Amikor Eric betoppan a Bluesianába,…. (2012)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Helyszín: Velden Am Wörthersee / Bluesiana Rock Cafe / Ausztria
A koncert dátuma: 2012. 11. 17.
Látogatók száma: 150
Jegyár: 22,00€ (elővételben) / 25,00€ (a koncert napján)

Néhány hónapnyi szünet után az utunk ismét Velden felé vitt minket. Ahogy már többször elmondtuk, a Bluesiana egy olyan klub, amelyik rabul ejt. Egy kis karintiai városkában áll, amely november második felére már kezdte felölteni mesébe illő ünnepi arcát. A leglelkesebb fényfüzér-rajongók persze már ki is tették a házaik köré a karácsonyi díszeket, nehogy véletlenül elfelejtsük, hogy az ünnepek lassan, de biztosan közelednek. De ne ijedj meg – a klubban se híre, se hamva a fényfüzéreknek és az egyéb cukormázas holmiknak. Ott a vegyes berendezés, a kandalló, a zongora, a visszafogott fények és a személyzet kedvessége vár barátságos otthonossággal. Mindenekelőtt pedig – mindig jó zene.

Eric Martin, érett, de még mindig kissé fiús megjelenésű férfi, a nyolcvanas évek végének és a kilencvenes évek elejének jó zenéit kedvelők körében jól ismert név. Sheehan, Gilbert és Torpey társaságában alkotja a Mr. Big zenekart. A srácok a 2009-ben megjelent legutóbbi albumuk, a What if… és a világ körüli turné után úgy döntöttek, hogy egy kicsit magukkal foglalkoznak. Ennek egyik gyümölcse Eric Martin turnéja is, amelyen kizárólag az akusztikus gitárjai társaságában járja Európát. Vasárnap Olaszországban, Trieszten állt meg (a beszámoló: http://hu.rockline.si/podrobnosti-reportaze/akusticni-mr-big-maraton-2012-4525), egy nappal korábban pedig nekünk volt lehetőségünk találkozni vele a már említett veldeni Bluesianában.

Eric valamivel tíz óra előtt köszöntötte először az összegyűlt közönséget. A késői ötvenes évei ellenére az ember azt mondaná, hogy a kinézete alapján még mindig iskolásfiú. A klasszikus stréber képét pedig leginkább a dioptriás szemüvegének köszönheti, amely a „Hello, I’m Eric Martin and I wear glasses.” első köszönés óta témát adott a dalok közötti csevegésekhez. Annak ellenére, hogy a zenei pályafutása évei alatt biztosan rengeteg színpadi rutint szerzett, főleg az elején elég idegesnek tűnt a színpadon: remegő kézzel és erősen remegő hangon, amely az első hangok után megnyugodt, de minden egyes elénekelt dal után szívósan visszatért. Kezdésnek rögtön feldöntötte a kottaállványt a szövegekkel és a setlisttel, a lapok szétszóródtak az egész színpadon, az első sorban állók pedig szorgalmasan segítettek összeszedni őket. Amikor az utolsó papírt is megkapta, úgy döntött, hogy ezt egyszerűen setlistnek használja, nehogy még több kellemetlenséget okozzon a keresgéléssel. Az első akkordok után persze azonnal egyértelmű volt, hogy Eric énekes, és hogy a Mr. Big-ben Paul Gilbert nem ok nélkül van jelen, bár Eric gitárpengetése egészen élvezhető volt, csúcsteljesítményt viszont úgysem lehetett várni. Az ujjai a gitáron nyugodtabbnak tűntek, mint amikor abbahagyta a játékot, ő maga is elmondta, hogy egyre nehezebb neki, amikor nincs mellette kísérő, és minden figyelem rá irányul. A rengeteg kiizzadt verejték ellenére – részben a nagy lámpaláz miatt, részben azért, mert a Bluesianában alapvetően elég meleg van – Eric sikeresen átvergődött az első versszakokon. A felismerhető hangjára nem lehet panasz, és Eric ebben mindent beleadott. A Bluesiana közönsége ezt jól fogadta és értékelte is, bőségesen jutalmazta Ericet tapssal és lelkes kiáltásokkal. Közben azt is bekiabálták, mit énekeljen, és Eric szívesen teljesítette a kéréseket, ha csak lehetett (talán azért is, hogy ne kelljen felvennie az olvasószemüveget a setlist böngészéséhez). A bevezető rész és a Promise her the moon hangos éneklése után Eric úgy döntött, hogy végre készen állunk az este meglepetésére – a színpadra hívta Richie Kotzent. Eric és Richie már jó pár éve ismerik egymást, hiszen Richie 1999 és 2004 között a Mr. Big gitárosaként Gilbertet helyettesítette. A szerencse úgy hozta, hogy Eric és Richie európai turnéja éppen Ausztriában keresztezte egymást (Richie előző nap Olaszországban, Udinében játszott, Eric koncertje után egy nappal pedig Bécsben lép fel), méghozzá pont Richie szabadnapján. Mivel értesült Eric bélyegzett bluesianás koncertjéről, és mivel nagyon szereti ezt a klubot (ő maga 2012. november 22-én, csütörtökön lép fel itt), úgy döntött, hogy a Bécs felé vezető úton erre a napra Veldenben is megáll, és néhány dal erejéig csatlakozik Erichez a színpadon. Richie láthatóan megfázva, de azért jó kedvvel lépett színpadra, és miután Eric elmesélte, hogyan ismerkedtek meg, tanácskozás következett, mit játsszanak. Az első sor közönsége a Lost in America-t követelte, Richie ellenkezett, és azt mondta, hogy azt nem tudja eljátszani, pedig ő maga írta, Eric pedig úgy döntött, hogy a Crossroads-t játssza el, Richie meg pengessen mellé egy kicsit. Richie vállat vont, behangolta a gitárt, és játszani kezdett. A dalt nagy taps fogadta, majd Richie kérésére együtt eljátszották és eléneklték a Shine-t is, amihez a közönség hangosan csatlakozott, ami nagyon jólesett a két muzsikusnak, és tényleg kisajtolták magukból az énekhangjuk utolsó atomjait is. Amikor a dalt a végére vitték, Richie már vissza akart vonulni, de Eric azt javasolta, hogy énekeljék el még a 30 days in the hole-t. A dal után Richie megköszönte, megölelte Ericet és elköszönt, Eric pedig a Going where the wind blows-szal folytatta, majd a felejthetetlen Mr. Big-klasszikusokkal, a Wild world-del és a To be with you-val, amihez az egész közönség hangosan énekelt vele. Az Electrified és a The chain című dalokkal zárt, megköszönte és elhagyta a színpadot, de hamarosan vissza is tért, és elénekelte a Take a walk-ot is, elmondta, hogy jól érzi itt magát, megköszönte a közönségnek az együttműködést, és letette a gitárt. A közönség azonban kitartott amellett, hogy az eláztatott Eric azért még énekeljen valamit. Eric kissé elveszetten nézett a letett gitárra, a közönségre, majd saját magára, amikor a tömegből egy megváltó hang azt kiáltotta, hogy énekelje el a Just take my heart-ot. Eric egy pillanat alatt összeszedte magát, azt mondta, hogy csak a refrént énekeljük el együtt, az első versszakban besegített, aztán ránk hagyta a vokális részt, ő maga pedig integetett, és lement a színpadról.

A nagy sikerek ellenére, amelyeket Eric a Mr. Big-gel elért és elér még ma is, megőrizte az emberségét, a természetességét és valami gyermekit, ami a szólókoncertjének nagy bájt adja. Reméljük, hogy még látjuk így az európai színpadokon.