Az emlékezetes pillanat hevében! (2008)
Helyszín: Divadlo Arena / Pozsony / Szlovákia
A koncert dátuma: 2008. május 30.
Nézőszám: 1000
Jegyár: 1.500,00 SVK (50,00€)
Nemes szlovák sörrel és szlovák kolbásszal felvértezve kerültünk szembe a zenekarral pontosan 20.00 órakor a Divadlo Arena színházban, egy olyan helyen, ahová legfeljebb 1200 ember fér be. Nagy örömünkre ezúttal egyáltalán nem volt előzenekar. A kis csarnok hátsó részén széksoros lelátó van, így a nyugodtabb lelkeknek bőven jut hely a fülnek való meditálásra.
Remek volt újra látni ezt a négy tiszteletre méltó legendát, akik letörölhetetlen nyomot hagytak a rockzenében, és fiatalok hordáit inspirálták arra, hogy a nyomdokaikba lépjenek. Elsőként John Wetton lepett meg. Egy éve három bypasst ültettek be a fickónak, ő mégis hihetetlen frissességgel énekelt, és rendkívül eleven volt a színpadon. A hangja az a híres John Wetton-hang volt, amilyet bárki szeretne a saját zenekarában tudni. Mondhatnám, bizonyos fokig angyali, csodásan dallamos, mégis bársonyos és érzelmes. Wetton minden énekregiszterben remekelt. Balján Geoffrey Downes, a billentyűs, kilenc billentyűzettel körbebástyázva, nyilván pár nemes kilóval gazdagabban, a zenekar jellegzetes drámai-atmoszférikus esszenciájának megteremtése mellett a vokóderes kísérővokálokról is gondoskodott, miközben a jobb oldalon Sova úr, azaz Steve Howe csaknem az egész koncertet végigjátszotta egy Gibson ES-335 „sunburst” gitáron, jellegzetes, felismerhető testtartásában, természetesen teljesen egyedi hanggal, és persze azzal a különleges szabású öltözékkel, amely egy atomfizikai akadémia tanárát idézi (élre vasalt nadrág, szépen betűrt ing). A további, főleg akusztikus hangokat egy technológiailag modern Line 6 Variax gitár adta. A három tag szervesen kapcsolódik a hihetetlen Carl Palmer határozottan kompakt dobjátékához, akinek az erő, a gyorsaság, a szellemesség, a kivételes kontroll és a pontosság egyidejű bemutatója Pozsonyban is végig hibátlanul működött.
Az Asia, amely Pozsonyban az idei év legutolsó fellépését adta, kissé meglepő módon a rövidebb Daylight („Alpha”, 1983) című számmal nyitott. Hogy Szlovákiában hiányoznak az ilyen koncertek, azt maga a közönség hozzáállása bizonyította, hiszen már az elején elképesztő decibeleket szabadított el, a hangulat pedig az Only Time Will Tell („Asia”, 1982) következtével emelkedett még följebb. A zenekar kiváló hangzást produkált. Néhányszor Steve Howe gitárja kissé elnyomta Downes billentyűit, de a buli nagy részében a hang hihetetlenül dinamikus, tiszta, kiegyensúlyozott volt, és ami a lényeg: áthallatszott rajta ennek a négyesnek a karizmatikus egyedi „žmoht”-ja, amely libabőrhullámokat küldött végig a gerincen. Gyakorlatilag nem volt szünet a számok között, nem akadt olyan pillanat, amikor valamelyik zenekari tag ne konferálta volna be a következő dalt, és ne emelte volna ki azt a kollégát, aki a legtöbbet tette hozzá az előadásához. Páratlan angol etikett.
A zenekar a Wildest Dreams-szel olajat öntött a tűzre, majd Sova úr bejelentette az első számot az új „Phoenix” lemezről, a Never Again-t. Bármennyire nem idéz is elő az új lemez meteoreső-szerű csapadékot a Földön, művészi kifejezés szempontjából az élőben előadott dal, a kicsit később elhangzó testvére, az An Extraordinary Life-pal együtt, bebizonyította, hogy élő előadásban a „Phoenix” anyaga is minden olyan tulajdonságban megnő, amelyet mi, akik nem tudjuk lejjebb srófolni az Asia-életmű mércéjét az 1982-es és 1983-as szint alá, olyan lelkesen keresünk és követelünk.
A zenekar, amely már nem vállalja az „Aqua” (1992) albumtól a „Silent Nation”-ig (2004) terjedő anyagot, ezt a hiányt úgy orvosolta, hogy a jelenlévőknek egy valóságos kis zenei enciklopédiát varázsolt a színpadra. Remekül ráirányította a figyelmet a tagok zenei gyökereire. Ezzel egy időben kalandra indultunk a rockzene történelmében. Az Asia tagjai a Yes, a King Crimson, az ELP és a The Buggles egykori (és mai) tagjaként megmutatták, honnan is jön valójában a zenéjük. Először a Yes klasszikusát, a Roundabout-ot vették elő, amelyben meglepő volt, milyen fenomenálisan illeszkedett John Wetton hangja a klasszikus lényegébe. Steve Howe persze minden határon túl edzett, és gyakorlatilag csukott szemmel lejátszotta az egészet. Itt Downes billentyűi kissé túl alárendelt helyzetbe kerültek, de a zenekar gyorsan helyrehozta a dolgot a fantasztikus Time Again klasszikussal, majd Downes egyedül maradt a színpadon, és eljátszotta a Cutting It Fine című klasszikus Bolero nevű hangszeres részét.
Steve Howe sosem találná meg a személyes elégedettségét és lelki nyugalmát, ha legalább egyszer a koncerten nem mutatná meg híres Martin akusztikus gitárját. Rövid bemelegítés és a jazzfogások kóstolgatása után felcsendültek a Clap című ragtime-klasszikus híres hangjai, a közönség pedig valóságos eksztázisba esett.
A legérdekesebb pontok azonban azután következtek, hogy a főszerepet a színpadon a karizmatikus John Wetton vette át. Először a The Smile Has Left Your Eyes akusztikus változatával vette elő a zenekart. Howe ehhez az ölébe vette a dobrót, és slide-dal játszott. Előtérbe pedig Wetton rendkívül jellegzetes, melankolikusan érzéki hangja került. Ezt a Voice Of America-nak kellett volna követnie, de a zenekar a turné európai szakaszának második felében lecserélte a King Crimson-klasszikus Book Of Saturday-re. John Wetton teljesen egyedül állt a színpadon, társasága egy 12 húros akusztikus gitár volt. Kivételes szám, amely mélyen a bőr alá mászott; Wetton hangszínének és megközelítésének érintése hihetetlenül különleges és kézzelfogható, a Book Of Saturday egyenesen rá volt szabva.
Most már komolyra fordult a dolog. A kompakt, hihetetlenül összeszokott, hangzásában remekül kiegyensúlyozott Open Your Eyes után a koncert valószínű csúcspontja következett, az ELP-klasszikus Fanfare For The Common Man, amelyben igazi mennyországot varázsolt minden nosztalgikus léleknek Palmer az intenzív csapkodásával és Downes a felejthetetlen Emerson-főtémával. De ez még nem minden. Ezután mind a négyen nekifutottak, és progresszív etikájukhoz híven egy kivételes dzsemmelésbe vágtak, amelyben Howe és Downes keresztben szikráző szólótűzijátéka között hihetetlen kommunikáció uralkodott. Igazi boszorkányos őrület, amely teljesen lenyűgözte a jelenlévőket.
Az új atmoszféra a King Crimson In The Court Of The Crimson King című klasszikusának mellotronos hajózásával született meg, egy olyan számmal, amelyet a King Crimson már rég nem játszik, pedig megtehetné. Amit a King Crimson elmulaszt a kötelességei közül, azt az Asia mesterien elvégezte, és felejthetetlen élményt nyújtott nekünk. A nagy finálét a The Buggles-klasszikus Video Killed The Radio Star nyitotta meg, amelyet Wetton szellemesen, Trevor Horn hagyományához híven megafonnal kezdett, miközben a refrénben Downes vokódere vette át az elsőbbséget. A dal keletkezési korához igazodva Downes csillogó ezüst zakóba és a hozzá tartozó napszemüvegbe öltözött.
A teremben igazi AOR-rockcsemege dörgött fel a The Heat Goes On-nal, amelybe egy fantasztikus Palmer-dobszólót is beiktattak: a fickó jó adag dühös nyerseséget és hihetetlen cintányérozó technikát varázsolt elő. Egy ponton megragadott egy tamburint, miután a tömeget a dupla lábdob pokoli döngetésével elkápráztatta, a tamburint pedig, amikor már nem érdekelte, magasan a levegőbe hajította a háta mögött, egyenesen a vetítővászonba. Az Asia koncertje nem lett volna igazi koncert a zöldellő örökzöld, a Heat Of The Moment nélkül, amelyre a terem minden dimenzióban lángra kapott. A zenekar nemcsak a már megszokott záró szóló-dzsemmel hosszabbította meg a szám befejező részét, hanem úgy is, hogy a ezúttal rendkívül hangos szlovák közönségnek bőven átengedte a refrén éneklésének ismétléseit.
A ráadásban a srácok még egy felejthetetlen Asia-rockélményt nyújtottak a Soul Survivor fenomenálisan összeszokott előadásával, majd két óra igazán bravúros koncert után végleg magunkra hagytak minket. Ezek a vén rókák elképesztően hosszú zenei kilométereik és tapasztalataik alapján tényleg elhozták a terembe azt, amiért a nép jött. Kenyeret és cirkuszt. Az emberek semmiképp sem akarták megérteni, hogy vége a koncertnek. Az Ausztriából, Olaszországból és Németországból megszokott rutin az, hogy a nép gyorsan elpucol a teremből hazafelé. Ezúttal viszont a közönség jó ideig nem hagyta abba a zajongást és a zenekar visszahívását a színpadra. Sajnos ez nem történt meg.
Az Asia rendkívül meglepett. Az a tény és felismerés, hogy Wetton láthatóan újra remek énekesi formában van, és az egészsége tekintetében is jó kondícióban, aranyat ér. A zenekar 2009-re már bejelentett néhány angliai koncertet. Most megérdemelt pihenő következik, aztán szólóprojektek, majd bezárul a kör, és minden kezdődik elölről. Ilyen ez az üzlet. Végre egyszer s mindenkorra véget ért a várakozás arra, hogy az Asiát az eredeti felállásban láthasd.
Hogy a szlovákiai koncertlátogatók még mindig „le vannak maradva a korról”, azt egy kellemetlen élmény, felismerés és tény is megerősítette a médiaképviselők munkavégzéséről való gondoskodással kapcsolatban. Harcba kellett szállni. Miről van szó? A teremben nem volt a színpad előtt külön hely a fotósoknak. Így az első sorokban lévő legfelhevültebb koponyák közül senki nem engedett be az első sorba, hogy két számot vaku nélkül lefotózz, majd a menedzsment kérésének megfelelően gyorsan „eltűnj” onnan. Szlovák testvéreink e téren még mindig rendkívül faragatlanok, egyszerűen nem értik, talán azt sem tudják, hogy léteznek zenei weboldalak és nyomtatott sajtó meg hasonlók, amelyek igyekeznek közelebb hozni a zenét az olvasókhoz. Ezért azt javasolnám a sajnos igencsak vállalkozó szellemű, agilis és fogadókész szervezőknek, hogy a jövőben az ilyen helyszíneken komolyan és átfogóan lássanak hozzá a probléma megoldásához, hiszen a közönség hozzáállása a normális fotókat készíteni akaró médiaképviselőkhöz valójában fizikailag veszélyezteti őket. Az Asia koncertjén is így volt. És ez nem vicc. Bár nálunk, Szlovéniában is gyakran tanúi vagyunk hasonló esetnek (Jó reggelt, Cvetličarna Mediapark!), amikor a szervező az orrunknál fogva vezet, és közben erősen veszélyeztet is.
Setlist
1. Intro
2. Daylight
3. Only Time Will Tell
4. Wildest Dreams
5. Never Again
6. Roundabout
7. Time Again / Bolero
8. Clap
9. The Smile Has Left Your Eyes
10. Book Of Saturday
11. Open Your Eyes
12. Fanfare For The Common Man
13. Without You
14. An Extraordinary Life
15. In The Court Of The Crimson King
16. Video Killed The Radio Star
17. The Heat Goes On
18. Heat Of The Moment
—ráadás—
19. Sole Survivor
Képgaléria
















