Az interjú dátuma: 2007. 06. 16.
Az elég pokoli hőség után szombaton javában tombolt a koncertláz. A nap már megtette útja felét az égen, és a zenitben ütött tanyát, amikor mi az újságírósátor árnyékába menekültünk. Ránk várt az első szombati interjú, beszélgetőpartnerünk pedig John Boecklin, a DevilDriver dobosa volt, a zenekar közismertebb tagja pedig a Coal Chamber egykori énekese, Dez Fafara, és mivel készülődött az új lemez, a The Last Kind Words megjelenése is, nem kellett attól tartani, hogy nem indul be a beszélgetés …
RockLine: Igazán remek kezdet a Pannon-síkság egy újabb napjához. Szeretettel köszöntünk a Nova Rockon, ahol az imént fenomenális koncertet adtatok, és a Red Stage-en ti nyitottátok meg a fesztivál második napját. Milyen érzés volt idejönni és egy nap kellős közepén játszani?
John Boecklin: Elég jó buli volt. Tegnap este Németországban játszottunk, utána hajnali ötkor repülő hozott ide, úgyhogy tíz óra körül érkeztünk, és tényleg nem maradt időnk arra, hogy a szokásos módon ücsörögjünk és lógjunk a többi zenekarral. Aztán az ember tulajdonképpen el is felejt nyafogni, amikor délben vagy ötezer rajongó várja… (nevetés)
RockLine: Én is ott voltam azon az ötezer között. Láttam a hangpróbátokat és a koncertet is, amelyen az első számtól kezdve rádobtatok egy lapáttal. Mintha cseppet sem esne nehezére kiadni magadból a maximumot már kora reggel.
John Boecklin: Nem probléma. Be kell viszont vallanom, kellemesen meglepett a közönség reakciója, mert már az első zenekar fellépésétől kezdve együtt akart játszani velünk.
RockLine: Elég sok rajongó alig várta, hogy színpadra lépjetek, és az új dalokat is bemutassátok. Ha nem tévedek, csak egyetlen újat hallottunk…
John Boecklin: Így van! A Not All That Wander Are Lost.
RockLine: Mit mesélhetsz az új lemezről, amelyet ennyire türelmetlenül várunk?
John Boecklin: Ha az első két albummal akarnál összehasonlítani, akkor azt mondanám, hogy ez kétségkívül gyorsabb és súlyosabb, időnként egy kicsit összetettebb. A dalok sokkal mélyebbek és átgondoltabbak.
RockLine: Melyek voltak a legfontosabb irányelvek, amelyeket követtetek?
John Boecklin: Én nem szeretem a szövegeket – Dez az, aki írja őket… Kétlem, hogy bármiféle filozófia lenne az Utolsó kedves szavak (Last Kind Words) mögött, de azt el tudom mondani, hogy maga a cím a „Tyrants Of Truth” egyik szövegrészletéből született. Ezek azok az utolsó szavak, amelyeket életed utolsó pillanataiban hallasz, mielőtt az angyalok a mélybe taszítanak. Ez csak annyit jelent, hogy ember vagy, az elme építő oldala pedig arra ösztönöz, hogy annak ellenére, hogy nem mindig egyszerű, teljesen rendben van embernek lenni, aki az életéért küzd. Ez összeköt minket, hiszen mindannyian ezen az úton járunk.
RockLine: Ki hinné, hogy mindössze négy év telt el azóta, hogy belevágtatok az egészbe. És máris három albummal büszkélkedhettek. Változott valamit a zenekar kémiája 2003 óta?
John Boecklin: 2003 óta zenekarként kétségkívül fejlődtünk és előrébb léptünk. Barátok lettünk, meg ilyenek. Az anyagírás, a dalszerzés viszont ettől alapvetően eltér. A zenekar minden tagja (Dezt kivéve) gitározik. Dez írja az összes szöveget, a többiek pedig a zenét csináljuk. Mindenki tudja, mi a dolga. A dalok útközben, turnén is megszületnek. Aztán összejövünk a próbán, és közös katlanba dobunk mindent, amit alkotói oldalról össze tudunk hozni, megnézzük, mink van, majd négyen, zenészekként számítógépre rögzítjük az egészet.
RockLine: Hatások nélkül azért nem megy, nem igaz? Olyanok, amelyek formálják a zenét és ihletet adnak. Ti mit hallgattok?
John Boecklin: Szerintem nem lehet úgy beszélni a hatásokról, mintha egy egész zenei stílus hatna ránk, mert tényleg sok váratlan dolgot hallgatunk (ha csak a kinézetünk és az alapján ítélnél, amit játszunk …). Minket a jó dalok inspirálnak. Mondhatjuk, hogy Michael Jackson számai is hatnak ránk. Nem azért, mert súlyosak, hanem mert zeneileg ügyesen és igényesen vannak kitalálva. Ami persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy én is ilyen akarnék lenni! A hatások halmaza igazán tekintélyes. Dez hallgat… Otthon soha nem kapnád rajta, hogy heavy metalt hallgat. Inkább Billie Holiday-t, Johnny Cash-t és hasonló zenészeket, akikre valószínűleg nem számítottál … (nevetés)
RockLine: Alig várom, hogy a közeljövőben elkapjalak benneteket egy turnén, ahol önállóan mutatjátok be az új anyagot, és kiálltok a DevilDriver zászlaja alatt. Mikor számíthatunk a DevilDriver európai turnéjára?
John Boecklin: Szeptember közepén készüljetek ránk. És én örülök is neki, mert a szívemben érzem, hogy eddigi legjobb albumunkat csináltuk meg, amelyre büszkén merjük ráírni a DevilDriver nevet. Elvárások? Minek lenne bármilyen, hiszen ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, csak annyit mondhatok majd: „Tudtam és éreztem, hogy így lesz!” (nevetés) Ha meg nem minden megy a várakozások szerint, és az egész balul sül el, akkor annyit mondhatok, hogy legalább én kihoztam magamból a maximumot, és nem emésztem tovább magam. Ez számít csak.
RockLine: Mi a véleményed a mai zenei viszonyokról? A zenekarokról, a metaljelenetről és hasonlókról?
John Boecklin: Az üzletről szeretnéd, hogy beszéljek, vagy a metalról? Az üzlet az üzlet, és elég gyakran az égig bűzlik, tiszta harc a tortából való részesedésért.
RockLine: Inkább az arculatokra és a hangzásra gondoltam, amelyet a zenekarok az új évezred metaljának új kifejezéseként kovácsoltok …
John Boecklin: Ez olyan, mint mindig: vannak igazán kiváló zenekarok, és vannak siralmasan reménytelenek. Hogy melyik hová tartozik, az csak vélemény kérdése, és nem is fontos. Így volt ez tulajdonképpen mindig, nem? Vannak csúcsbandák. Vannak átlagosak, és vannak zenei szegénylegények, akik unalmasak.
RockLine: Ti kétségkívül a spektrum minőségibb felében töltitek be a hézagokat…
John Boecklin: Én is így gondolom … (nevetés)
RockLine: És mi az üzeneted az olvasóinknak?
John Boecklin: Nem vagyunk épp az üzenetekkel házaló zenekar, de ha már úgy hozza a kedvetek, egy részüket kihalászhatjátok a szövegeinkből. Az üzenet örökké pozitív: még ha földre is vernek és arcba is rúgnak – akkor is próbáljatok mindig felállni, és kövessétek az elszántságotokat és a céljaitokat. Mi pedig igyekszünk, hogy ne okozzunk csalódást…
RockLine: A remény hal meg utoljára. Köszönöm a beszélgetést.
John Boecklin: Én is köszönöm.
Képgaléria
