zenekarban Bibič mellett három vonós (hegedű, brácsa és nagybőgő), négy fúvós, egy zongorista, egy dobos és még egy harmonikás játszott. A zongorista időnként felállt, és csatlakozott a többi vonóshoz. A vonósok és a zongora erős klasszikus hangulatot adtak a zenének, míg a fúvósok (a klasszikus fuvolát leszámítva) fenntartották a jazzes egyensúlyt. A dobos igazán remek volt, más ütőhangszereken is megmutatta magát, főleg amikor az egyik számban valami különleges dobozon dobolt. A második harmonikás még gazdagabbá tette a harmonikák hangzását, Bibiccsel nagyon jól összeszoktak. A nagybőgős néhányszor az akusztikus gitárt is megfogta, és igazán szép részeket játszott rajta. Nincs elég jelzőm, hogy leírjam ezt a koncertet. Minden rendkívül magas színvonalú volt, csak a koncert volt kicsit rövid (alig több mint egy óra). Aki úgy élvezi, mint én, annak biztosan jólesett volna még vagy fél óra. De ebben a döntésben is volt valami bölcsesség – jobb lelépni a színpadról, amikor a közönség még többet kér, így jobb benyomást hagy az ember. Remélem, lesz még sok ilyen koncert!
Köszönöm Bratko Bibičnek, hogy olyan kedvesen elküldte a számlistát a zeneszerzők nevével együtt.
Setlista
1. Gallusovina (B. Bibič, Arr. M. Sekne)
2. Encore 3 W (B. Bibič)
3. Encore 2 W (B. Bibič)
4. Encore 1 W (B. Bibič)
5. Na Domačem Vrtu, Part 1: Melos; Part 2: Finale (B. Bibič)
6. Ramona (M. Flueckiger)
7. Hymera Laborae – Part 1, 2, 3 (B. Bibič)
8. Alpruf (M. Flueckiger)
9. Labis Carniolus, Part 1: Martinje; Part 2: Od Boršta Do Laborja; Part 3: Majnica; Part 4: Martinje (B. Bibič)
10. Odvod/Ableitung Part 1: Intromezzo Di Guarda, Ali: Guter Geist Aus Gruenenwald; Part 2: Odvod/Ableitung (B. Bibič)
11. Šackamra. Aus Der Schatzkammer Des Unbewussten (Bibič)
12. Petelinje (B. Bibič)
Képgaléria
