Megjelenés dátuma: 2019. 04. 26.
Kiadó: Frontiers Records
Produkció: Alan Parsons
Hossz: 48:31
Műfaj: art rock
Értékelés: 8.5/10
Alan Parsons, a kultikus angol zenész, producer és hangmérnök tizenöt évet várt azzal, hogy az elsősorban elektronikus irányba húzó „A Valid Path” (2004) után új stúdióalbumot vegyen fel „The Secret” címmel. A rajongók izgatottan vártak, és végre megkapták a „The Secret”-et, amely Alan korábbi stúdióprojektjeinek hagyományához híven irigylésre méltó számú kiváló vendégzenészt vonultat fel. Közülük leginkább a korábbi Genesis-gitáros Steve Hackett, a Foreigner egykori énekese, Lou Gramm, a kultikus dobos Vinnie Colaiuta, a basszusgitáros-virtuóz Guy Erez, a kiváló gitáros Jeff Kolman és a népszerű énekes, Jason Mraz emelkedik ki. Alan régi munkatársai közül visszatért a „The Secret” felvételeire a gitármester Ian Bairnson, aki a The Alan Parsons Project kezdetei óta hű Alanhoz, valamint P.J. Olsson énekes, aki az utóbbi években Alan koncertturnéinak központi vokalistája.
Rögtön az elején le kell szögezni: a „The Secret” nem tartozik Alan zenei pályafutásának csúcspontjai közé, de így is nagyon jó album, amely több magas elvárást is teljesített. A megszokott produkciós perfekcionizmust ilyenkor már felesleges is kiemelni. Alan nem lett teljesen új ember, és a „The Secret” sem folytatja a koncepcióalbumok hagyományát, ám a dalszövegek többségében érezhető Parsons kedvenc témája: az örök kérdés, hogy hol húzódik a határ a mágia és a tudomány között.
A „The Secret” rögtön az elején egy progresszív rockos, szokatlanul kísérletező meglepetéssel áll elő: a „The Sorcerrer’s Apprentice” című instrumentális darabbal, amely Hackett jellegzetes gitárfordulatai miatt inkább emlékeztet a legendás gitáros egyes szólóteljesítményeire, mint Alan korábbi instrumentális vállalkozásaira. Az egész nagyon kalandos, és elég más, mint amire a többség valószínűleg számított, ugyanakkor Alant dicséret illeti, hogy időnként eszébe jutnak a progrock gyökerei.
A következő tétel, a „Miracle” Jason Mrazzal a mikrofonnál sokkal inkább kereskedelmi irányba mozdul, és a klasszikus, felismerhető Alan-féle szerzői gyakorlatot hozza: jellegzetes, melankolikus-dallamos hangszerelést, az art rock és a pop rock határán egyensúlyozó finom ritmikai árnyalatokat, valamint fülbemászó, ultradallamos refrént.
A régi rajongók az „As Lights Fall” hallgatása közben, amelyben maga a producermester veszi át az énekes főszerepet, egy pillanat alatt észreveszik majd a rokonságot a The Alan Parsons Project legnagyobb slágerével, az „Eye in the Sky”-jal. A központi hangszerelés és az énekdallam valóban kissé emlékeztet erre az emlékezetes örökzöldre, de az uralkodóan akusztikus futamok és a refrén egészen más hangulati vizekre viszi a dalt. Alan hangja színében kissé a The Alan Parsons Project néhai társára, Eric Woolfsonra emlékeztet, ezért kiválóan működik a balladisztikusabb tételekben.
A pompázatos „One Note Symphony” – ahogy a címe is mutatja – szimfonikus art rocker, amelyben Todd Cooper kiváló énekteljesítménnyel nyűgöz le. A „Sometimes” című power ballada is hatalmas zenekari hangszerelést vonultat fel, Lou Gramm pedig bravúros énekével villog benne. Aki a nyolcvanas években azon töprengett, milyen lenne a The Alan Parsons Project és a Foreigner találkozása, most végre megkapja a választ.
A „Soiree Fantastique”, amelyben Parsons úr és Cooper osztozik a hipnotikus refrén vokális harmóniáin, titokzatos hangulatával a „The Secret” csúcspontjai közé tartozik. A szimfonikus-pszichedelikus fűszerezésű „Fly to Me”-ben a melankolikus gitárszóló és Mark Mikel (ex-The Pillbugs) énekstílusa emelkedik ki; a hangszíne Paul McCartney és John Lennon keresztezésére emlékeztet. Az sem meglepő, hogy a „The Secret” legalább egy The Beatles-utalást tartalmaz, hiszen Alan fiatalon hangmérnökként dolgozott a rocktörténet legfontosabb zenekarának mindkét búcsúalbumán.
A kissé jazzes „Requiem” Cooperrel, aki ezúttal nemcsak az éneket vállalta, hanem szenvedélyes szaxofonfutamokat is játszott, a „The Secret” legenergikusabb pillanatai közé tartozik. Az „Years of Glory” című zenekari ballada, amelyben az énekes stafétát ismét P.J. Olsson veszi át, éteri hangulatával és refrénjével sokakat emlékeztet majd a The Alan Parsons Project néhány felejthetetlen balladájára. A „The Limelight Fades Away” Jordan Huffmannel a mikrofonnál lenyűgözi majd az AOR minden kedvelőjét, és a legtöbb olyan zenekar rajongóját, amelyek Alan jelenlegi kiadójánál, a Frontiers Recordsnál szerződtek. Az „I Can’t Get There from Here”, amelyben az énekes vezérletet Jared Mahone ragadja magához, búcsúballada fenséges zenekari hangszereléssel és kifejezetten ízléses gitárszólóval, amely hangulatilag nagyon szép lezárása az albumnak.
Parsons úr a „The Secret”-tel egy igazán behízelgő albumot hozott össze, amely szinte teljesen az életműve rajongóinak vágyai és elvárásai szerint sikerült. Bár a The Alan Parsons Project aranykorának magas mércéjét többnyire nem éri el, az önálló pályafutásának egyik legjobb pillanata, főleg az „A Valid Path” nevű elődjéhez képest, amely meglehetősen csalódást keltő volt. Az nyitó kísérletet leszámítva Alan a szerzői vállalkozásaiban ezúttal elég „óvatos” volt, nehogy véletlenül is túlságosan eltérjen a várt irányvonaltól, de ezt nem lehet felróni neki. A „The Secret” néhány apróbb hiányosság ellenére is nagyon jól hallgatható alkotás, amely bizonyítja, hogy Alan néhány kiváló vendég segítségével szerzőként is még mindig rendkívül életerős művész.
Szerző: Peter Podbrežnik
Számlista:
1. The Sorcerer’s Apprentice (Instrumental)
2. Miracle
3. As Lights Fall
4. One Note Symphony
5. Sometimes
6. Soiree Fantastique
7. Fly to Me
8. Requiem
9. Years of Glory
10. The Limelight Fades Away
11. I Can’t Get There from Here
Zenészek:
Alan Parsons – gitár, billentyűs hangszerek, ütőhangszerek, ének (3,6)
Jason Mraz – ének (2)
Todd Cooper – ének (4,6,8)
Lou Gramm – ének (5)
Mark Mikel – ének (7)
P.J. Olsson – ének (9)
Jordan Asher Huffman – ének (10)
Jared Mahone – ének (11)
Steve Hackett – gitár (1)
Jeff Kollman – gitár
Dan Tracey – gitár
Tony Rosacci – gitár
Ian Bairnson – gitár (9)
Andy Ellis – billentyűs hangszerek
Tom Brooks – billentyűs hangszerek
Dan Tracey – billentyűs hangszerek
Pat Caddick – zongora
Angelo Pizzaro – zongora
Nathan East – basszusgitár (1)
Guy Erez / Bass
Jeff Peterson / Bass
Vinnie Colaiuta – dob (1)
Danny Thompson – dob
Carl Sorensen – dob
Todd Cooper – szaxofon
Michael Fitzpatrick – cselló
ake Shimabukuro – ukulele
Oscar Utterström – harsona
Vinnie Ciesielski – trombita
