Szerző: Rok Klemše
Fotók: Jernej Vene
Helyszín: CUK Kino Šiška, Ljubljana
A koncert dátuma: 2015. október 15.
Hogy a thrash metal minden hullámvölgye ellenére 2015-ben is él és virul, azt az Exodus, a Testament, a Death Angel és a Slayer öregjei bizonyítják, meg persze a kanadai legenda, az Annihilator is, akik nemrég jelentették meg már tizenötödik stúdióalbumukat, a Suicide Societyt. Az igaz, hogy a nagy Jeff Waters vezette banda stúdióban már jó ideje nem sokat nyom a latban, de élőben az Annihilator olyan zenekar, amelyhez kevesen érnek fel. Hogy ez mennyire így van, azt most is megmutatták: huszonnégy év után léptek fel először Ljubljanában!
A »down under« felől érkező ausztrál thrasherek, a Harlott a megadott időpontban pontosan színpadra léptek, érdekes módon ők voltak a második ausztrál (elő)zenekar a Kino Šiškában, mindössze egynapos különbséggel. Egy nappal korábban ugyanis a Tracer melegített az Apocalypticának, és amit olvastam, a közönséget meggyőzte, a Harlottnak pedig hasonlóan sikerült. Igaz, ők semmi olyat nem mondanak, amit a thrashben ne mondtak volna már el, de az ő víziójuk robbanékony, és tele van nyakmetsző energiával. A Harlott méltó a nevéhez: igazi thrash-kurtizánok, akik remek színpadi mozgásenergiával lepték meg a közönséget, és olyan thrash metallal győztek meg, amelyen az Exodus, a Slayer, a Death Angel és egy csipetnyi tektonikus thrash hatása egyértelműen érződik. Csakhogy ezek nem voltak olyan olcsók, mint a My Name Is Earl ízléstelen örömlánya, Patty, hanem a változatos riffelés, az ütős ritmusszekció és a szolid ének miatt gazdagok és ápoltak, mint holmi »high-class« kísérőhölgy. Ejnye, te ausztrál kis csábító!
Stílusában más vizekre evezett tovább a kaliforniai Archer, akik hard rock és heavy metal keverékének energikus ütőerejére építettek, de a ljubljanai közönséget ezúttal nem sikerült meggyőzniük, hiszen még a Harlottnál is kevesebben nézték őket. Először a kissé gyengébb hang tett keresztbe nekik, másodszor pedig a dobos hibái, aki jó néhányszor teljesen mellé ütött. Az Archer kiemelkedő tagja a kiválóan képzett gitáros, Dylan, aki pár látványosan lenyomott szólóval szolgált, a zenekar nagy hibája viszont, hogy csak egy gitárt használ, így éppen a szólók alatt szól az egész kétségbeejtően üresen. Teljesen mellényúltak a Megadeth-klasszikus, a Tornado of Souls feldolgozásával, ami témájában sem illett oda, egy gitárral eljátszva meg pláne nem. Az Archerben van potenciál, de (egyelőre) nem használják ki.
A legendás kanadai veterán Annihilator, azaz el jefe Jeff Waters utoljára valamivel több mint két éve járt nálunk, a Metaldays 2013-on, ahol lenyűgöztek, de az alig egyórás fellépéssel kissé kielégítetlenül is hagytak minket. A rajongók most bőségesebb adagot kaptak: az Annihilator 1991 óta először tért vissza hozzánk (akkor a fenomenális Pantera és Judas Priest társaságában) fedett termes koncerttel, headlinerként pedig egyáltalán először, és már a nyitó Scorpions-klasszikus, a Rock You Like A Hurricane is komoly étvágyat csinált, amit Waters és bandája a King of the Kill nevű klasszikus rombolóval, mint aperitiffel csillapított. Bár a Šiška ezúttal nem telt meg annyira, mint a stílusrokon Megadeth vagy a nemrég itt járt Machine Head koncertjén, a nagyjából négyszázfős közönség már az elején lelkesen visszakiabálta Jeffnek a refrénben: »Kill!« Az előétel, a Suicide Society című, már tizenötödik stúdióalbumról származó három újdonság ugyan nem volt éppen a világ csúcsa, de az új dalok megmutatták, hogy fölösleges volt az aggodalom, vajon Jeff énekben megállja-e a helyét (Waters Dave Padden távozása után vette át az énekesi teendőket, Padden az elmúlt tíz év egyetlen állandó tagja volt a zenekarban). Bár az ének a hangzásban kicsit halkabb volt a megszokottnál, Waters énekesként valójában nagyon pozitívan lepett meg, jó formában is volt, főleg azokban a dalokban, ahol Randy Rampage, Coburn Pharr vagy Aaron Randall jóval nagyobb cipőjébe kellett belelépnie. A hangszeres teljesítményről az Annihilatornál nincs mit vitatkozni, hiszen Waters az a fickó, aki a színpadon eggyé válik a gitárral, a nyakon való száguldozása pedig most is igazi szemöröm volt, magabiztosan helytállt a két újonc is, Aaron Homma gitáros és Rick Hinks basszusgitáros. Az energikus és karizmatikus Waters a 49 évét még csak meg sem közelítően mutatja, a kiváló színpadi formát tréfás közönségkapcsolattal tetézte, de még inkább a setlist bonbonjaival. Az emlékezetes himnuszok, a Set the World On Fire, a Never, Neverland és az Alison Hell természetesen nem maradhattak ki, a szívem pedig megdobbant a Tricks and Traps (az igazi Waters-szólólemezről, a Remainsről) hallatán, aztán a Brain Dance-nél és a Chicken And Corn/Kraf Dinner gurmán csokránál. Egy óra háromnegyed után az Annihilator a második ráadásban a Human Insecticide-dal búcsúzott, Jeff pedig célzott rá, hogy jövőre talán újra találkozunk Tolminban. Az Annihilator pedig tényleg úgy megrázott, mint egy orkán! Eh!
Setlist
ANNIHILATOR:
1. King of the Kill
2. Snap
3. Suicide Society
4. Creepin’ Again
5. No Way Out
6. Set the World On Fire
7. W.T.Y.D.
8. Never, Neverland
9. Trick And Traps
10. Bliss/Second to None
11. Refresh the Demon
12. Ultraparanoia
13. Brain Dance
14. Phantasmagoria
15. Chicken and Corn/Kraf Dinner/21/Reduced to Ash
16. Alison Hell
17. Human Insecticide
Képgaléria
