Kiadó: Önkiadás
Megjelenés dátuma: 2020. 01. 18.
Az album hossza: 39.18 perc
Producer: Mario Babojelić
Műfaj: indie-rock / art pop
Értékelés: 9.5 / 10
Az AKA Neomi szlovén indie-art-pop (és rock) formáció, amely nemrég „felfrissítette”, és egy kicsit „meghosszabbította” a nevét. Neomi néven 2011-ben jelent meg a „Poglej” című album – a RockLine kritikája ITT. A Neomi név mögött tulajdonképpen az énekesnő, Saša Vipotnik művészi karizmája és egyénisége áll. A zenekar dalainak kifejezésmódja nagyrészt az ő védjegyének számító hangján és az ötletein nyugszik. A „Poglej” és az új „Beautiful Disasters” között eltelt nyolc év hosszú idő, és közben sok minden történt. Fokozatosan a zenei vízió is változott, és odáig érett, hogy Sašának és csapatának az új időkhöz igazodó új zenekarnév is logikusnak tűnt, ahogy azt a „Beautiful Disaters” tartalma is indokolja.
Fontos építőeleme a zenekar új artizmusának, és jól tükrözi a változások lényegét is, a kiváló zenész, Mario Babojelić. Igen. Valahányszor Babojelićről van szó, megnőnek az elvárások a még felfedezetlen zenei dimenziók iránt. Ezt a zenész gyakran érezhetően intuitív kutatása hajtja a éterben lévő zenei információ után, mondjuk ki egyenesen: számíthatunk bőséges kísérletezésre a hangkollázsokkal, a hangtájak megteremtésével (a britek Robert Frippnek köszönhetően erre remek kifejezést használnak: „soundscapes”). Saša Vipotnik a „Poglej” albumon az erős, mindent átható soul esztétikájú, jellegzetes vokális bájával varázsolta el a közönséget; az új lemezen pedig érettebben bővíti és ápolja vokális természetét. Saša sajátos énekesi karizmával bír, amely ragadós, és ami a lényeg: felismerhető. Ezúttal az AKA Neomi számára angolul írta a szövegeket, és érdekes, hogy az ének (az új metrikai megoldások mellett) az új zenei hangszerelésekben is jelentősen másként viselkedik, mint a „Poglej” albumon. A lényegi különbség, hogy a „Beautiful Disasters” határozottan elrugaszkodik az elektronikus hangszerelés területére, ami erősen eltávolítja a „Poglej” többségében akusztikus anyagától.
A „Beautiful Disasters” nagyon sikeresen keresi a kapcsolódást a világszerte hódító (új) pop-soul és indie rock esztétikához, miközben a vallomásos „önállóság-konglomerátum” diktálja a hangot, a szigorú art premissza tiszta és gondtalan árnyalatával. Ez azt jelenti, hogy bár az album a rádiók számára is bőven befogadható, nem terheli az a kényszer, hogy a tartalmának mindenáron ott kellene kikötnie. A „Beautiful Disasters” a hangzás formálásának finommechanikai fogásaival, a produkció terén pedig nemcsak korszerűen, hanem kifejezetten vonzóan szól, hiszen a hangszerelésben, a hangkép építőelemeinek erősen hangsúlyozott kontrasztjaiban rendkívül kidolgozott, csiszolt, kifinomult – vagyis az elszánt perfekcionizmus manifesztumaként hosszú keletkezési folyamaton esett át. Azt, hogy a csapat új időkbe lép, már az Istanbul, a She Knows és a White Dove című dalok jelezték, amelyeket a zenekar még Neomi néven tett fel a YouTube-ra 2015-ben. A három közül csak a White Dove talált utat a „Beautiful Disasters” albumra. Az Interlude és az Outro közé ékelődik, némi jazzes fuvallat érződik rajta, és a szintetizátor-pasztellek és gitárvonalak susogó hullámzásával szemben több „hagyományos, földközeli hangzást” őriz. Éppen ezért a zenekar döntését, hogy a dalt az album számlistájának végére tette, azzal magyarázhatjuk, hogy hangszerelésében kissé eltávolodik az album többi részétől.
A „Beutiful Disasters” végig igényes és kellemesen változatos album, sokszínű ötletekkel, amelyek folyamatosan fenntartják a zenei befogadhatóság szimpatikus hangvételét, de közben a sajátos artizmus tömör vonását is. A hangzási kísérletezés és a pillanatnyi zenei megragadás (befogadhatóság) világainak összeolvasztásában az album hetedik dala, az Empty Bottles minden bizonnyal a „Beautiful Disasters” zenei karakterének vallomásos csúcspontja. Ebben a dalban különösen érvényesül a színpadias hangulatfokozás, amely főleg a záró, atmoszferikus crescendóban éri el a két világ egyesítésének optimumát: ez a szintetizált gitárvonalak rétegzett hangkollázsán hullámzik, miközben Babojelić még némi torzított lavinaszerűséget is becsempész. Az ingerlő hangzási kísérletezés és a pop-soul karizma találkozása ez, amelyet az ének metrikája szemléletes kontraszttal, békítően tart egyensúlyban.
Nehéz párhuzamot találni a zenekarhoz. Tulajdonképpen nincs is. Az AKA Neomi mindenesetre képes megszólítani a Silence-től a Plišig vagy a néhai Melodrom rajongóiig terjedő tábort. Ez semmit sem mond, illetve arra utal, hogy a műfajok közötti olvasztás szintje a „Beautiful Disasters” albumon mindent átható, vagyis műfajok feletti albumról van szó. Rendkívül békés párbeszédben nyújtanak itt folyamatosan kezet egymásnak a már említett új soul- és popfrizura karizmája, a kabarészerű sanzonok, az elektronikus zenei hangzásokkal való hangsúlyos kísérletezés; mindebbe belép az ügyesen álcázott indie rock elem is, és itt van egy elillanó jazzes fuvallat. Éppen ezért világos, hogy az AKA Neomi egyedi zenei autodidakta, olyan art retorikával, amelyet teljesen saját zenei tésztából gyúrtak.
Saša gyengéden simogató, szelíd és üdén vágyakozó hangja, amely a hangszerelésekben suttogásnyi lehelettel szólítja meg a hallgatót, olyan hatással, mintha a túlvilágról érkezne, tehát a kidolgozott elektronikus hangkollázsokkal foglalkozó esztétika gazdag hangkollázsai nemesítik, miközben végig érezhető a határozott támasz az organikus színekben is: ezt a zongora integrálása hozza, valamint a mély hangok mélysége, amelyről a basszusgitáron a kiváló Dejan Slak (Moveknowledgement, Dubzilla,…) gondoskodik. Saša a „Beautiful Disasters” albumhoz alaposan átszellőztette a csapatot, ami a zenei irányok változását vonta maga után. Ezt tükrözi az új album anyagának képe is, amelyet a kiváló szlovén zenészek új gárdája irányít; közéjük külön vendégként, trombitán Igor Matković is beilleszkedett.
Az album tartja magát a bevált artisztikus recepthez, és nem enged belőle. Végig cerebrálisan, „transzcendentálisan” hat, és megpróbálja a hallgatót olyan területekre vinni, ahol kikapcsolod az értelmet, és az ilyen zene hatása egészen új és sajátos élménnyé válik. Van benne ugyanis egy csipetnyi pszichedelikusság. Ha képes vagy átadni magad az ilyen zenének, és nem félsz kikapcsolni az értelmet, messzire, nagyon messzire elvihet. Távolabb, mint valaha is gondoltad volna. Ezért egy ilyen albumra mindig érdemes időt szánni, és úgy átadni magad neki, hogy kikapcsolod a tudatodat, és így megnyitsz magad az információk új dimenziója előtt, amely máskülönben nem érhetne el. Gazdagon megjutalmaz majd. Mindent egybevetve: az egyik legszebb szlovén zenei termék, amely már 2020 januárjában azt ígéri, hogy az idei szlovén albumkiadások közül az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó lesz.
És végül. Végre egy szlovén album, amelynek borítója nem fekete, fehér, szürke vagy ezek kombinációja, ami pedig a mi örök mantránk, hanem gyönyörű, színes motívum díszíti, az album egyértelmű üzenetével, amely megtestesíti a korunkat. Dermedt nyugalomban csodáljuk a világ disztópikus széthullásának minden szépségét.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Silent
2. 19 Years
3. Moviestar
4. Beautiful Distractions
5. Yellow Pill
6. Family
7. Empty Bottles
8. Interlude
9. White Dove
10. Outro
Felállás:
Saša Vipotnik – ének
Mario Babojelič – gitár, billentyűs hangszerek, dobprogramozás
Erik Marenče – zongora, billentyűs hangszerek
Dejan Slak – basszusgitár, basszusszintetizátor
Marko Grubar – dobok
Vendégzenészek:
Jernej Kržič – basszusgitár, basszusszintetizátor a 3. és 4. dalon
Igor Matkovič – trombita a 8. és 9. dalon
Boštjan Gradišek – dobok a 4. dalon
Dorian Granda – dobok a 3. dalon
Peter Jenko – szintetizátorok a 3. és 4. dalon
