Előadó: Thin Lizzy
Kiadó: Vertigo Records
Megjelenés: 1977
A Thin Lizzy vad életmódja, amelyet a srácok 1977-re már a legapróbb részletekig kidolgoztak, meghozza számukra a rock & roll rosszfiúinak nemzetközi hírnevét. Már az is hőstett a maga nemében, hogy túlélték az 1976-os évet, amelyben az állandó koncertezés mellett két fenomenális albumot is kiadtak. Az egyre gyarapodó fellépések újra meg újra többet követeltek Lynottéktól, ami a növekvő elvárások mellett végül nem maradhatott nyom nélkül. Elsőként Robertson „térdelt le”: egy verekedésben, egy barátja hősies kimentése közben, mindössze egy nappal az amerikai turné kezdete előtt súlyosan megsérült a keze, amit Lynott soha többé nem bocsátott meg neki. A Bad Reputation gitárfeladatainak nagy részét ezért Scott Gorham viszi el, akit a kialakult helyzet nem zavart meg. Kiválóan végzi a dolgát, ami azt figyelembe véve, hogy korábban gyakran a Thin Lizzy egyik csendesebb, kevésbé hivalkodó tagja volt, sokakat meglepett.
A Bad Reputation sok szempontból lezár egy korszakot a zenekar életében. Utána a csapat hangzása örökre megváltozik. Az album mindazoknak, akik szeretik Lynott jellegzetes módját, ahogyan a munkásosztály hétköznapjait tárgyalja, az utolsó igazi Thin Lizzy-lemezt jelenti.
A Bad Reputation producere a legendás Tony Visconti. Az ő segítségével végleg kibontakozik Lynott csapatának minden lehetősége, egy durva, nyers zenei egésszé sűrítve, amelyet sem a Jailbreak, sem a Johnny The Fox nem ért el. A Thin Lizzy egyszerűen soha nem szólt még ilyen élesen. Az erős, megalkuvást nem ismerő dalokat Phil akkori lelkiállapotának tükörképeként is felfoghatjuk. Az Opium Trail baljós nyitánya – amelyet egy tévésorozat ihletett – egy szuszra beszél a kábítószerekhez fűződő aggasztó viszonyról, amely a Lynott–Gorham duónál kialakult. Mégis, itt az események alakulása több hasznot hoz, mint kárt. A címadó Bad Reputation a jellegzetes Thin Lizzy-motívumok újabb fenomenális forgataga, amelyet Lynott tipikusan metsző basszusjátéka kövez ki, és amelyben a csínytevéseivel rövid időre Brian Downey is megmutathatja magát. A két szám, a Soldier Of Fortune szinte megtévesztően laza nyitánya után, igazi hard rockos pofont ad! Ha már a pofonoknál tartunk, meg kell említeni Gorham briliáns teljesítményét a Killer Without A Cause-ban, ahol a gitáros egymás után szórja a hihetetlen szólókat, amelyek önálló és hármas szólamokban is teljesen meggyőzőek. Le a kalappal az úr előtt, akit a kitárspárja hiánya több mint nyilvánvalóan nem zavart meg. Épp ellenkezőleg! Scott maximálisan kihasználta a lehetőséget, és megmutatta ragyogó egyéni képességeit.
A gyengédebb lelkek az érzelmes Southbounddal – amely erősen emlékeztet a korábbi Borderline-ra –, a Downtown Sundownnal, valamint az egyszerű, épp ezért annál érdekesebb Dancing In The Moonlighttal jönnek majd ki jól. A felsoroltak közül az utóbbi érdemli a legnagyobb figyelmet. A basszusvonal, amely Phil egyszerű riffjére támaszkodik, alkotói és jelentésbeli szempontból egyaránt csodálatra méltó alkotás. A klasszikus Thin Lizzy-albumok közül az utolsót a That Woman’s Gonna Break Your Heart zárja, amelyben a szúrós gitárhangban felismerhetitek Brian Robertsont, valamint a vicces és fura Dear Lord, amelynek jelentését mindenki a maga módján értelmezheti. A Bad Reputation ezzel nagy stílusban zárja le a Thin Lizzy aranykorát. Lynott fertőző történetmesélésével, kiváló zenével és legalább három örök Lizzy-klasszikussal.
Felállás
Phil Lynott: ének/basszusgitár
Scott Gorham: gitár
Brian Downey: dob
Brian Robertson: gitár
Produkció
Tony Visconti
Számlista
1.Soldier Of Fortune
2.Bad Reputation
3.Opium Trail
4.Southbound
5.Dancing In The Moonlight
6.Killer Without A Cause
7.Downtown Sundown
8.That Woman’s Gonna Break Your Heart
9.Dear Lord
Az album hossza: 35.50
