Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Kaipa
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2007
Értékelés: 3/5
„Angling Feelings” a kultikus svéd szimfonikus progresszív banda, a Kaipa kilencedik stúdióalbuma, a 2002 utáni második korszakuk negyedik lemeze. Egyben ez a harmadik olyan albumuk is, amelyen már nem szerepel Roine Stolt, a The Flower Kings gitárosa, aki a 70-es években éppen a Kaipában kezdte zenei pályafutását. Roine ugyanis úgy döntött, hogy mostantól kizárólag a The Flower Kingsnek szenteli magát. A helyét Per Nilsson vette át, akit korábban leginkább a Scar Symmetry metalzenekar tagjaként ismertek.
Egy ilyen jelentős csere után persze elkerülhetetlen a kérdés, milyen szelet hozott a zenekar hangzásába az új gitáros, aki ennyire más műfaji közegből érkezik. A különbség már az első hallgatásra érezhető, mégpedig jó értelemben, és Roine rajongóinak semmi okuk a pánikra. Nilsson ugyanis kiváló gitáros, technikailag és a hangulatteremtésben is. Anélkül, hogy kétségbe vonnám sokkal ismertebb elődje kivételes képességeit, azt mondhatom, hogy a lélegzetelállító szólóival és a metalnál sokkal inkább a jazzhez közel álló dallamos futamaival teljesen új megközelítést hozott a zenekar muzsikájába. Bár teljesen új zenei terepre lépett, elemében van, és ő a fő oka annak a több mint szükséges frissességnek, amelyet a már kissé kifulladt és ismétlődő zenei világba vitt, amely erősen támaszkodik a 70-es évek szimfonikus progjának örökségére, jazz-, folk- és popbetétekkel megspékelve. Nilsson emellett remekül kiegészíti a zenekar főnökét, Hans Lundin billentyűst, aki szokás szerint legszívesebben elektronikus billentyűs hangszereket használ. Jonas Reingold basszusgitárosról (The Flower Kings, The Tangent) nincs mit hozzáfűznöm, hiszen kivételes technikai tudását a modern progresszív rock hallgatóinak többsége jól ismeri. A dobok mögött ezúttal is a mester, Morgan Ǻgren ül, aki pályafutása során olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Frank Zappa, Steve Vai, Glenn Hughes, Tony Iommi, Terry Bozzio, Mike Keneally és Dweezil Zappa. Aki játszott Zappával (aki húszévesen hívta be a zenekarába), annak a zenei képességeiben nem kell kételkedni. Ǻgren egyébként a saját projektjéről, a Matts/Morganről is ismert.
Bár a zenekar összes felismerhető eleme jelen van az „Angling Feelings” lemezen, vagyis a jazzes ritmusok, az zenekari hangszerelések, a bonyolult hangszeres részek, a folk rockos fűszerek és a férfi és női ének váltakozásával megszólaló dallamos énekvonalak, most mindez sokkal lazábban szólal meg, és kevesebb szólista-virtuozitást mutogat. A jazzes improvizációk érezhetően rövidebbek, mint korábban, és nem távolodnak el annyira a központi dallamtól, mint ahogy a múltban szerették. Ez gyakran az egyik fő oka volt annak, hogy a szimfonikus és folk rock irányultságú dallamvonalak elvesztek a különféle hangszeres kalandozások áradatában.
A másik ok, amely szerintem a Kaipát mindig lehúzta, az ének, amelyet ezen az albumon sem tanultak meg úgy használni, ahogy kell. A szolid Aleena Gibson, aki kétségkívül a mai progresszív zene egyik jobb énekesnője, most is kihasználatlan maradt, pedig semmi baj nem lett volna azzal, ha egyedül énekli végig az egész lemezt. Bársonyos, meleg hangja ugyanis sokkal jobban illeszkedik a Kaipa zenéjébe, mint a technikailag kompetens, de színében teljesen kifejezéstelen Patrik Lundström (Ritual), aki a dühös kitöréseknél gyakran úgy szól, mint Freddie Mercury (Queen) valami harmadrangú változata. Aleena eközben jól felismerhető színével ragyog, amely remekül kiegészíti a dallamos részeket. Másrészt amikor duettet énekelnek, jól kiegészítik egymást, és ők gondoskodnak az album érzelmi csúcspontjairól.
A Kaipa az „Angling Feelings” lemezen főleg dallamosságban nyert, megnőtt az érzékenység is, amelyet egyes „pop” motívumok teremtenek, ami azt jelenti, hogy csak a több mint 12 perces „The Fleeting Existence of Time” és a folk rockkal megbolondított „Path Of Humbleness” (amelyben a Mostly Autumn és Heather Findlay rajongói is megtalálják a számításukat) közelít a bonyolult szimfonikus prog eposzok régi iskolájához. Nem hiányoznak a rövidebb, elsőre is könnyen befogadható darabok sem, például az álmodozó, félballadaszerű „Liquid Holes In The Sky” és a szinte teljesen egyenes vonalú pop, a „Pulsation”, aminek a többi dallamok iránt fogékony progresszív revival-zenekar, például a Spock’s Beard rajongói is örülni fognak. Az egyes számok közül főleg azok emelkednek ki, amelyekben könnyen megtalálható a klasszikus prog-mesterek öröksége, akik a legjobb műveiket már megalkották, amikor a Kaipa még csak születőben volt (vagyis 1975-ben). Ez elsősorban a címadó dalra igaz, amely sok mindenben a Yes hagyatékának tartozik, a „The Glorious Silence Within” című számra, amely kelta hangszerelést tartalmaz gitáron, billentyűkön és sípon, amellyel egykor Mike Oldfield tette ismertté magát, valamint a „The Fleeting Existence Of Time” című darabra, ahol a gitár és a billentyűk tökéletes harmóniája hangzásában is a Genesis zenei bélyegére épül. A Kaipának ennek ellenére bőven megvannak a saját felismerhető virtuóz elektronikus és jazzes finomságai a billentyűkön és a ritmusban, egyedi énekes megközelítéssel megtámogatva, így nem lehet összekeverni sem a The Flower Kingsszel, sem más skandináv progresszív revival-zenekarokkal, ezt pedig az olyan vén rókáknak köszönhetik, mint Lundin, Reingold és Ǻgren. Szép példája ennek a klasszikus Kaipa-fúziónak a szolid „Broken Chords”, amelyet csak Lundström éneke ront el, az egyik „úgy szeretnék énekelni, mint Freddie” pillanatában, ami semmiképp sem olvad bele a szerzemény általános lüktetésébe.
Az „Angling Feelings” kapcsán a végső benyomásom elég vegyes, bár kétségtelenül az egyik legjobb albumukról van szó (a 70-es évekbeliekkel együtt). Van rajta jó néhány nagyon kedves darab, amelyek biztosítják, hogy az album több mint felét teljesen jól lehet élvezni. A Kaipa a legtöbb skandináv pályatársával ellentétben, akik a technikai fölényükbe szerelmesek, érez a költőiség iránt, és képes többszínű hangulatokat teremteni, amelyek főleg a jó női énekből, valamint a dallamosság és a virtuozitás megfelelő ötvözéséből sugároznak. Másrészt néhány hangszeres kísérlet semmiképp sem éri el a kívánt hatást, és a többszöri hallgatás után a klasszikus szimfonikus prog és jazz fusion elkényeztetett rajongója gyorsan megunja őket. Ha a Kaipa az egész albumon női éneket használt volna, biztosan jóval magasabb értékelést érdemelne, hiszen ez a legérettebb albumuk az újjáéledésük óta, amely végre ismét hozzáértő zenekarként mutatja be őket, amely főleg a tapasztalatának és a dallamérzékének köszönhetően teljesen egyenrangúan versenyezhet a fiatal progresszív revival-zenekarokkal, élükön a Spock’s Beard-dal.
Felállás
Hans Lundin – elektromos, akusztikus és virtuális billentyűs hangszerek,
vokál
Per Nilsson – elektromos gitár
Jonas Reingold – basszusgitár
Morgan Ågren – dob
Patrik Lundström – ének
Aleena Gibson – ének
VENDÉGZENÉSZ:
Fredrik Lindqvist – fuvola és síp (1, 2, 8-10)
Produkció
Hans Lundin
Számlista
1. Angling Feelings (6:43)
2. The Glorious Silence Within (7:17)
3. The Fleeting Existence Of Time (12:37)
4. Pulsation (4:01)
5. Liquid Holes In The Sky (4:42)
6. Solitary Pathway (4:05)
7. Broken Chords (6:26)
8. Path Of Humbleness (9:29)
9. Where’s The Captain? (4:23)
10. This Ship Of Life (4:40)
Az album hossza: 64:23
