Előadó: Arcade Fire
Kiadó: Merge Records
Megjelenés: 2013. 10. 13.
Játékidő: 85:10
Értékelés: 3.5/5
Az Arcade Fire minden indie-rajongót lerohan a Reflektor című új dupla lemezével, amely a James Murphyvel (LCD Soundsystem) való közös munka gyümölcse. A lemezt a hivatalos megjelenés előtt alaposan beharangozták a szélesebb közönségnek; a The Reflektors név alatt tartott „incognito” fellépésekkel csiklandozták és ugratták a rajongók fantáziáját. A The Suburbs és a Neon Bible, mindkettő kereskedelmileg és művészileg is kiemelkedő teljesítmény az indie-színtéren, még mindig a jó hangzás és a remek hangszerelés bélyegét viseli; egy tíznél is több tagú felállásnál ez, higgyétek el, nem kis feladat. Hogyan állja hát a lejátszóban a három év stúdiómunkájának gyümölcse?
A címadó dal nyitja meg az utat a dupla kiadvány első lemezére, és rögtön a bőrünk alá mászik. A dal a kezdeti loopkáoszból – ez adja a későbbi anyag textúrájának nagy részét is – igen hirtelen vágással csap át táncos disco-ritmusba, helyenként görcsös hangsúlyokkal. Így a szám már az elején lendületet kap, és alapot is, amelyre a zenekar később a harmonikus betéteket építi. Ez a hangzásbeli rétegzettség folyamatosan fejlődik, a dal minimalista kiindulópontjától egészen a második refrén utáni csúcspontig, ahol a zenekar nagy levegőt vesz, és teljesen új módon nyitja ki a nótát. A korábban sötétebb disco-alap forogni és gyúródni kezd, mint egy darab gyurma, és harmonikusan gazdag egésszé áll össze. Butler énekén a visszhangok a szinte mantraszerűen ismételt „just a Reflektor” sornál éppen a megfelelő adag zűrzavart adják hozzá, ami a kezdő témák kibontakozásának dallamos csúcspontjához vezet. Sajnos a zenekar a csúcs után a végtelenségig húzza a számot. A hangszerelési kiegészítések és dallamos betétek hozzáadása a csúcspont után még egy ideig érdekes, de egy ponton innen már csak lefelé vezet az út. A kényszeres nyújtás és az állandó ismétlés bizonyos esetekben segíthet a hangulat megteremtésében; ha az alap ismétlődő és monoton (persze nem rossz értelemben), a hangszerelési kiegészítők, például rövid zongoradallamok, kipontozzák az alapot, és felcsigázzák a hallgató figyelmét. Az Arcade Fire viszont túl komolyan veszi a nyújtást, és egyre több elemet pakol rá, így a végére a dal elveszíti az igazi ütőerejét, és teljesen antiklimatikussá válik. Ez az antiklimatikus nyavalya az egész lemezen végigkíséri az Arcade Fire-t, gyakorlatilag kivétel nélkül.
A We Exist hasonlóan indul, mint a Reflektor: tompított ritmikus alap szintetizált basszusvonallal és alkalmi gitárbetétekkel (a dobhangsúlyokra rakva). A Butler és Chassagne alkotta énekdallam már a közhely határát súrolja, számtalanszor hallottuk és dolgozták fel különféle disco- és indie-lemezeken (főleg az Arcade Fire-éken). Az egész „groove” összhangban, ritmikusan és dallamosan is gördül, de gyorsan meg lehet unni. Az Arcade Fire említett „betegségével” kombinálva az ilyen vonalak hét percesre elnyújtott dalok masszájává állnak össze. A We Exist az első a két lemez közül, így a Reflektor folytatásának hat, az alapok és a szöveg túlzott fejlődése nélkül. A szövegírás mind a Reflektorban, mind a We Existben minimalista és zavaros; a „They’re walking around, head full of sound, acting like we don’t exist” sorért határozottan jár a plusz pont tömörségért és közvetlenségért. A hangszerelések antiklimatikusságával ragyogó ellentétet alkotnak a szövegek, amelyek rejtett jelentéseket hordoznak a hétköznapi pillanatokba szőve. Az Arcade Fire főleg a We Existben bontja ki finom érzékkel a szövegírást, egy összezavarodott, homoszexuális gyerek történetét mesélve el. A témák a hangszereléshez hasonlóan lassan fejlődnek, de megvan bennük a felvételeken hallható utolsó hangos lélegzet katarzisa, amelyet a zene sok esetben nem tud megidézni.
Kivétel a Flashbulb Eyes, amely nem követi a nyújtás logikáját, és a korábban „felállított” tízperces határ alatt elmondja, amit akar. A lemez hangzásban zsúfoltabb része az első két dal után valami (hatásosan) agresszívebb spagettiwestern-riffként jelentkezik, amely közben összebarátkozott egy távoli galaxisból érkezett űrhajóval, és átvágja a Reflektor és a We Exist vonalait. Mégis: megint hiányzik az a csipetnyi valami, ami megfelelően színezné a dalokat, és behúzná a hallgatót Butler interpretációjába. Hasonlóan határozatlan és vérszegény riffek és szerkezetek futnak végig a lemezen, mint például a Normal Person, a You Already Know, valamint az első lemezt záró Joan of Arc: túl sokszor hallott riffek (az Arcade Fire korábbi lemezeinek riffjeinek szelídebb változatai), dallamilag unalmas énekvonalak és erőltetett hangszerelési elemek (zongoradallamok, ritmikus kiegészítések, extra énekvonalak és így tovább). A Here Comes the Night Time energikus ritmussal indul, szirénaként vonyító gitárvonallal; szuper, végre valami gyorsabb és közvetlenebb. Sajnos pár másodperc után a teljes szerkezet megint alig kúszó sebességre lassul, és félúton tempóban folytatja útját. Dallamos, de ez a kóros vágy a hangulatteremtésre folyamatosan fékezi a lemez kibontakozását. Bizonyos esetekben működik az a módszer, hogy rétegeket építenek egy „elloopolt” alapra és dallamra (például a Nine Inch Nails-féle The Slipen), a „Reflektor” esetében viszont ezek csak a lemez játékidejét tologatják felfelé, mert enélkül alig jönne ki belőle egy rövidebb E.P.
Felállás
Win Butler – ének, ritmusgitár, basszusgitár, zongora, szintetizátor és mandolin
Regine Chassagne – zongora, harmonika, szintetizátor, xilofon, tekerőlant, dob, síp, ének és vokál
Richard Reed Parry – basszusgitár, nagybőgő, ritmusgitár, szólógitár, zongora, szintetizátor, marimba, harmonika, cseleszta, dob, vokál és ütőhangszerek
Tim Kingsbury – ritmusgitár, basszusgitár, nagybőgő, zongora, szintetizátor és vokál
Will Butler – ritmusgitár, basszusgitár, nagybőgő, szintetizátor, szitár, harsona, klarinét, fafúvósok, glockenspiel, fűrész, omnichord, concertina, vokál, ütőhangszerek és gadulka
Jeremy Gara – dob, ritmusgitár, zongora, szintetizátor és ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Sarah Neufeld, Owen Pallett, Marika Anthony-Shaw, FILMharmonic Orchestra Prague, Colin Stetson, Stuart Bogie, Willison Duprate, Verrieux Zile, Baptiste Jean Nazaire, Wilkenson Magloire, Dieuveut Marc Thelus, Joey Lavoie, Rob Gill, Kid Koala, David Bowie, Jonathan Ross és mások.
Produkció
James Murphy
Számlista
Reflektor (1. lemez):
1. Reflektor
2. We Exist
3. Flashbulb Eyes
4. Here Comes the Night Time
5. Normal Person
6. You Already Know
7. Joan of Arc
