Megjelenés dátuma: 1989. április 24.
Kiadó: I.R.S.
Játékidő: 40:24
Producer: Tony Iommi és Cozy Powell
Értékelés: 9/10
Az 1980-as évek második felében a metal úttörői, a Black Sabbath lassan kezdtek összeszedni magukat: az egyetlen megmaradt eredeti tagnak, Tony Iommi gitárzseninek 1989-re maga és az énekes Tony Martin köré sikerült egy egészen szolid felállást felépítenie a legendás zenekarból. Ebben ott volt a dobos bajnok Cozy Powell (ex-Jeff Beck, Rainbow, MSG, Whitesnake) és a hosszú ideje velük játszó billentyűs, Geoff Nicholls is. Ez a Black Sabbath vette fel 1989-ben a „Headless Cross” albumot, amely a nehéz körülmények ellenére az Ozzy vagy Ronnie James Dio nélküli korszak egyik legjobbja lett. Az előző, „The Eternal Idol” (1986) című lemezzel és az azt követő turnéval ugyanis a Black Sabbath kereskedelmi értelemben teljesen megbukott.
A brit Vertigo kiadó tizennyolc év után felbontotta az együttműködést, ugyanezt tették az amerikai nagyvállalati Warner Bros Records vezetői is. Az egyre magányosabb Iommi és a „feketébe öltözött” társasága ezért egy kisebb amerikai kiadóhoz, az I.R.S.-hez szerződött. A „Headless Cross” vendégbasszusgitárosa Laurence Cottle volt, aki főleg jazz fusion zenészként ismert, leginkább az The Alan Parsons Project és Eric Woolfson mellett végzett munkájáról híres. Iommi neves barátja, Brian May (Queen) pedig remek gitárszólót játszott a „When Death Calls” című számban, amely a Sabbath nyolcvanas évekbeli munkái közül az egyik legütősebb és egyben legösszetettebb darab volt.
Iommi és bandája nem sokat idegeskedett a mohó kiadók étvágyán, és olyan albumot csináltak, amely sok régi rajongó bizalmát visszaszerezte. Ez már a címadó számon is hallatszik, amely a rövid, kifejezetten hátborzongató, gótikus hangulatú instrumentális felvezetés, a „The Gates of Hell” után úgy csap le a hallgatóra, mint villám a felhős égből. A kislemezként is megjelent címadó mestermű egy pillanat alatt Martin-korszakbeli klasszikussá vált. Martin dühödt, „szuperszonikus” éneke, amelyben mindig sok volt a Dióra emlékeztető vonás, Iommi szaftos gitárfutamai, Powell nyakatekert dobpörgetései és Nicholls titokzatos színezetű szimfonikus hangszerelései együtt rendkívüli, bombasztikus atmoszférát teremtenek, amilyen a birminghami metalsötétség híres mestereinek ezt az időszakát annyira jellemezte.
Hogy ez a Black Sabbath több volt a Dio-korszak modernizált másolatánál, az a „Devil & Daughter” című dallamos hard rock/metal hibridből is kiderült, amelyben Iommi egy remek szólóval bizonyította, hogy könnyedén „megeszi reggelire” az akkori sokkal fiatalabb gitárosokat is, miközben az epikus hangulat új dimenziókba emelkedett. A „Kill in the Spirit World” szépen egyensúlyozott az epikus és a sötét, ambientes árnyalatok között, Powell dinamikus dobtechnikája pedig ezúttal is igazi fülnek való volt. Mindezt még színesítette Iommi melankolikus gitárszólója, Martin pedig énekesi formája csúcsán volt.
A „Call of the Wild”, aminek eredetileg „Hero” lett volna a címe, de Iommi egykori cimborája, Ozzy a „No Rest for the Wicked” (1988) albumán már kiadott egy ilyen című dalt, jól mutatta, hogy Iommi figyelmesen követte az akkori hard rock színteret. A „Headless Cross” szövegei szinte teljes egészében okkultisták voltak, időnként már-már sátánisták, ami szokatlan volt egy olyan Black Sabbath-felállástól, amelyben nem szerepelt Geezer Butler. A „Black Moon” kicsit „alapabb” hard rock szám volt enyhe blues alapszínekkel, az epikus hangulatért itt leginkább Martin felelt bravúros énekével. A melankolikus-sötét drámában, a „Nightwing”-ben Iommi néhány rövidebb akusztikus részletet is beletett, amelyek szép ellentétet alkottak a szám túlnyomórészt ütős természetével. A „Cloak and Dagger”, amelyben Martin ismét lenyűgözött rendkívüli énekes akrobatikájával, hatalmas és minden szempontból méltó záró fejezete volt az albumnak.
A „Headless Cross”, a metal sötétségmestereinek történetében az egyik leginkább elfeledett mérföldkő, a Black Sabbath legjobb, Ozzy és Dio nélkül készült lemezei közé tartozik. Bár a rajongók többnyire pozitívan fogadták megjelenésekor, az akkori kritikusok serege jóval kevésbé lelkesedett, így a „Headless Cross” végül újabb bűnösen mellőzött lemez maradt, főként az Egyesült Államokban, ahol Iomminak és társainak a turné hátralévő részét is le kellett mondaniuk. Iommi a „Headless Cross” turnéra 1989-ben felvette a felállásba Neil Murray basszusgitárost (ex-Colosseum II, National Health, Gilgamesh, Bow Wow, Whitesnake), akivel a következő Black Sabbath albumot, az ugyancsak igazságtalanul mellőzött „Tyr” (1990) című lemezt készítette.
szerző: Peter Podbrežnik
Számlista:
1. The Gates Of Hell (1:04)
2. Headless Cross (6:15)
3. Devil & Daughter (4:32)
4. When Death Calls (6:41)
5. Kill In The Spirit World (4:59)
6. Call Of The Wild (5:09)
7. Black Moon (3:56)
8. Nightwing (6:19)
9. Cloak and Dagger (4:37)
Zenészek:
Tony Martin – ének, basszusgitár (3)
Tony Iommi – gitár
Laurence Cottle – basszusgitár
Cozy Powell – dobok
Geoff Nicholls – billentyűk
Vendégzenész:
Brian May – gitárszóló (4)
