Helyszín: Moćvara / Zágráb / Horvátország
Az interjú dátuma: 2010. szeptember 24.
Tim „Ripper” Owens kétségkívül a fiatalabb generáció egyik legtermékenyebb, legígéretesebb heavy metal énekese. Egyik napról a másikra, hurrikánként robbant be a színtérre nagy stílusban, és a metal istene, Rob Halford helyét vette át a Judas Priest óriásainak trónján, a zenekarral pedig fel is vette a Jugulator és a Demolition lemezt. Ripper már akkor beigazolta a becenevét: embertelenül magas falzettsikolyaival elállt tőle a lélegzet, ezek pedig a heavy metal aranykorát idézték, és kire is másra emlékeztettek, mint magára Rob Halfordra. A Judas Priestből való távozása után azonban bebizonyította, hogy nem csak egynyári csillag, és a következő években a metal egyik legjelentősebb énekesévé nőtte ki magát. Diszkográfiájában nagy helyet foglalnak el az Iced Earth-tel közös munkák, újabban pedig az Yngwie Malmsteennel, a Richard Christy-féle Charred Walls of the Damned-ben és számos más vendégszereplés. Persze nem mehetünk el szó nélkül Ripper Play My Game című szólólemeze mellett sem, amelyen legendás metal/rock nevek serege kíséri, és a remek, modern heavy metal zenekar, a Beyond Fear mellett sem (a kiváló debütalbum folytatására már túl régóta várunk, Tim!). Az interjú Ripper zágrábi, Močvara-beli szólókoncertje előtt készült, tavaly szeptemberben.
RockLine: Szia Tim, jó, hogy végre itt vagy Zágrábban! Tavaly már a Hail-lel kellett volna itt játszanotok, de a koncert elmaradt. Mi történt valójában?
Ripper: Szerintem akkor volt, amikor David (Ellefson – a szerk.) visszatért a Megadethbe, mi pedig nem találtunk időben megfelelő helyettest. Remélem, hamarosan vissza tudunk jönni. A Hail-lel biztosan fellépünk itt.
RL: Ha már a Hail-nél tartunk: hogyan jött létre ez a projekt? Tulajdonképpen egy nagy tribute-projektről van szó a metal nagyjainak, méghozzá a metalszíntér ismert és fontos nevei részéről.
Ripper: Davidnél és a közös jam-jeinkkel kezdődött, amiket Los Angelesben kezdtünk el. Ezekből a jam-ekből nőtt ki a projekt ötlete, a menedzserrel sikerült lekötnünk néhány dátumot Dél-Amerikában, és mivel még egy gitáros kellett, felhívtuk Andreast (Kisser, Sepultura – a szerk.). Olyan jó volt a fogadtatás, hogy már Chilében eldöntöttük, hogy „bookolunk” néhány koncertet a világ más részein is.
RL: Mi a helyzet a basszusgitárossal? Paul Gray (Slipknot – a szerk.) sajnos pár hónapja elhunyt (Gray 2010 májusában halt meg kábítószer-túladagolásban – a szerk.).
Ripper: Az utolsó koncerteken James Lomenzo játszott velünk, David Ellefson pedig továbbra is tagja a projektnek. A Hail csak a szórakozásról szól, úgyhogy a koncertekre mindig szerezhetünk valaki mást, James viszont nagyszerű, és remélem, még játszunk vele pár koncertet.
RL: Nemrég kiadtad az első igazi szólóalbumodat. Mikor döntöttél úgy, hogy itt az ideje felvenni és kiadni?
Ripper: Szerintem azután, hogy kiléptem az Iced Earth-ből, és a menedzseremmel, Wendy Dióval úgy döntöttünk, hogy eljött az idő a szólólemezre. Akkor kiadhattunk volna egy új Beyond Fear lemezt is, de úgy éreztem, a szólólemez ideje jött el. Szórakoztató volt megírni és felvenni, és szerintem igazi metallemez lett.
RL: A Play My Game teljes anyagát te magad írtad?
Ripper: Igen, nagyrészt. Nagyjából a felét viszont az albumon vendégeskedőkkel, Bob Kulickkal és másokkal közösen.
RL: Tényleg lenyűgöző a vendégzenészek listája az albumon. Hogyan döntöttél e zenészekkel való együttműködés mellett, és miért pont őket választottad?
Ripper: Eleinte csak pár emberrel indult, de amikor elkezdtük a felvételeket, sikerült még néhány zenészt meghívnom, és onnantól az egész felfutott. Szerencsére sok barátom van a zeneiparban, így mindenkivel könnyű volt megegyezni.
RL: Szerettél volna még valakit vendégként az albumra, de nem sikerült megszerezned?
Ripper: Igen, szerettem volna John 5-ot, Scott Iant és George Lynchet. Ezt a hármat! Kár, hogy nem jött össze, mert a következő albumon valószínűleg nem lesz ennyi vendég.
RL: A következő lemezt állandó felállással veszed fel, vagy megint vendégekhez nyúlsz, mint a Play My Game-en?
Ripper: Néhány vendég biztosan lesz, de nagyrészt valószínűleg stúdiózenekarral veszem fel. Valószínűleg ezt a zenekart, amelyik a turnén kísér, használom majd a dalszerzéshez is, aztán beviszem őket a stúdióba.
RL: Szóbeszéd volt, hogy ezen a turnén többek között David Ellefson és Chris Caffery is kísérni fog téged a kísérőzenekar tagjaiként. Hogyan jutottál akkor az Absolute Steel srácaihoz, akik Di’Annóval is játszanak?
Ripper: Az ügynököm javasolta őket, megnéztem őket, és nem is lehetnék boldogabb. Még sosem volt jobb kísérőzenekarom, legalábbis a szólóturnéimat illetően. Elég nagy szerencsém van velük.
RL: Ha rólad beszélnek, sosem felejtik el megemlíteni a Judas Priestnél töltött időt. Gondoltad valaha, amikor elkezdtél zenélni, hogy egyszer egy ilyen nagy zenekarban kötsz ki, mint a Judas Priest?
Ripper: Nem, soha! Nagyon nagy szerencsém volt. Mielőtt a Priestekhez kerültem, még azt sem tudtam pontosan, mit fogok csinálni az életben. Miután sikerült, nagyon megdolgoztam érte, de ilyesmiről soha nem is álmodtam.
RL: Ha jól tudom, K.K. Downing és Glenn Tipton a Judas Priest-feldolgozászenekarodban láttak énekelni, és utána hívtak meghallgatásra?
Ripper: Nem, ők videót láttak, élőben tulajdonképpen Scott Travis látott. Abban a zenekarban csak pár hónapig énekeltem, és csak egy évvel később, amikor már nem énekeltem ott, látta a Judas Priest egy fellépés felvételét, és repülőre ültettek Angliába.
RL: A becenevedet is ők adták, miután eléneklted a The Ripper című számot.
Ripper: Így van, és szerencsére rám ragadt (nevet).
RL: Mindig úgy éreztem, hogy az volt a balszerencséd, hogy olyan zenekarokba kerültél, ahol előtted igazán erős, ikonikus énekesek álltak a mikrofonnál: Matt Barlow az Iced Earth-ben és Rob Halford a Judas Priestben. Éreztél valaha bizonytalanságot, hogy talán nem leszel képes betölteni egy ilyen helyet?
Ripper: Nem. Amikor a Judas Priestbe kerültem, hat éve nem játszottak. Abban egyetértek, hogy erős énekesekről van szó, de Barlow és Halford azért nagyon különbözik egymástól. A Judas Priest amúgy is óriási, a Barlowval készült lemezek pedig valószínűleg az Iced Earth legjobb lemezei. Jonnal pedig bizonyos dolgokban nem értettünk egyet… Egyébként ezzel nem foglalkoztam, a legjobb tudásom szerint végeztem a dolgomat. Nagy Judas Priest-rajongó voltam, és már rajongói oldalról is hihetetlenül élveztem az együttműködést. Még mindig élvezném, de tudtam, hogy a Judas Priest egyszer visszatér majd Robbal.
RL: Abban az időszakban viszont te segítettél a Judas Priestnek visszajutni a színtérre.
Ripper: Igen. Tudod, amikor 1996-ban vagy 1997-ben csatlakoztam a Priestekhez, nagyon furcsa idők jártak a metalra. Én még ma is úgy gondolom, hogy a Jugulator nagyon erős lemez, amely bármelyik másikkal felveszi a versenyt. A Demolition ugyanígy.
RL: Amikor csatlakoztál az Iced Earth-höz, a The Glorious Burden lemez már fel volt véve Matt vokáljával. Nehéz volt beszállni a zenekarba, és elénekelni egy teljesen megírt és felvett anyagot?
Ripper: Nem, egyáltalán nem. Az albumot csak futólag hallgattam meg, és rányomtam a saját bélyegemet. Egyáltalán nem zavart, könnyedén elénekeltem.
RL: Mindig hihetetlennek tartottam, hogy milyen rendkívül érzelmesen és átélten énekelted el a Gettysburg-trilógiát. Tudom, hogy ez a szám Jon szeme fénye, de te is beleéltél magad a történetbe, hogy ilyen előadás sikerült?
Ripper: Igen, a Gettysburg elég érzelmes történet. Már a rágondolástól olyan érzelmi állapotba kerültem, hogy így tudtam elénekelni.
RL: Miről írsz egyébként? A Play My Game-en a témák széles skálája szerepel, a társadalmi problémáktól az érzelmiekig.
Ripper: Mindenről szívesen írok. Ha csak egy dologról írsz, mondjuk politikáról, sci-firől vagy szörnyekről, az könnyen unalmassá válhat. Ezért írok sokféléről: jó móka a valós életről írni, máskor meg földönkívüliekről, mint például a Cover Up című dalban.
RL: Gondolkodtál már azon, hogy koncepcióalbumot írj?
Ripper: Valószínűleg nem, bár a Winter’s Bane Heart of a Killer albumával közel kerültem egy koncepcióalbumhoz. Ha valaha írnék koncepcióalbumot, az arról szólna… nem tudom, miről szólna (nevet).
RL: A Beyond Fearrel kiváló debütalbumot adtál ki a klasszikus heavy metal szellemében, de modern beütéssel. Már az elejétől ez a stílus lebegett a szemetek előtt?
Ripper: Igen, mivel rajongok ezért a zenéért, ezért akartam egy „in your face” heavy metal albumot írni.
RL: A jól fogadott debütalbum miatt sokan kérdezik, mikor várhatjuk a folytatást.
Ripper: Meg van írva, már csak fel kell venni. Gondjaink vannak az időbeosztások összehangolásával, mert most rendkívül le vagyok foglalva a turnékkal és a szólólemez népszerűsítésével.
RL: Az utolsó dolog, amit felvettél, a Charred Walls of the Damned debütalbuma volt. Richard Christy személyesen hívott meg a projektbe?
Ripper: Igen, jó barátom, felhívott, és nem tudtam nemet mondani.
RL: Ha jól tudom, ma este elég sok feldolgozást fogsz játszani?
Ripper: Játszunk egy Maiden-számot, egy Black Sabbath-számot és egy Rainbow-számot. Egyébként a saját szólóanyagomat, Beyond Fear-dalokat és a Judas Priestes időszakomból származó számokat játsszuk. A szetlistán pedig mindig lesz egy Dio-szám!
RL: Milyen jövő vár Ripperre? Új Beyond Fear lemez?
Ripper: Igen, a Beyond Fear biztosan, turnék a Hail-lel, turné Yngwie-vel, és ami még jön.
fotók: Aleš Podbrežnik
Képgaléria
