Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Via Ofenziva
Kiadó: KUD Nika
Megjelenés: 2015
Értékelés: 4/5
A V.I.A. Ofenziva kultikus ljubljanai punk rock zenekar, amely 34 évvel ezelőtt alakult. 1982 és 1983 között az Esad Babačić, Zoran Železnik, Ivo Frančič és Robert Fritsch alkotta kvartett ragyogó karrier felé szárnyalt, de a Nova rock fesztiválon 1983-ban adott fellépés után váratlanul feloszlott, és megszűnt működni.
A hosszú téli álomból való ébredést a 2006-ban megjelent DVD jelezte, majd 4 évvel később egy fellépés a ljubljanai CUK Kino Šiškában, ahol a szlovén alternatív rock híres mecénásának, Igor Vidmarnak a hatvanadik születésnapját ünnepeltük. A zenekar végül 2011-ben az Izštekani műsorában kelt új életre, a felállást felfrissítette a fiatal basszusgitáros, Toni Šemerl, és végre elhatározta, hogy nekilát az első albuma felvételének és kiadásának.
Ehhez a banda segítségért a tapasztalt Zvone Kukechez fordult, akit Fritsch még az Elektrika zenekarban töltött közös évekből nagyon jól ismer. Kukec, aki egyébként kiváló gitáros, ma már a stúdiós gombok tekergetésében leli kedvét, ezért a színpadon aligha látjuk még gitárral a kezében, a »Bele rože« hangzásának megformálása közben azonban a stúdióban itt-ott mégis megfogta a gitárt, és tudásával néhány dalt még tovább színezett, gazdagítva a hangképet.
Végre tehát itt vannak a »Bele rože«. Az album félig új, félig régi anyagot kínál. Az utóbbi új, azaz felfrissített feldolgozásban szólal meg. A zenekar kifejezésmódjának alapja megmaradt a punk rocknál. Zenei értelemben, ami a dalokban hangsúlyos, a banda a dallamok érzékelésében az „alternatív rockos utóhangot” tekintve (ami egyébként logikus, és minden zenekar egészséges fejlődésének része) típusosan a szlovén földrajzi eredethez kötődik. Egyébként a zenekar rusztikusan újhullámosan is szól. A lemeznyitó dal, mielőtt Esad Babačić énekben becsatlakozik, valami távoli, atmoszférikus-komor bájt hordoz, mint mondjuk a The Mission, csak modern hangzásba mártva. Az „ősz évek újhulláma” pedig a reggae-elemekkel való kacérkodásban erősödik meg a rockosan „felborzolt”, és az előbb már említett Ko zaprem oči című dalban, amit a hetvenes–nyolcvanas évek fordulóján sok zenekar csinált, élén a The Police-szal.
A gyorsan megjegyezhető alternatív rockos pontokat, amelyekben a zenekarnak sikerül kitermelnie a saját, öntörvényű szerzői ütemet és felismerhető hang- és stílusarculatot, Esad Babačić markáns költészete egészíti ki és emeli följebb. Ha Babačić költői és énekesi természetét mérlegre teszed, az a költő oldalára billen. Már a nyitó Ljubim tvojo tišino alatt is helyenként lehetetlen nem meghallani, ahogy Babačić disszonánsan elhajlik az „ideális énekdallamtól”, de hát punk energiáról van szó, amely ezt nemcsak könnyedén kompenzálja, hanem alapvető kifejezésmódjának, a sztereotípiák és a konformizmus elutasításának, a tabuk ledöntésének bélyegében egyenesen megköveteli.
Ha az első rész finomabban felépített, zeneileg még barátságosabb is, a lemez hátralévő része, amely a nyolcvanas évek régi anyagát öleli fel, azt az ősi dühöt hozza, amellyel az egykor fiatal, szilaj, forrófejű csikók lázadó rúgkapálása volt tele, és amit a zenekar a klasszikusok felfrissített köntöse ellenére is sikeresen megőrzött. A kultikus Proleter-rel együtt. A Mladi delavci ma is túl „Trainspotting-szerűen” hat. A Ne stopaj című dalban a gitárfrázisok régi iskolás billentyűhanggal birkóznak, amiről gyorsan (tévesen) azt gondolod, hogy Borut Činč játssza. Babačić éneke egy hírhedt szellem visszhangjaként hat, amely áthatóan döfi át a hamis angyalok mesterséges arcát, amelyek mögé megrémülve és tehetetlenül bújunk el, mint a neoliberalizmus együgyű rabszolgái.
A produkció élő, nyersen garázsos hangzásról gondoskodott, ami persze hoz némi művészi szépítgetést, főleg az album finomabb részein (Bele rože). Zoki lecsupaszított, ingerült gitárriffelése szépen kiegyensúlyozódik Toni vastagon zörgő basszusvonalainak kontrasztos ellensúlyával, amelyek Fritsch ágyúszerű dobcsapásaival együtt betonon is áthasítanak az albumon. Esad külön fejezet. Kiábrándult (helyenként érzelmileg tompa, sőt kísérteties) előadásmódja azonnal felismerhető, és a zenekar egyedi zenei személyigazolványának alapvető, felismerhető védjegye marad.
Ha a V.I.A. Ofenziva a nyolcvanas években újhullámos energiájában tovább fejlődött volna, egy távoli szlovén származékát adhatták volna valami olyasminek, mint a The Clash, és ugyanezt mondhatnánk a feloszlott szlovén O!Kultról is, amely formátumában közel áll a korai V.I.A. Ofenziva energiájához. Mindegy. Ezek csupán futó gondolatok. Az számít ugyanis, amit a te füled ítél meg. Itt van hát végre. Rengeteg-rengeteg év után. A V.I.A. Ofenziva elveszett stúdiós bemutatkozó lemeze.
Felállás
Esad Babačić – ének
Zoran Železnik – gitár
Toni Šemerl – basszusgitár
Robert Fritsch – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZ:
Zvone Kukec – gitár
Produkció
Zvone Kukec
Számlista
- Ljubim tvojo tišino
- Cesta
- Preveč
- Zakaj
- Ko zaprem oči
- Bjele ruže
- 7. Mladi delavci
- Ne stopaj
- Minimalni ritem
- Vsak otrok je lep
- Proleter
- Bele rože (dodatna skladba)
