Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Justin Hayward & John Lodge
Kiadó: Threshold
Megjelenés: 1975
Játékidő: 50:48
Értékelés: 4.5/5
A „Blue Jays” eredetileg a „Seventh Sojourn” (1972) utódjaként a The Moody Blues klasszikus felállásának nyolcadik stúdióalbuma lett volna, ám a legendás zenekar (átmeneti) szétesése után végül Justin Hayward gitáros-énekes és John Lodge basszusgitáros-énekes közös projektjévé vált. A szimfonikus progresszív rock legendái között akkor szakadt el a cérna, amikor 1974-ben Mike Pinder billentyűs-énekes, Roy Thomas fuvolás-énekes és Graeme Edge dobos fellázadt a további felvételek ellen, és felbontotta az együttműködést a régi motoros producerrel, Tony Clarke-kal. A legmakacsabb és legelégedetlenebb Pinder volt, aki mindenáron el akart jutni Londonból „haza”, vagyis az Egyesült Államokba, ahová nem sokkal azután költözött át, hogy a The Moody Blues-zal megízlelte a kereskedelmi sikert.
Állítólag már a „Seventh Sojourn”-turné alatt egyértelmű volt, hogy a banda hamarosan felbomlik: a tagok közötti nézeteltérések csak mélyültek, ráadásul az intenzív turnék után mindenki eléggé kimerült. Hayward és Lodge azért megpróbálta rábeszélni Pindert, hogy legalább az új projektjükben működjön közre, amely a Decca Records kezdeményezésére született, de az elégedetlen billentyűs még azután sem mutatott a legcsekélyebb érdeklődést sem, hogy egykori társai meglátogatták az amerikai otthonában.
Hayward és Lodge ezért úgy döntött, hogy a „Blue Jays”-t a saját szakállára veszi fel Clarke producer közreműködésével, aki a The Moody Blues minden klasszikus albumán otthagyta a keze nyomát, így kulcsszerepet játszott a zenekar legjobb alkotásaiban és legnagyobb sikereiben. A felvételeken segítségükre volt Kirk Duncan zongorista (korábban rövid ideig a Trapeze-zel dolgozott), Graham Deakin dobos (aki a The Who-val és annak basszusgitárosával, John Entwistle-lel való munkájáról ismert), valamint egy vonóstrió. Ezekkel a „Blue Jays” megőrizte a korábbi The Moody Blues-albumok zenekari folytonosságát, bár Pinder hiánya hamar kiviláglik, hiszen a szimfonikus hangszerelések többsége nélkülözi az ő találékonyságát és ravaszságát.
Minden másban – a némileg eltérő hangszerelési ötleteket leszámítva – a „Blue Jays” gyakorlatilag egy „elveszett” The Moody Blues-album, amelyen Hayward és Lodge hangszeres, és főleg énekesi tudása áll a középpontban. Mindketten mindig is a The Moody Blues legjobb énekesei voltak, ők énekelték a zenekar legnépszerűbb örökzöldjeit, így nem meglepő, hogy a „Blue Jays” egyik fő erénye éppen a fenomenális vokális harmóniájuk. A hatalmas zenekari hangszerelések szépen kiemelik az album dalainak dallamosságát, miközben Hayward és Lodge eltérő orgánuma, mégis rokon énekstílusa épp megfelelő kontrasztot ad. A szerzői érdemek és az énekes feladatok a két The Moody Blues-veterán között rendkívül demokratikusan oszlottak meg.
A dalok többségének szövegét és hangulatát pozitív, epikus atmoszféra hatja át, ami már a nyitó „This Morning”-nál megmutatkozik, ahol Hayward összetéveszthetetlen hangja ragyog a hatalmas szimfonikus hangszerelések és a megkapó, dallamos gitárbetétek mellett. A klasszikus The Moody Blues-szal való hasonlóság minden lépésnél félreérthetetlen, a vonósok munkáját pedig nem lehet eléggé dicsérni. A „Remember Me (My Friend)” Hayward és Lodge közös szerzeménye, amelyben az éteri szimfonikus betétek között meggyőzően egészítik ki egymást a vezetőénekben, és harmonikus összhangban hipnotikus dallamot formálnak. Hayward mindig is kiváló énekesként volt a legbecsesebb, de egy rövid, mégis megindító szólóval emlékeztet rá, hogy tehetséges gitáros is.
A „Blue Jays” dalainak többsége középtempójú, így van ez a „My Brother”-nél is, ahol a finom hangszerelések és a bűbájos énekteljesítmények közepette békés, nosztalgikus hangulat uralkodik. A „You” Lodge szerzeménye, amelyben ismét megmutatja kiélezett dallamérzékét és a fülbemászó refrénekhez való tehetségét. A „Nights Winters Years” melankolikus, kifejezetten zenekaros ballada a The Moody Blues régi gitárosának és énekesének ragyogó énekteljesítményével. A „Saved By The Music”-ban, ahol ismét Lodge áll a mikrofon elé, markánsabb a popos alaphang, a basszusgitáros kiváló éneke pedig a szimfonikus fenség közepette a dallamos refrénben csúcsosodik ki. Az „I Dreamed Last Night” egy újabb bűbájos power ballada varázslatos ambienssel, királyi zenekari hangszereléssel és Hayward epikus énekével, míg a „Who Are You Now” akusztikus gitárja és rusztikus vonósai folk elemeket hoznak, pásztori hangulatot árasztva.
A „Maybe” újabb tökéletesen megkomponált és előadott ballada, amely a The Moody Blues néhány hasonló múltbeli alkotásának szintjén áll, és nosztalgikus atmoszférájával még ma is lenyűgöz. A „When You Wake Up” ideális lezárása az albumnak, amelyen egyetlen közepes, nemhogy rossz dal sincs, az egyetlen igazi mínusz pedig Pinder hiánya. Itt Hayward hirtelen felélénkül az eleven gitárvariációkkal, miközben az isteni vokális harmóniák a szerteágazó zenekari kíséret közepette epikus méreteket öltenek.
A „Blue Jays” CD-s kiadásának bónuszdala a „Blue Guitar”, amely 1975-ben kísérő kislemezként jelent meg, és Hayward valamint a kultikus art rock együttes, a 10cc tagjainak együttműködéséből született. Ahogy várható volt, ez az alkotás is az album legjobb anyagának szintjén áll, a 10cc tagjai pedig Hayward éneke, a megindító gitárbetétek és a hatalmas zenekari hangszerelés mellett a saját, felismerhető hangszeres pecsétjüket is rányomják.
A „Blue Jays” minden túlzás nélkül a The Moody Blues „elveszett” albumának tekinthető. Bár csak ketten működnek közre rajta, énekesi szempontból ők a legendás angol progrock ötös lényeges tagjai, és Clarke produceri irányítása alatt kiváló művet hoztak létre. Minőségét tekintve tehát ez a remek mellékprojekt könnyedén felveszi a versenyt a The Moody Blues legjobb albumaival. A „Blue Guitar” kislemeznek köszönhetően a „Blue Jays” szép sikert aratott a hazai, brit pályán, ami hozzájárult ahhoz, hogy a The Moody Blues tagjai az egyéni szólólépések után 1977-ben a újraegyesülés mellett döntöttek.
Felállás
Justin Hayward – gitár, ének
John Lodge – basszusgitár, gitár, ének
VENDÉGZENÉSZEK:
Jim Cockey – hegedű
Tim Tompkins – cselló
Tom Tompkins – brácsa
Kirk Duncan – zongora
Graham Deakin – dob
Mark Singer – dob
Del Newman – zenekari hangszerelés
Lol Creme – gitár, kísérő ének a „Blue Guitar”-on
Kevin Godley – dob, kísérő ének a „Blue Guitar”-on
Graham Gouldman – basszusgitár, kísérő ének a „Blue Guitar”-on
Eric Stewart – billentyűs hangszerek, kísérő ének a „Blue Guitar”-on
Produkció
Tony Clarke és a 10cc
Dallista
1. This Morning (5:55)
2. Remember Me (My Friend) (5:27)
3. My Brother (3:29)
4. You (4:35)
5. Nights Winters Years (3:39)
6. Saved By The Music (6:09)
7. I Dreamed Last Night (4:28)
8. Who Are You Now (2:29)
9. Maybe (5:38)
10. When You Wake Up (5:17)
11. Blue Guitar (3:36) (bónuszdal)
