Előadó: Cartoon
Kiadó: Saját kiadás
Megjelenés: 2003
Játékidő: 73:13
Értékelés: 4.7/5
A brazil tréfamesterek, a Cartoon tagjai „Martelo” című bemutatkozó lemezükkel (kritika: katt) alaposan felrázták szülőhazájuk progresszív rock színterét. Szép kis rajongótábort építettek ki maguknak, négy évvel később pedig felvették az úgynevezett „fül-trilógia” második albumát, a „Bigornát” (magyarul: üllőcsont). A lemez jóval nagyobb visszhangot kapott, mint a debüt: túllépett Brazília határain, átúszta az óceánokat, és bolygónk összes többi kontinensén is eljutott a progrockerek rádióiba. Az áttörés egyik oka kétségkívül az is, hogy az egész anyag angolul szól, ráadásul rockoperaként mutatkozik be, olyasmiként, mint például a The Who „Tommy”-ja, amely az első ilyen jellegű album volt.
A „Bigorna” rendkívül csábító alcímet kapott – „The Real Story of King Arthur & The Knights of The Round Table” –, amiből rögtön kiderül, hogy konceptalbumról van szó. A Cartoon ezúttal még hosszabb, még több dalt felvonultató lemezt enged meg magának, mint a debüt, amely jó egyórás játékidejével már így is bőven átlagon felüli volt. Hogy azonban senkinek ne legyenek téves előítéletei: a Cartoon nem ismeri a töltelékdalokat, az úgynevezett fillereket; a koncepciójuk mozaikján keletkező minden rést olyan kép tölt ki, amely addig hiányzott, és amelyre a hiányos mozaiknak szüksége volt ahhoz, hogy teljes és egységes legyen. A 18 dal így matematikai pontossággal kerekíti élő történetté a banda újabb tréfás ötletét, amelyből sem a szövegek, sem a zene terén nem hiányzik a kiválóság.
A lemez meghallgatása után a legszebb kétségkívül az a pillanat, amikor a hallgató ráeszmél, mennyit fejlődtek valójában a brazilok a debüt óta. Egyszerűen hihetetlen. Már az is – főleg egy első lemezhez képest – rendkívül tisztes kirándulás volt a progresszió ismeretlen univerzumába, a „Bigorna” azonban összehasonlíthatatlan a „Martelóval”. A két lemez ugyanúgy indul, legalábbis címre: mindkettőt a „Prologue” nyitja. A „Bigornán” hallható változat azonban teljesen más szinten mozog, egy egészen saját, még feltáratlan dimenzióban, míg a debüt „Prolongue”-ja inkább csak egy jó próbálkozás volt a szórakoztató prog terén. És a többi dal összevetése is hasonló pályán halad: olyan szinten vannak, hogy az ember komolyan elgondolkodik, ugyanarról a bandáról van-e szó. A második lemez hallgatása persze annál is nagyobb élvezet, mert az angol nyelvnek köszönhetően a szövegeket végre érteni is lehet. A történet nagyjából így szól: a Cartoon elmondja (vagyis elénekli), mi történt valójában az Excaliburral. Szerintük ez valójában egy kalapács volt, amely egy kis bolygóról érkezett, amikor az elpusztult (ezt egyébként a debüt meséli el). A Földre ezt az Erő Kalapácsát a nagy varázsló, Pyter Pen hozta el, abban a forró vágyban, hogy egy méltó lovag forgassa majd a fegyvert, és békét hozzon erre az elfeledett bolygóra. A varázsló terve azonban a lovagok ádáz harcába torkollik a Kalapács feletti uralomért, ami Pyter Pent rettenetesen kiábrándítja és feldühíti. Pyter ezért fogja a Kalapácsot, és beleveri egy üllőbe, ahol a kettő eggyé válik. Közben megjövendöli, hogy aki szét tudja választani a kalapácsot és az üllőt, az lesz a király. A történetbe egy egész sor (kitalált) történelmi alak is belekeveredik, például Robin Hood.
A történetben nyilvánvaló a kapcsolat az üllőcsont (a hallócsontocska) és az üllő között, amelybe Pen a Kalapácsot veri. A Kalapácsra utalt az előző album, a „Martelo” (kalapácscsont) is. A Cartoon tehát szellemes összefüggésekkel tágítja tovább azt a zenei világot, amelyet ilyen csodálatosan épít fel. A zenén ugyanis erősen érződik a középkori zene és a folkelemek hatása, alapjában véve azonban továbbra is progresszív rock. Humoros tartalom bőven akad, és kifejezetten szórakoztató követni, hogyan igazította a Cartoon Arthur király történetét a saját huncut céljaihoz. A srácok így egyszerű zenészekből mesélőkké és a szavak mestereivé is váltak, hiszen a zenéjük sok minden másnak is szolgál, nem csupán a „puszta” hangzásnak. A lemez hangszeres oldala persze továbbra is kiváló, a banda lényegéhez és elképzeléséhez igazodik, de így is a legmagasabb szinten szól. A szinte költészetté nemesedő szöveg és a minőségi progresszív rock találkozása igazi, vérbeli műalkotást eredményez, amely a zene és az írott szó kedvelőinek egyaránt szól; formai téren már a debütnél is kitettek magukért, és a borító ezúttal sem marad el a zenétől és a szövegektől – az illusztráció és a képi megjelenítés terén is mesterek a Cartoon tagjai.
Sajnálhatja mindenki, aki nem hallja (és olvassa) ezt az albumot. A „Bigorna” halhatatlan műalkotássá válhatna, ám sajnos elvész a hatalmas brazil térben. Néhány lelkes progrocker persze ismeri és tiszteli, a többiek viszont sajnos tudatlanságban élnek. A Cartoon túlszárnyalta a mai zenei színtér bevett normáit, és sokoldalú művészi alkotást hozott létre, amely minden szempontból megállja a helyét. Ez sajnos ma már nem elég a sikerhez és a széles körű elismeréshez.
Felállás
Khadhu – basszusgitár, ének, szitár, szájharmonika, akusztikus gitár
Bhydhu – dob, ütőhangszerek, ének
Khykho – elektromos és akusztikus gitár, ének
Boxexa – billentyűs hangszerek, ének
Vendégzenészek:
Lincoln Meirelles – billentyűs hangszerek
Kristoff Silva – akusztikus gitár, ének
Robson Fonseca Ferreira – cselló
Lúcio Gomes – nagybőgő
Antônio Carlos Magalhães – csembaló
Chico Amaral – szaxofon
Anor Luciano J̼nior Рtrombita
Produkció
Khadhu
Dallista
1. Prologue (3:29)
2. From The Hands Of God (3:48)
3. Knight’s Nightmare (6:37)
4. King’s Song (3:38)
5. King’s Fugue (1:49)
6. She Smiled (3:43)
7. Guinevere (5:41)
8. Marriage (2:17)
9. Show Me Where Love Lives (2:33)
10. Lily Fears (1:31)
11. The Warning (5:51)
12. March Of Despair – A) She’s Coming B) Cool Down Emily Whith C) Song Of Despair (4:52)
13. Apocalypstic Man (3:56)
14. Alberich’s Blues (3:00)
15. Letter To Marion (5:17)
16. In The Gates Of Hell (1:07)
17. The Last Battle (9:29)
18. The Great Gates Of Freedom (4:35)
