Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Strapping Young Lad
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2005
Játékidő: 54:45
Értékelés: 4.5/5
Ahhoz, hogy valami értékeset és eszmeileg maradandót alkossunk, mindig kell egy csipetnyi tehetség, zsenialitás vagy szerencse, vagy egyszerűen csak golyók, és az, hogy merjük feszegetni a megengedett határokat. A kanadai infant terrible, aki a termékeny producerkedés mellett mikrofont is ragadott, teljesen blöffből dolgozott együtt Steve Vaival, aztán a Strapping Young Lad tagjaként a metal tökéletes végletein át a gitáros extrémizmussal lehagyta az egész konkurenciát, most pedig teljesen más, szólóban megszólaló, finoman fűszerezett zenét önt a fületekbe – nos, a potens Devin Gerret Townsend úr mindezt megízlelte és megcsinálta!
Townsend új évezred első felének gyermeke kétségkívül a Strapping Young Lad – egy név, amelyet a metalosok körében nemcsak a ragyogó lemezes csúcsteljesítmények miatt becsülnek, hanem a színpadi hitelesség, a mániákus kiszámíthatatlanság és a bizarr humorérzék miatt is. Teljesen komoly kitörés és sajátos, szerencsés mutáns ebben a sikertörténetben a negyedik album is, az Alien. A zappás produkció, amely Phil Spectortól is tanul, a sikoltozó hang brutális falát húzza fel, az egyetlen tudatközpont dementes hiánya pedig kevesebb mint egy óra alatt megtölti a szobátok minden zugát Townsend személyiségének különféle oldalait vetítve.
Az Alien ugyanis tökéletes zenei kísérlet gyógyszerekkel, pontosabban azok hiányával. Devin a teljes zenei próba kedvéért lemondott a pszichés betegségét, a bipoláris zavart enyhítő gyógyszerekről. Bár a hallottak talán nem hoznak drasztikus előrelépést a SYL-lemezhez képest, az Alien épp ebben az oldalra lépésben különleges. Állandó marad a melodikus szekvenciák teljes robbanékonysága, amelyek a black metalos alternatíva szörnyű kitöréseivé alakulnak, hogy a katartikus, de ritka nyugodt pillanatokon át felmászhassatok a kegyetlen dinamika és mozgás felfogásának csúcsára. Az Alien a tiszta grind, a death metal, az alternatívtól átitatott pszichedélia és a mániákus zenekari hangzás kombinációja, a hallottakat pedig egyetlen szóval megint csak úgy lehetne a legkönnyebben leírni, mint a közelgő világvége soundtrackjét! A Fear Factoryval és a Chimairával való összevetés csak halvány közelítés, mert a Strapping Young Lad szinte az egész világkonkurenciát túlszárnyalja a zenei erőszak minden aspektusában és koncepcionális korlátozottságában, ami már az első, tulajdonképpen nyitó acélroham, az Imperial után világossá válik. A torokhangú vadállat kölcsönveszi Townsend hangszálait, hogy a hangszórókból egy baljós visszatérés sortüze törjön elő – „WE HAVE RETURNED / FOREVER’S INVENTION / THE TWO BECAME ONE / TILL WE COLLIDE / TWO WORLDS COLLIDE / TILL WE COLLIDE…OH… / Further…further…FURTHER!!! / NOW is the TIME we DELIVER!!! / …SING and BE HEARD! / NOW!!! by the PROPHECY of the fucking weak / that fucking wept… / WE SHALL BE HEARD!!!” Kivételes dicséret illeti az egész banda ritmikai gerincét, minden elismerés pedig a Death és a Dark Angel egykori tagját, Gene Hoglant illeti. A ritmusok tornádóját a központi gitárkettős, Jed Simon és a mastermind Townsend brutális gitárja fűszerezi, közben pedig éppen elég hely akad a mennydörgő basszusgitárosnak, a Fear Factory egykori tagjának, Byron Stroudnak. A szinte karneválian játékos Skeksis humorosan kikezd Isten teremtésével, és blaszfémikusan vallja meg az ellenzékiségét a jól csengő világgal szemben, a teljesen megfoghatatlan tudat diszharmóniájával: „I control an awkward soul / And my lines / Are automatic, automatically drawn / Realizing a multiverse in just one thing / And then I’m automatic, automatically gone”. A szellemi nihilizmus után a gyűlölet agóniájának fokozása következik, a black metalos avantgárd fenomenális, technikás eposzában. A Shitstorm mélyen elmerít a bélsár szeptikus gyűjtőtartályában, a pokoli düh alatt viszont rengeteg kiváló zene rejtőzik, amely a billentyűkön át démoni pasztellszínekkel tölti meg a hangpalettát. Az egek kinyílnak a lemez húzódalában, a Love?-ban. Mintha a King’s X-et maga Azazel központi információs számítógépének konzolján keresztül kötötték volna be! „LOVE: the paradox of needing / OH LOVE, / MAKE WAY FOR BREEDING / GIVE IT TO ME! GIVE IT TO ME! / FUCK YOU AND YOUR TALK OF LOVE! / I know what I stand for; I STAND FOR ME!!” Arrogánsan, dühödten és teljes összhangban hangzik Townsend perszónájával? Mindenképp, mert a SYL nem színlel az embereknek kívánatos érzéseket, a zenei szépelgésnek meg még kevésbé van helye. Ahogy Townsend már a fénysebességű Ride-ban kifejezi: „IN EVERY RELATIONSHIP / THERE HAS TO BE COMPROMISE / AND EVERY ONE OF THEM HAS BAGGAGE… / I KNOW I HAVE MY ISSUES… / AND WE! KNOW! YOU! HAVE! YOURS!!!! / PUT IT IN GEAR MOTHERFUCKR!!!!! / For tonight…WE RIDE!!!!” – és pontosan ez az érzés fog el titeket is már a metalos avantgárd csemege hallgatásának felénél. A hardcore-os hangulatú gyengeség melodikus pillanatát a Possessions fenomenális és sokkoló kanonádja hozza, amely Rob Zombie-s képekkel átitatott megszállottságot présel ki a tüdőből, a bombasztikus riffek pedig a kórusvokálok szirtjein habzanak, és a fejünkben olyan groove metal érzetét festik, amilyet – ha már neveket követeltek – a túl korán elhunyt Dimebag tudott megszőni. Az utolsó refrén utolsó visszhangja után sokk éri a szervezetet: egy kifejezetten cukorbevonatos akusztikus balladát kaptok, a Two Weeks-et, amely a szarkasztikusan leköpött rockos sztenderd közhelyek kis tengerét zúdítja rátok, Townsend pedig nemtörődöm módon kitörli a seggét az összes popos hülyeséggel, de tökéletesen és egy cseppet sem kínosan! A teljes sötétségbe való átalakulás ugyanis hamar elkezdődik – a Thalamus brutális változatával, amelyben egyszerre él a brutális hentes és a floydosan betépett vegetáriánus kettős személyisége: „Close your eyes and believe / Believe that the garden is all that you need / Believe you must bow to your knees / Believe what you want to believe / …Just believe / I’M FREE!!! / …ALIVE!!! / I’m MASTER!!! / …AND COMMANDER!!! / …OF MY LIFE!!! / …OF MY FATE!!! / …OF MY FAITH / …IN US!!!” Az istenek elmentek, és egyedül maradtunk. Végtelenül sok a tér, a hallgatót mégis a szűkösség és a klausztrofóbia érzése járja át. A Zen átszúrja a vastagbelet, a szíven át behatol a koponyáig, hogy lelketek koronájának minden nyílásán át a világűrbe törjön: „MUST REMEMBER TO KEEP BOTH FEET ON THE GROUND / EVERYTHING IN MY LIFE IS TURNING ROUND / Then… we’re the only ones / We’re GODS, not demons / ZEN”. Minden szó kisajtolva, Townsend pedig a tiszta robbanás és terjeszkedés tökéletes állapotát egy instrumentális imploziós zárással fejezi be, az Infodump statikájával. Egy számmal, amely az erősítők zúgásában, visszacsatolásban és a mostanra megnyugodott szellem ropogásában hal el. Ez a szám egyben a lemez egyetlen gyenge pontja. Ez az egyetlen értelmetlen töltelék. Vagy mégsem?
Az őrület soha nem volt még ilyen brutálisan szerethető és ilyen briliánsan zenévé formálva. A démonok a keverőpultba száműzettek, onnan pedig többtonnás présként nyomódnak a ti, hallgatók füleibe. A hallottak lenyomata felismerhető és, kézen a szívre, a brutalitás ellenére is szerencsés, az Alien pedig közvetlenségével és őszinteségével gyönyörű monolitként áll egy sekélyes és főleg megjátszott orgazmusokkal teli zenei közösségben. A Strapping Young Lad egzisztenciális hiánya ellenére stíluskavalkádjával és a kivételes eszelősség módszertanával olyan nyomot hagyott, amit aligha fog bárki eltörölni. Townsend az Alien lemezzel megerősítette hírnevét az újkori zenei elit zászlóvivőjeként, a káosz és az ezernyi személyiség despotája pedig zenei anarchizmusában verhetetlen marad, túlzás nélkül, még manapság is!
Felállás
Devin Townsend – billentyűk, gitár, ének, samplerek
Gene Hoglan – dobok
Byron Stroud – basszusgitár
Jed Simon – gitár
Vendégzenészek:
• Dave Young – billentyűk, ének
Férfi kórus: Chris Valagao, Rossy Living, Cam Krotche, Will Campagna, Shane Clark, Ross Gale, Christ Stanley, Will Cochrane, Ash Manning, Ross Empson, Mike Quigley, Billy Marquardt and Jeff Cook
Női kórus: Laurielynn Bridger, Marnie Mains, Ani Kyd, Tammy „Tamz” Theis, Magdalena Bulak, Shay Ward, Steph Reid, Deborah Rodrigo-Tyzio, Michelle Madden, and Joanna Ussner
Gyerekvokálok: Dorian Glaude-Living, Damian Moore, Ethan Belcourt-Lowe and Jayden Gignac
Produkció
Devin Townsend
Számlista
1. Imperial
2. Skeksis
3. Shitstorm
4. Love?
5. Shine
6. We Ride
7. Possessions
8. Two Weeks
9. Thalamus
10. Zen
11. Info Dump
