Előadó: Cartoon
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2003
Játékidő: 73:13
Értékelés: 4.7/5
A brazil tréfamesterek, a Cartoon a „Martelo” című bemutatkozó albumukkal (kritika: katt) alaposan kiszellőztették hazájuk progresszívrock-színterét. Szép rajongótábort építettek maguknak, négy évvel később pedig elkészült a „fül-trilógia” második lemeze, a „Bigorna” (magyarul: üllő). Az album sokkal nagyobb visszhangot váltott ki, mint a debütálás: átlépte Brazília határait, átszelte az óceánokat, és eljutott a progresszív rock rajongóinak rádióihoz bolygónk minden kontinensén. A nagy áttörés egyik oka biztosan az is, hogy az egész lemezt angolul éneklik, ráadásul rockopera formájában mutatkozik be, akárcsak például a The Who „Tommy”-ja, amely az első ilyen jellegű album volt.
A „Bigorna” alcíme rendkívül csábító – „The Real Story of King Arthur & The Knights of The Round Table” –, és ebből rögtön kiderül, hogy koncepcióalbumról van szó. A Cartoon ezúttal az elsőnél is hosszabb, még több számot tartalmazó lemezt engedett meg magának, pedig az már így is jócskán az átlag fölött járt egy jó órányi zenével. De nehogy félreértsd: a Cartoon nem ismer töltelékszámokat, azaz fillereket, hanem minden rés, ami a koncepciójuk mozaikján feltűnik, olyan képpel van kitöltve, amelyre korábban szükség volt, amely nélkül a mozaik hiányos lett volna, és nem állt volna össze egésszé. A 18 szám így matematikai pontossággal kerekít még egy tréfás zenekari ötletet élő történetté, amelyből sem a szöveg, sem a zene kiválósága nem hiányzik.
A lemez meghallgatása után a legszebb az a felismerés, mennyit fejlődtek a brazilok a bemutatkozásuk óta. Egyszerűen hihetetlen. Már az első album is, főleg egy debütáláshoz képest, kifejezetten szilárd kirándulás volt a proggresszív zene ismeretlen univerzumába, de a „Bigorna” összehasonlíthatatlan a „Martelo”-val. Az elejük legalább névleg megegyezik: mindkettőt a „Prologue” nyitja. Csakhogy a „Bigorna” nyitánya teljesen más szinten van, egy egészen saját, még feltáratlan dimenzióban, míg az első lemez „Prolongue”-ja inkább csak egy jó kísérlet egy vidámparki progra. A többi számnál is ugyanez a helyzet: olyan színvonalúak, hogy a hallgató komolyan elgondolkodik, vajon ugyanarról a zenekarról van-e szó. Persze a második lemez hallgatása azért is sokkal nagyobb élvezet, mert az angol nyelvnek köszönhetően a szövegeket valóban érteni lehet. A történet nagyjából így szól: a Cartoon elmeséli (pontosabban elénekli), mi történt valójában az Excaliburral. Szerintük az valójában egy kalapács volt, amely egy kis bolygóról származott, amikor azt megsemmisítették (ezt egyébként az első albumon éneklik el). A Hatalom Kalapácsát a nagy varázsló, Pyter Pen hozta a Földre, égő vággyal, hogy egy méltó lovag forgassa majd a fegyvert, és békét hozzon erre az elfeledett bolygóra. A varázsló terve azonban dühödt harcba fordul a lovagok között a Hatalom Kalapácsának birtoklásáért, amitől Pyter Pen rendkívül csalódott és dühös lesz. Pyter ezért fogja a Kalapácsot, és beleszúrja az üllőbe, ahol egyetlen tárggyá válnak. Közben megjósolja, hogy az lesz a király, akinek sikerül szétválasztania a kalapácsot az üllőtől. A történetbe egész sor történelmi (kitalált) szereplő is bekapcsolódik, például Robin Hood.
A történetben egyértelmű a kapcsolat az üllő (a hallócsont) és az üllő (az az eszköz), amelybe Pen beleszúrja a Kalapácsot. Az előző album, a „Martelo” (kalapácska) erre utalt. A Cartoon tehát szellemes összefüggésekkel tovább bővíti a zenei világát, amelyet olyan csodálatosan megteremt. A zenének ugyanis erős középkori zenei beütése és folk elemei vannak, de az alapja még mindig progresszív rock. Rengeteg a humoros tartalom, és kifejezetten érdekes látni, hogyan igazította a Cartoon Arthur király történetét a saját csavaros céljaihoz. A Cartoon így hétköznapi zenészekből mesélőkké és a szó mestereivé vált, hiszen a zenéjük sokkal többre szolgál, mint a „puszta” hangkibocsátásra. A lemez hangszeres oldala persze továbbra is kiváló, a zenekar lényegéhez és elképzeléséhez igazodik, mégis a legmagasabb színvonalon. A szinte költészetté összeolvadó szöveg és a minőségi progresszív rock zene igazi műalkotást eredményez, amely egyaránt szól a zenerajongóknak és az írott szó szerelmeseinek; a formai kivitelezésben már az első albumnál megmutatták, mire képesek, és most is a borító méltó társa a zenének és a szövegnek; az illusztráció és a képi megjelenítés terén is a Cartoon a mester.
Sajnálhatja mindenki, aki nem hallja (és nem olvassa) ezt az albumot. A „Bigorna” múlhatatlan műalkotássá válhatna, de sajnos elbújik a végtelen brazil tájban. A progresszív rock néhány lelkes rajongója persze ismeri és tiszteli, a többiek viszont sajnos tudatlanságban élnek. A Cartoon túlszárnyalta a mai zenei színtér megszabott normáit, és sokoldalú művészi terméket alkotott, amely minden szempontból megállja a helyét. Sajnos ez manapság már nem elég a sikerhez és az általános elismertséghez.
A brazil tréfamesterek, a Cartoon a „Martelo” című debütalbumukkal (kritika: katt) nagyon szépen megújították hazájuk progresszívrock-színterét. Meglehetősen nagy rajongótábort építettek vele, és négy évvel később felvették az úgynevezett fül-trilógia második albumát, a „Bigorna”-t (magyarul: üllő). Maga a lemez sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint a Cartoon debütje: kilépett Brazíliából, átszelte az óceánokat, és végül eljutott a progresszív rock hallgatóinak rádióihoz a Föld minden kontinensén. A siker egyik fő oka biztosan az, hogy a szövegek valójában angolul szólnak. Ugyanakkor a „Bigorna” rockopera, akárcsak például a The Who „Tommy”-ja, amely valójában az első valaha felvett rockopera volt.
A „Bigorna” alcíme nagyon izgalmas – „The Real Story of King Arthur & The Knights of The Round Table” –, és ez nagy célzás arra, hogy az album koncepcióalbum. A Cartoon ezúttal még hosszabb lemezt engedett meg magának, több számmal, mint a debütön, amely már így is átlag feletti volt több mint egy órányi zenével. De vedd figyelembe, hogy a Cartoon nem ismer töltelékeket, és a mozaik minden hiányzó darabját olyan kép tölti ki, amely korábban hiányzott, és amelyre a mozaiknak égető szüksége volt a teljességhez és az egységhez. A 18 szám matematikai pontossággal kerekít még egy tréfás zenekari ötletet élő történetté, amelyből sem a szöveg, sem a zene csodálatossága nem hiányzik.
Az album első meghallgatása után a legjobb az volt, mennyit fejlődtek a brazilok. Egyszerűen elképesztő. Bár a debütjük is remek próbálkozás volt a jó humor és a progresszív rock ötvözésére, a „Bigorna” mellett semmi. Hasonlóan nyitnak, a „Prologue” című számmal, de a „Bigorna” nyitánya egyszerűen egy másik szinten van. Az összehasonlítás ugyanígy folytatódna az albumok végéig. A hallgató persze további örömöt is talál a „Bigorna” hallgatásában, hiszen valóban érti a dalokat. A történet nagyjából így szól: a koncepció az igazi Excaliburról szól. A Cartoon azt mondja (pontosabban énekli), hogy az igazi Excalibur egy kalapács volt, amely egy másik bolygóról érkezett, amelyet megsemmisítettek (ezt a debütjükön írják le). Ezt az úgynevezett Hatalom Kalapácsát a nagy varázsló, Pyter Pen hozta a Földre, égő vággyal, hogy talál egy méltó lovagot, aki végül békét hoz erre az istenhagyta bolygóra. A valóságban viszont a Föld lovagjai számos csatába keveredtek a Hatalom Kalapácsa miatt. Ez annyira feldühítette Pyter Pent, hogy a kalapácsot belevágta egy üllőbe, és megjósolta, hogy aki elég erős ahhoz, hogy kihúzza a kalapácsot az üllőből, király lesz.
Egyértelmű a kapcsolat az üllő (egy hallócsont) és a történetbeli üllő között, amelybe a kalapácsot beleszúrták. A „Martelo” (a kalapács, hallócsont) valójában erről a Hatalom Kalapácsáról szólt. Így látjuk, hogyan bővíti a Cartoon humoros univerzumát, amelyet olyan szépen megalkot. A zenére erősen hatott a középkori zene és a népzene, de az alapja még mindig progresszív rock. Rengeteg a vicces téma, és igen érdekes követni a Cartoon változatát Arthur király legendájáról. A Cartoon bebizonyítja, hogy nemcsak kiváló zenészek, hanem a szó és a mesélés mesterei is. A költészet és a nagyszerű progresszív rock zene fantasztikus fúziója igazi műalkotást eredményez, amely egyaránt szól a zene szerelmeseinek és az írott szó rajongóinak.
Mindenki sajnálhatja, aki nem hallja (és nem olvassa) ezt az albumot. A „Bigorna”-nak a progresszív rock zene történetének mérföldkövévé kellene válnia, de sajnos elbújik a nagy Brazíliában. Persze elég sok lelkes progresszívrock-hallgató tud az albumról, de a legtöbb zenerajongó mit sem tud a Cartoonról. A brazilok valójában áttörték a mai zenei színtér normáit, és sokoldalú remekművet alkottak, amely minden szempontból zseniális. Ez sajnos nem elég a sikerhez és az elismertséghez.
Felállás
Khadhu – basszusgitár, ének, szitár, szájharmonika, akusztikus gitár
Bhydhu – dob, ütőhangszerek, ének
Khykho – elektromos és akusztikus gitár, ének
Boxexa – billentyűk, ének
Vendégzenészek:
Lincoln Meirelles – billentyűk
Kristoff Silva – akusztikus gitár, ének
Robson Fonseca Ferreira – cselló
Lúcio Gomes – nagybőgő
Antônio Carlos Magalhães – csembaló
Chico Amaral – szaxofon
Anor Luciano J̼nior Рtrombita
Produkció
Khadhu
Számlista
1. Prologue (3:29)
2. From The Hands Of God (3:48)
3. Knight’s Nightmare (6:37)
4. King’s Song (3:38)
5. King’s Fugue (1:49)
6. She Smiled (3:43)
7. Guinevere (5:41)
8. Marriage (2:17)
9. Show Me Where Love Lives (2:33)
10. Lily Fears (1:31)
11. The Warning (5:51)
12. March Of Despair – A) She’s Coming B) Cool Down Emily Whith C) Song Of Despair (4:52)
13. Apocalypstic Man (3:56)
14. Alberich’s Blues (3:00)
15. Letter To Marion (5:17)
16. In The Gates Of Hell (1:07)
17. The Last Battle (9:29)
18. The Great Gates Of Freedom (4:35)
