Kiadó: saját kiadás
Megjelenés dátuma: 2005
Produkció: Beardfish
Az album hossza: 112.06 perc (2CD)
Stílus: Progressive Rock
Értékelés: 9.0/10
A svéd progrock-revivalisták, a Beardfish, akik nem is olyan régen, 2021-ben alakultak, 2003-ban hívták fel magukra először a figyelmet a nagyon szolid „Från en plats du ej kan se…” című debütalbummal, ami helyenként még elég kezdőnek hangzott, a zenekar központi figurája, a billentyűs/gitáros/énekes Rikard Sjöblom (aki később átigazolt a Big Big Trainhez) pedig énekesként még nem tartott ott, ahol később.
A helyzet gyorsan javult már a második lemezzel, a „The Sane Day”-jel, amelyen kizárólag angol szövegek szerepeltek, a banda pedig érezhetően érettebb dalszerzővé vált, bár karrierjének ebben a szakaszában még nem érték el legtöbbre tartott alkotásaik színvonalát. Sjöblom sem szabadult meg teljesen a svéd akcentusától éneklés közben a „The Sane Day”-en, de itt kezdett gyorsan kinőni az átlagos énekes szerepéből, és a modern (nem csak a skandináv) progrockszíntér egyik legjobb vokalistájává érni.
Ettől az albumtól kezdve az összes billentyűs részt egyedül játszotta fel, mivel a Beardfish nem keresett utódot az egykori billentyűsnek, Stefan Aronssonnak, aki nem sokkal a fent említett debütalbum után távozott. A 2003-ban alakult felállás, amelyben Rikard mellett David Zackrisson gitáros, Robert Hansen basszusgitáros és Magnus Östgren dobos játszott, egészen a feloszlásig együtt maradt.
A „The Sane Day” dupla album volt, jó két óra zenével, ami egy ilyen fiatal, de már akkor is nagyon ambiciózus zenekartól igencsak merész húzás volt. A „The Sane Day”-en a régi vágású progrock-bandák közül leginkább a Genesis, a Yes, a Gentle Giant és a Camel hatása érződik, bár a Beardfisht már akkor sem lehetett a tipikus szimfoprogrock-revivalisták közé sorolni, hiszen zenéjében helyenként a progresszív metal, a hard rock, az art rock, a folk rock, a pop rock, a jazz fusion és az avantgárd rock elemei is megjelentek. Ráadásul a szövegeik gyakran társadalomkritikusak és szatirikusak voltak, bőven megspékelve fekete humorral.
Az album zenei irányát remekül megmutatja már a tizenkét perces nyitó eposz, az „A Love Story”, amely csak úgy dagad a ritmikai és hangszerelési eklektikától, no meg a hangulat állandó váltakozásától. Rikard gyakran színpadias, kaméleonszerű énekstílusa már akkor is a védjegye volt, és a túlságosan is érezhető svéd akcentus sem tudta elrontani – ettől a következő Beardfish-albumon már szinte teljesen megszabadult. Az ilyen énekakrobatika miatt, amely a nyugodttól a hancúrozón át a dühöngőig terjed, a „The Sane Day” hallgatása közben sokaknak eszébe jut majd a Spock’s Beard néhány alkotása.
Az említett epikus és bombasztikus nyitány után a Beardfish egy csipetnyi humorral szolgál a „Sun Is the Devil” című rövid artrockos számmal, amelyben néhány folkrock-elem is felbukkan, hangulata pedig egy archaikus kelet-európai rajzfilm zenei aláfestésére emlékeztet, amilyeneket valaha nálunk a Živ Žav című gyerekműsorban vetítettek A melankolikus „Mudhill”-en a Beardfish jazz fusion-elemekkel is előáll, különösen a dinamikus basszusmenetek és zongoraaranzsok kombinációjában a nyitó és záró részben.
A progmetalosan fűszerezett, ritmikailag a végletekig felpörgetett „The Gooberville Ballroom Dance”-ben a Beardfish megmutatja, miért volt annak idején az egyik legenergikusabb fiatal progbanda, amely nem szégyellte az időnkénti humoros betéteket. Néhányan persze azt mondják majd, hogy a „filthy motherfucker” szitokszó, amelyet Rikard és a társasága ezúttal a refrénben megenged magának, és amelyet a progresszív rockban Frank Zappa óta nemigen hallunk, inkább az éretlenség, mint a zsenialitás bizonyítéka, de aki elmélyed az említett dal szövegében, hamar rájön és megérti, miért engedett meg magának a banda itt felszabadult módon egy kis budihumort.
A kiváló instrumentális „Igloo On Two” jól harmonizált folk rock- és jazz fusion-elemeket, valamint szórakoztató barokkos aranzsokat tartalmaz, amelyeket vonósok hiányában sem szégyellne a Gentle Giant vagy a Gryphon. A közel tízperces epikus kaland, a „Tall Tales” a nyitányban az előző szám barokkos-jazzes-extravagáns stílusát folytatja, erős hangsúllyal a cimbalmok hangján, a testes basszusmenetekön és az összetett dobátmeneteken. Később mégis dallamosabb alkotássá fejlődik, remek énekharmóniákkal és finom szimfonikus aranzsokkal.
A titokzatos hangulatú „The Basic Blues” címe a várakozásnak megfelelően megtévesztő, hiszen a számnak semmi köze a blueshoz, annál közelebb áll viszont a régi vágású szimfonikus progrockhoz. A „The Sane Day” első fele az epikus csemegével, a „The Summit”-tel zárul, amely drámai, kissé sötét hangulata és az időnkénti mellotronhasználat révén a Beardfish honfitársaival, az Anekdoten együttessel von párhuzamot. Itt is újra előtérbe kerül Rikard énekbeli karizmája, bőséges színpadiassággal, amely nélkül elképzelhetetlen a Beardfish zenéje.
Az album második fele a címadó számmal indul, amely melankolikus hangvételű instrumentális, hipnotikus szimfonikus és jazzes harmóniákkal. Az artrockos/poprockos hibrid „Blue Moon” tökéletes kontrasztot teremt: energikus, kifejezetten dallamos szerzemény vidám refrénnel, amelyért leginkább Rikard felel, aki ezúttal falszettel is eljátszadozik. Ebben a szórakoztató, ugrándozó számban az örök Beatles hatása is hallható.
A „Do You Remember Fun Mom” rövid, jazz fusion alapú instrumentális, amely amolyan bemelegítés a jóval összetettebb és érdekesebb „Return To Mudhill” előtt, ez utóbbi rendkívüli ritmikai és hangszerelési eklektikája, valamint ambientes évődése miatt az album csúcspontjai közé tartozik. A „Waiting Room” sokszínűségével, energikusságával és időnkénti humoros felvillanásaival szinte a Beardfish-féle sajátos standard prototípusa. A „Mystique of the Beauty Queen” csak úgy dagad az énekbeli extravaganciától és színpadiasságtól, valamint a tréfás aranzsoktól, ezért a teljesen váratlan, epikus lezárás még jobban hat.
A „Love Revisited” instrumentális hatásosan mutatja be Rikard szólisztikus zongoratudását. Az „Ask Someone Who Knows” című instrumentális mestermű újabb nagyon energikus és eklektikus progrockos kaland, tele szólóakrobatikával, és minden progrockgurmé élvezni fogja. Őket még az sem zavarja majd, hogy a remek szerzemény végén váratlan, baljós nevetés hallatszik.
A „Now”-t szokatlanul pozitív hangulat járja át, és Rikard orgonás mesterkedései, amelyek ezúttal az előtérbe kerülnek. A záró instrumentális kalandon, „The Reason of Construction And Or Building a Pyramid” – amely már a címével jelzi, hogy kifejezetten kísérletező alkotásról van szó – nem hiányoznak az avantgárd és jazzes beállítottságú ritmikai elemek, miközben egyes hangszerelések egészen komikusan hatnak, és bőséges változatosságot visznek ebbe az összetett remekműbe.
A „The Sane Day” nagy érettségi lépést jelentett előre a felismerhető Beardfish-hangzás kialakulásában. A rendkívüli hossza ellenére nincs rajta egyetlen unalmas vagy ihlettelen pillanat, a zenei „történések” végig érdekesek és hangulatilag intenzívek. Elsősorban a már akkor is rendkívül karizmatikus és sokoldalú Sjöblomnak, valamint annak köszönhetően, hogy nem vették túl komolyan magukat, és ügyesen bántak a akasztófahumorral, a Beardfish nagy előnyre tett szert a 21. század elején feltűnt progrock-kortársai többségével szemben. Manapság ez az album, a már említett debütálással együtt, igazi ritkaság, mert még azelőtt jelent meg, hogy átszerződtek volna a híres progrockkiadóhoz, az InsideOut Musichoz, amelynek segítségével az elkövetkező években – elsősorban a „Sleeping in The Traffic” saga mindkét részével – egészen a korai, 2016-os feloszlásukig a fiatalabb generáció egyik legkedveltebb és legbecsültebb progrockzenekarává váltak.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
CD 1
1. A Love Story (12:50)
2. Sun Is the Devil (2:11)
3. Mudhill (5:39)
4. The Gooberville Ballroom Dancer (6:58)
5. Igloo On Two (6:35)
6. Tall Tales (9:29)
7. The Basic Blues (5:21)
8. The Summit (7:12)
CD 2
1. The Sane Day (6:06)
2. Blue Moon (4:40)
3. Do You Remember Fun Mom (1:49)
4. Return To Mudhill (4:24)
5. Waiting Room (4:38)
6. Miss Gooberville (0:33)
7. Mystique of the Beauty Queen (7:04)
8. Love Revisited (2:55)
9. Ask Someone Who Knows (7:55)
10. Now (6:39)
11. The Reason of Construction and Or Building a Pyramid (9:08)
Felállás:
Rikard Sjöblom – ének, gitár (bal csatorna), orgona, billentyűk, szintetizátorok, ütőhangszerek
David Zackrisson – (jobb csatorna), szintetizátorok, Fx, vokál
Robert Hansen – basszusgitár, gitár, vokál
Magnus Östgren – dob
Közreműködő zenészek:
Rasmus Diamant – fuvola a 2. számon
Christer Jägerlund – vokál a 2. és a 11. számon
Lisa Marklund – vokál a 2. és a 11. számon
