Előadó: Morrison, Van
Kiadó: Blue Note Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 59:34
Értékelés: 4/5
»Born to Sing: No Plan B« már a 35. stúdióalbuma a belfasti kovbojnak, az észak-ír dalszerző-óriásnak, Van Morrisonnak. A zenésznek négy évre volt szüksége, hogy összehozza a 2008-as »Keep It Simple« utódját, ami termékeny pályáján a leghosszabb időbeli »lyuk«.
A „Keep It Simple”-lel ellentétben Van Morrison az új albumra visszatért a gyökerekhez, ahogyan azokat a blues iránti ősi szeretete szüli. A gyökerekhez fordulás ezúttal mélyebbre nyúlik a várakozásoknál, így akár a Delta blues kiindulópontjairól is beszélhetünk. Az új lemezen a zenész nem szabott magának hangszerelési korlátokat. Innen az új album címének sokatmondó második fele is: »nincs B terv«. Vagyis egy nagyon közvetlen és őszinte darabról van szó.
Van Morrison ezért úgy döntött, hogy az új albumot itthon, Belfastban veszi fel, élő játék elvén, egy hattagú kísérőgárdával, amelynek hangzását végig erőteljesen jelen lévő fúvósszekció, harsona, szaxofon és trombita építi. Mindez egyetlen céllal: elérni a saját szerzői gravírozás hitelességét és őszinteségét abban a zenei művészetben, amelyet a hallgatónak, a befogadónak átadsz. Van Morrison az aránylag hosszú számokat egyedül a hangszerelési kifejezési korlátok fellazításával igazolhatja. A fickó soha nem számított progresszív bluesos kalandornak, ezért a „hosszúra nyújtás” az általános kifejezésmódjában semmiképp sem esik jól. Morrison elsősorban dalszerző-énekes, itt pedig az a szabály érvényes, hogy a mondanivaló hordozója első helyen a költészet üzenetének ereje és ennek vokális tolmácsolásának ereje.
Éppen ez a gyökerekhez fordulás takarta el kissé a kelta swing jellegzetes karakterét ennek a nagyra becsült dalszerző nagymesternek a blues- és soulretorikájú vokális fenségében, miközben az új albumon tágul a tér a bőséges jazz-központúság számára, amely sűrű R&B-vel és bluesos formával olvad össze, kedvvel teli vérbőséggel. A „Born to Sing: No Plan B” rendkívül érett album. Van Morrison nem erőlteti a slágereket. A nagy sikerek ideje, akárcsak az aktualitásé, amikor többek között az „Astral Weeks” és utána a „Moondance” klasszikusok megszülettek, régen elmúlt, és Van Morrison zenei felfogása 2012-ben már rég új fejlődési, kreatív szintet ért el a zenei kifejezésben. Van a „Born To Sing: No Plan B” albumon átfogóan, nyugodtan, megfontoltan áll a dolgokhoz. És ahogy megszoktuk tőle, a költészetét tárgyilagosan és szilárdan, két lábbal a földön adja elő. Van Morrison a költészetben 2012-re is megőrzi az emberi „civilizáció” furcsa útjainak teljes aktualitását. Mindezt Van Morrison ismét csak finoman éber megfigyelőként öntötte a teljes igazmondás keserű vallomásává. Az új albumon is mindenesetre érinti a költészetben a régi, gondtalan ifjúkor nosztalgiáját, ez az érintés pedig időnként nagyon intenzív, ami egybeesik azzal, hogy az album Van szülőföldjén készült.
Az új számok növekvő organikusságról, egyidejűségről árulkodnak, főként pedig az évek tapasztalatával egyre nagyobb kifinomultság díszíti őket. A nyitó „Open the Door (To Your Heart)”, amely idén augusztus végén jelent meg az album első bemutatkozó kislemezeként, az előző mondatokban és bekezdésekben leírt, „felfrissített” stúdiómegközelítést ülteti trónra Van Morrisonnál és társainál. Varázslatos megközelítés, amely az évek során csak érik, mint a jó öreg bor, és érezhetően gyarapszik a záró finomítás és részletezés ügyességében. Ez pedig egy szuszra a teljes visszatérést jelenti a kezdetekhez. Felvétel első nekifutásra. Olyasmi, amit Van Morrison nemzedéke emelt rangra, és ami éppen ezért Van Morrisonnak is túlságosan jól ismert. Az R&B, a blues egyedi ütközését, amelyet remek jazzkontúr hat át, az album egyik legjobb száma testesíti meg, Goin’ Down To Monte Carlo. A Close Enough For Jazz című számhoz Morrison nem találhatott volna megfelelőbb címet. Ez az a szám, amelyhez a versszakok utólag készültek, miután hangszeres változatban már felvették. Az utolsó pillanatban kerültek rá. Éppen ez a szám mutatja be legszemléletesebben a leírt blues-„ősatya” kiindulópontját, amely a swingen át megadta a jazz fejlődésének alapjait. Ebben a zenei fülkében pedig Van Morrison hosszú pályája kezdete óta mesterien uralkodott. A Pagan Heart-ot nyugodt lélekkel nevezhetjük főhajtásnak a delta blues vallomásos képviselői, John Lee Hooker és Robert Johnson előtt. Van Morrison vokális töltetének interpretatív ereje bőségesen fellángol a soulos vallomásban, a nosztalgikus End Of the Rainbow-ban, míg a záró Educating Archie-t, amelyet a régi R&B-iskola mintájára vágtak, és amelyhez az albumon a címadó dal áll a legközelebb, a BBC-s ház korporativizmusának ugratós paródiájaként érthetjük (a szám címét a BBC egyik, az ötvenes években futott sorozatának nevéről kapta).
Az új albumon Van Morrison megtartotta az összes felismerhető védjegyét, újradefiniálta őket, és ebben az újradefiniálásban a felvételre friss, színes, vallomásosan rugalmas mozgékonyságot vitt, amit azzal is elért, hogy megengedte magának, hogy egy lépést hátralépjen az elemi szerepétől, és több teret adjon a hattagú kísérőcsapat megszólalásának. Az alap vokális jellemzők mellett, amelyek Van Morrisont előadóként meghatározzák, éppen ez a tudatos elhúzódás nyitott számára még szélesebbre ajtót, hogy alaposabban belenézzen a blues gyökereibe, miközben megtartja a fájdalom jellegzetes vokális izzását, kontrasztosan adagolva a fellobbanó és a puha hullámzás között, érintetlenül. Olyan karakter ez, amely nagy vonalakban egy fedél alá hozza a vallomásos Ray Charles és Fats Domino rajongóit az egyik oldalon, a másikon pedig, ha a földrajzi származáshoz kötődünk, a legendás ír hírességet, George Besttet, aki Morrisonhoz hasonlóan Kelet-Belfastból származik.
Lédússágból nincs hiány ezen a lemezen. Van Morrison egy lépést hátralépett, szembenézett a megtett úttal, és szigorúan a szíve vallomására összpontosított. Mi más maradna az emberre az érett években. Ennek gyümölcse az újradefiniált, ismert zenei nyelv, amely egészében véve friss, színes kontrasztokkal teli, és mint mindig, amikor Van Morrisonról beszélünk, egyedülálló. Énekre született! Se több, se kevesebb!
Felállás
Van Morrison – ének, gitár, zongora, altszaxofon
Paul Moran – Hammond-orgona, trombita, zongora, billentyűk
Alistair White – harsona
Chris White – tenorszaxofon, klarinét
Dave Keary – gitár, „slide” gitár
Paul Moore – basszusgitár
Jeff Lardner – dob, ütőhangszerek
Produkció
Van Morrison
Számlista
01. Open The Door (To Your Heart)
02. Going Down To Monte Carlo
03. Born To Sing
04. End Of The Rainbow
05. Close Enough For Jazz
06. Mystic Of The East
07. Retreat And View
08. If In Money We Trust
09. Pagan Heart
10. Educating Archie
