Bernard Fowler funkkal kergette a Bad Dogot (2007)
Helyszín: Bluesiana Rock Caffee / Velden am Wörthersee / Ausztria
A koncert dátuma: 2007. március 4.
Látogatók száma: 120
Jegyár: 28,00€
Néha megesik, hogy az ember valamiről csak az utolsó pillanatban értesül. Vagy egy hajszállal korábban, és azt mondja magának: „Majd meglátom, milyen kedvem lesz estére.” Akiket nyaggatsz, hogy tartsanak veled egy esti kiruccanásra az ausztriai Karintiába, Velden am Wörthersee-be (szlovénül Vrba na Koroškem), azok nem tudják egyértelműen megmondani, jönnek-e vagy sem. Hát ez egyáltalán nem akadály, mert ha a csillagok és a hold is jól állnak az égen, téged meg tényleg megállíthatatlanul eszik az unalom, nincs értelme otthon ténfergeni, és újra meg újra beletemetkezni a megszokott szokásokba (és rossz szokásokba). Ljubljanából egy jó órányi autóútra van Velden am Wörthersee (tipp: a Ljubelj-hágón át menj, hogy ne kelljen fizetned a Karavankák alagútjáért!).
A fő ok egyértelműen a koncert volt! Bernard Fowler és a Bad Dog fellépése! A másik ok pedig a bájos helyszín – a Bluesiana Rock Caffee, az igazi blues hívők igazi úti célja!
Bernard Fowler elismert és nagyra becsült zenész, aki a múltban olyan nagy nevek lemezein működött közre énekesként, mint Ryuchi Sakamoto, Gill Scott-Heron, Sly & Robbie, Material, Bootsy Collins, Duran Duran, Herb Alpert, Paul Carrack, Yoko Ono, és közöttük a legnagyobb név, a The Rolling Stones. Bernard emellett a The Rolling Stones valamennyi tagjának szólóalbumán is közreműködött, hol vokalistaként, hol főénekesként.
A férfi azonban nemcsak kivételes hanggal rendelkezik, hanem multiinstrumentalista is: trombonán, ütőhangszereken és billentyűkön is játszik. Ezeket a tehetségeit remekül kamatoztatta lemezein Ron Wood, Stevie Salas, a The Rolling Stones, a Living Colour és Herbie Hancock.
A karizmatikus Bernard a Bad Doggal érkezett Veldenbe, a felállás: Skip McDonald aka „Little Axe” (Little Axe) gitáron, Keith LeBlanc (Little Axe) dobon, valamint a mindig látványos, forróvérű basszusgitáros, Doug Wimbish, egyébként a Living Colour tagja, aki pályafutása során többek között Madonnával és Mick Jaggerrel (The Rolling Stones) is dolgozott. Ez a három férfi Fowlerrel együtt 2007 márciusában európai turnén mutatta be Fowler aktuális stúdió-szólóalbumát, a „Friends With Privileges” (2006) című lemezt.
Mellesleg a „Friends With Privileges” maga is igazi csemege, rengeteg érdekes zenész közreműködik rajta: Stevie Salas, Ron Wood, Steve Lukather, Ivan Neville, Doug Wimbish, Will Calhoun, Darryl Jones, Simon Phillips, Lisa Fischer, Weddy Wachtel, Kid Rock.
Ha valaki még emlékszik, a Little Axe triót Skip „Little Axe” McDonalds, Doug Wimbish és Keith LeBlanc felállásban már láthattuk a ljubljanai Orto Barban, két évvel ezelőtt május közepén! Wimbish egyébként a Living Colour tagjaként már kétszer járt Szlovéniában (Hala Tivoli, 1993 júniusában és Rock Otočec, 2001 júliusában). És persze most Fowlerrel egészen más zenét játszottak. Főleg kevesebb Little Axe-kísérletezéssel (különösen kevesebb, Wimbish által delay effektekkel felhúzott hangfüggönnyel) és több közvetlen merészséggel, erotikával és arroganciával, amit a funk, az R&B és a rock hoz magával.
Bernard Fowler & Bad Dog koncertje a Bluesiana Rock Caffee-ban különleges súlyt kapott, mert a Bluesiana fennállásának 20. évfordulóját ünnepelték!
Az óra 21:30-at ütött, és a kvartett belecsapott. Dinamittal teli funk-esszencia, mindenfelé. A hőmérséklet gyorsan emelkedett, a közönség egyre inkább megfeledkezett a sörről és a morzsával megszórt túrós štrukliról, az ágyúgolyó-funkritmus varázsa pedig lassan átvette az uralmat a terem fölött. Fowler úr hangjával mindenkit elhomályosított a zenekarban.
A fickó olyan, mint egy kaméleon. Pillanatokra finoman vékony soul hangot csal elő, amelyre maga Stevie Wonder is irigykedne, de leginkább akkor sokkolt, amikor meg kellett csípnem magam, hogy tényleg nem álmodom-e, mert gyakorlatilag Tina Turner hangszínének tökéletes másolatát csalta elő magából. Fowler robbanékony. A Bluesiana kis színpada persze nem volt elég ahhoz, hogy a férfi és a zenekar akrobatikus mutatványai, tréfás csínyei teljes pompájukban kibontakozhassanak. Már az első taktusok után lefújta a mikrofon alól azt a cetlit, amelyre Bernard néhány mondatot írt németül, hogy felmelegítse a közönséget, úgy forgatta a mikrofont és az állványt, mint maga a félmeztelen Robert Plant a legkéjvágyóbb éveiben, és párszor gyakorlatilag végigheveredett a földön. Iszonyú energia kavargott a térben. Fowler született vezéralak és kiváló színpadi színész. Little Axe a jobbján végig elégedetten somolygott a fellépés alatt, és a koncert nagy részében, ahogy az nála szokás, csak éppen hogy átlépegetett egyik lábáról a másikra. Vele ellentétben Fowler bal oldalán Doug Wimbish őrjöngött! A férfi lába előtt egy egész paletta különféle effektpedál állt, mögötte 4 hatalmas hangfalláda, két sorba kötött erősítővel! Doug már csak ilyen. Ahol Doug van, ott funk van, és ahol Doug és a funk van, ott szabad az út az egyedülálló kísérletezéshez és a szabados élvezethez, amely lerombol minden szigorú műfaji határt. Azon az éjszakán a Bluesianában ezek egy pillanat alatt elmosódtak.
Miközben késő este az osztrák utcákon csend honol, a családok szépen a kályha mellett melegednek, nézik a híradót, fogat mosnak, és érdemesen elmennek „durmolni”, amíg a vekker másnap újra vissza nem hívja őket a robotba, a Bluesiana az osztrák rend és fegyelem igazi ellentéte, ami a késői órák teljes féktelenségében kel életre. És ha egy ilyen térbe még a funk is betéved, mégpedig az a nagyfeszültségű funk, ami Fowlernek és a Bad Dognak a vérében van, tudható, mi lesz a következménye. A felhevült közönség, benne a gyengébbik nem képviselői különböző „megőrzöttségi fokozatban”, ettől különösen felbolydult, és nagyon résen kellett lenned, hogy valamelyikük teljes megvadultságában le ne döntsön a lábadról.
Wimbish természetesen kihasznált minden kiállított kelléket, és a basszusa egyik pillanatban elektromos gitárként szólt, a következőben trombitaként! Wimbish gondoskodott a számítógépes samplek hozzáadásáról is, amelyek kiegészítették Keith LeBlanc acélos alapritmusát, a koncert végén pedig nem felejtette el egy „borókára való” kupicával (0,03 dcl) alaposan végighúzni a basszusgitár húrjain. A zenekar nem titkolta, hogy remekül érzi magát, és a koncert egy jó órán és 40 percen át elsőrangú kísérleti kitörés volt, amelynek csúcspontját Fowler és társasága mesterien végig a legmagasabb szinten tartotta. A szabadság jegyében persze néha egy-egy hang „mellément”, de a fiúkat ez csak még jobban fellelkesítette. A koncert egy szempillantás alatt lepergett. Ez a formáció egyszerűen különleges zenei élményt szerzett, és a hozzáállásával olyan varázslatot teremtett, ami magába szippant, úgyhogy teljesen elfelejtettem az időt (és a teret).
A koncert után megismerkedtem Gudrun asszonnyal, a Bluesiana vezetőjével, aki vendégszerető és rendkívül szimpatikus, és csak úgy sugárzott belőle a pozitív töltet és a jó kedv. Az egész hely pozitív szellemet árasztott. Ez nyilván a tulajdonostól függ. A RockLine következő úti célja a Bluesianában természetesen Eric Sardinas lesz, aztán a Scott Henderson band…. Velden igazi zenei kincsesbánya a határaink közelében. A Bluesiana Rock Caffee elbűvölőségét, nyitottságát és vendégszeretetét tekintve igazi tanulságos iskola lehetne minden szlovén promóternek, aki ilyen koncerteket szervez. Oda biztosan még sokszor visszatérünk.
Képgaléria
