Kiadó: Escape Music Ltd.
Megjelenés dátuma: 2019. 06. 14.
Producer: Robert Berry
Az album hossza: 54.24 perc
Műfaj: AOR / Hard Rock
Értékelés: 8.5 / 10
Az Alliance valószínűleg csak azoknak mond valamit, akiket tényleg érdekel az AOR és a melodikus rock, és folyamatosan, a legapróbb részletekig kutatják őket. A zenekar rock’n’roll-veteránokból áll, és bár ezek a fickók a sokféle hangos karrierjük során az Alliance név alatt nagyon kevés albumot adtak ki, az összes megjelent anyag két jelzővel illethető: kivételes minőség és szerzői tökély.
A csapat történetének háttere abból a szempontból mulatságos, hogy a tagok nehezen találták meg a megfelelő csillagállást az induláshoz. A jelenlegi, „Fire and Grace”-es felállás, vagyis az immár trió két tagja, David Lauser és Gary Pihl Sammy Hagar zenekarából érkezett, miután Hagar 1985-ben feloszlatta a bandáját, hogy csatlakozzon a Van Halenhez. Az Alliance egyébként már a nyolcvanas évek végén bölcsőjében volt, és amikor már úgy tűnt, hogy a formáció komolyan munkához láthat, az énekes, zeneszerző, producer és basszusgitáros Robert Berry Londonba iramodott, hogy Steve Howe hívására csatlakozzon a GTR-hez. Gary Pihlt pedig akkoriban hamarosan Tom Scholz is felhívta, és a Bostonhoz csábította. Mindenesetre az egész ügy még kicsit elhúzódott, Berry pedig közben Keith Emersonnal és Carl Palmerrel felvette és kiadta a „3” című albumot is. Végül 1993-ban, Alan Fitzgerald billentyűs bevonása után (ő a hetvenes években rövid ideig szintén Hagarnél játszott, az Alliance-hez pedig a Night Rangertől érkezett) a dolog mégiscsak elindult.
A „Fire And Grace” a hatodik stúdióalbum, amely a „Road To Heaven” utódja, jó 12 évvel később, amelyek gyorsan elszaladtak. A csapatban már nincs ott Alan Fitzgerald, az Alliance triaként adta ki a lemezt, a billentyűket pedig Berry vállalta magára. Ez az új album legfőbb észrevétele. Hogy a billentyűk egy kicsit kevésbé hangsúlyosak, és a hangzásban a gitárok dominálnak (a zenekar az akusztikus hangszerek hozzáadásával is erősíti a hangzást), miközben a produkciós megoldások tulajdonképpen megőrizték a korábbi albumok karakterét. Berry, a fő szerző, ismét egy csomó kidolgozott dalt hozott össze, amelyek a klasszikus idők nosztalgikusainak szívén kopogtatnak, amikor szelet kapott a vitorlájába az arénarock és a születőben lévő AOR, valahol a hetvenes évek második felében, amikor a progrock-dinoszauruszokat gyorsan szedte áldozatául a punk-vírus, a megmaradt progrockos „disszidensek” pedig stilisztikai-hangzásbeli átalakulásaikkal rengeteget hozzátettek az AOR műfaj fejlődéséhez. Vagyis amit a „Fire And Grace” megtestesít, az a régi idők hangulatának ügyes lenyomata, REO Speedwagon, Boston, Journey, Kansas, Styx stílusban. Van viszont egy érdekesség. Az mai Alliance mindhárom tagja erősen a bluesszal nőtt fel, és rajongtak az olyan gitárhősökért, mint Clapton és Page, és bár a szerzemények tapintható adag pompával és fülbemászó refrénekkel vannak megfűszerezve, az album magában hordoz egy átélt rhythm and blues-os, és a southern rockra is visszavezethető „lüktetést”, azaz tömörséget, ami nem meglepő, hiszen Pihl és Lauser annak idején Hagarnél töltöttek el egy időt.
Pozitív vibráció, optimizmus. A mai időkben ez különösen furcsán hat, és mégis. Az album már az elején így szólít meg (Don’t Stop the Wheel Turning, Good Life). Röviden: a zenekar pontosan tudja, hogyan kell felépíteni egy dalt, hogy teljesen és erőteljesen begyújtson. Érezni viszont, hogy a korábbi időkhöz és albumokhoz képest ezúttal hangzás tekintetében nagyobb hangsúlyt kap a bluesszal és a southern rockkal való kacérkodás, ami azt jelenti, hogy az új album nem olyan tisztavérű AOR, mint az Alliance korábbi munkáinak alapelve, ez azonban semmiképp sem csökkenti a vonzerejét.
Egy dolog világos. Egy ilyen albumot, mint a „Fire and Grace”, csak ilyen vén motorosok generációja tud létrehozni, és ez megerősítés arra, hogy az Alliance ma is vonzó marad mindazoknak, akiket az új generáció revivalizmusa semmiképp sem győz meg és nem ragad magával. Érdekes, hogy ez a csapat, amelyről szinte helyesebb lenne azt mondani, hogy alkalmi projekt, milyen sokszor került teljesen mellékvágányra. Így három alkotói korszakot tartunk számon. Az első a kilencvenes évek második felére nyúlik vissza, a második a 2007-es és 2008-as évekre, amikor két album jelent meg, a „Fire And Grace”-szel pedig megérkezett a harmadik korszak is. A gond csak az, hogy a korszakok között tíz-, sőt többéves szünetek vannak.
A három zenész kiváló kémiájáról, amely összeköti kifejezőerejüket, nem kell külön sokat beszélni. Fitzgeraldot időnként ugyan hiányolni lehet, a dolog mégis tovább „megy”. A zene azonnal megragad. Mindenben, amit nyújt, és ezt jó 54 percen át bőségesen teszi. Akik ismeritek a zenekart, és a korábbi művek kiváló életműve miatt magatokénak tekintitek, az új Alliance albummal sem fogtok sokat mellényúlni. Tapasztalat, tudás, rutin, edzettség és egy hosszú, tizenkét éves időszak, amely alatt erős szerzői ötletek és megoldások gyűltek össze. Mindez tehát újra a helyén állt össze.
szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Don’t Stop The Wheel Turning
2. Good Life
3. Uncertain
4. I’ll Have Some Of That
5. Fire And Grace
6. Raise Your Glass
7. Time 8. Real Thing
9. Reason To Walk Away
10. Fast Forward To Last Night
11. Change Of Heart
12. The Same
13. You Are The Heroes
Felállás:
Robert Berry – ének, basszusgitár, billentyűk
Gary Pihl – gitár
David Lauser – dob
