Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Buggles, The
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1981
Játékidő: 34:29
Értékelés: 3.5/5
Az „Adventures in Modern Recording” a brit szintipop/újhullámos duó, a The Buggles második és egyben utolsó albuma volt. A formációt Trevor Horn énekes-basszusgitáros-producer és Geoff Downes billentyűs alkotta. A The Buggles világhírre a kultikus debütalbummal, a „The Age of Plastic”-kal (1980) tett szert, amelyet a korabeli kritikusok közül sokan az első szintipop albumok egyikeként tartottak számon. Horn és Downes a „Video Killed The Radio Star” című mega slágerrel pedig az úgynevezett MTV-generáció születését harangozta be (ez a számos új hangzási trendet előrevetítő klasszikus volt ugyanis a nyolcvanas évek elején az újszülött MTV nyitó klipje).
Az ambiciózus duó rendkívüli sikere a szakmai körök előtt sem maradt titok, így Horn és Downes különleges megtiszteltetésben részesült: meghívták őket a legendás progresszívrock-együttesbe, a Yesbe, ahol a „pótolhatatlan” Jon Andersont és a rendkívül népszerű Rick Wakemant váltották. Az egyetlen Yes-album Hornnal a felállásban a „Drama” (1980) volt, és bár a legtöbb várakozást felülmúlta, sokan nem lelkesedtek az új énekesért, annak ellenére sem, hogy Trevor és Jon hangszíne meglehetősen hasonlított. Az 1981-es balul sikerült turné után Horn és Downes úgy döntött, otthagyja a Yest, és feltámasztja a The Buggles-t. Együtt kezdtek anyagot írni az új albumhoz, az „Adventures in Modern Recording”-hoz, amely idővel egyre inkább Horn szólóprojektjévé vált.
Downes ugyanis csak a számok töredékénél segített a The Buggles másik felének. Miután rájött, hogy „ez már nem az igazi”, úgy döntött, búcsút int, és inkább csatlakozott az újonnan alakult szupergrupphoz, az Asiához, amelyben a volt Yes-gitáros, Steve Howe is játszott. Hornnak nem maradt más hátra, mint hogy minél több vendégzenészt csalogasson a stúdióba, és velük fejezze be a lemezt. Ez nem esett nehezére, hiszen kiváló énekesként is ismert volt, ráadásul akkoriban producerként is egyre elismertebbé vált. Az effektek terén John Sinclair billentyűs (ex-Heavy Metal Kids, Uriah Heep, Ozzy Osbourne) mellett a Yes basszusgitárosa, Chris Squire is segítségére sietett. Squire-rel azóta is tartják a kapcsolatot: Horn, aki a világsikerű „90125” (1983) producere volt, máig baráti viszonyban van a legendás banda tagjaival.
A címadó dal, amely a szintipop/újhullámos elemek mellett a reggae-vel is kacérkodik, látványosan nyitja az albumot. Jól sikerült a „Beatnik” is szórakoztató refrénjével, valamint a kissé kísérletezőbb és nosztalgikusabb „Vermilion Sands”. A lemez legismertebb és legjobb dala, amelybe Horn minden reményét beletette a következő nagy sláger keresésében, ironikus módon az „I am a Camera” volt, amely „Into The Lens” címen már a korábban említett Yes-albumon, a „Drama”-n is megjelent. A Horn/Downes szerzőpár egyik legjobb szerzeményének ez a változata, amely egész szép kereskedelmi visszhangot kapott, kissé egyszerűbb hangszerelést és némileg módosított szöveget kapott.
Az elektronikával megbolondított „On TV” az album legkorszerűtlenebb (és leggyorsabban elfelejthető) pillanata. Sokkal jobban sikerült a romantikus „Inner City”, és különösen az artpop csemege, a „Lenny”, amelyben Horn a lehető legjobban utánozza Jon Anderson hangját (a hasonlóság egy pillanatra tényleg elképesztő), noha ez bizonyára nem volt a fő célja. A melankolikus „Rainbow Warrior” szolid lezárást ad a lemeznek. Az „Adventures in Modern Recording” néhány demója, élen a „Fly From Here” és a „Riding a Tide” című számokkal, amelyek bónuszfelvételként is megjelentek, később szokatlan hangzásbeli fejlődésen mentek át a Yes vitatott albumán, a „Fly From Here”-en (2011), amelynek producere szintén Horn volt.
Az „Adventures in Modern Recording” furcsa módon Amerikában jobban szerepelt a slágerlistákon, mint hazájában, ahol kereskedelmi szempontból elég nagy bukás volt. A kultikus debütálóalbumhoz képest valamivel kevésbé izgalmas munka lett, de még így is rengeteg minőségi ötlet akadt rajta, Horn pedig élete legjobb énekesi formájában volt. Kár, hogy nem próbálkozott tovább a The Buggles-szel, bár Downes távozása után az egésznek tényleg nem sok értelme maradt. Sokan nagyra értékelik Horn későbbi munkásságát is a szintipop/avantgárd Art of Noise-ban, de a szíve mindig a The Buggles-é marad, amely egykor azzal a lehetőséggel kecsegtetett, hogy a nyolcvanas évek egyik legnagyobb szintipop zenekara lesz. Ki tudja, mi lett volna még, ha nem jön közbe a rövid Yes-epizód, és ha Horn nem fordul teljesen a producerkedés felé.
Felállás
Trevor Horn – ének, basszusgitár, gitár, dobprogramozás
Geoff Downes – billentyűs hangszerek, dobprogramozás
Simon Darlow – billentyűs hangszerek, gitár
Bruce Woolley – vokál
John Sinclair – dobprogramozás, cintányérok, vokál, gitár
Chris Squire – hangeffektek
Anne Dudley – billentyűs hangszerek
Luis Jardim – ütőhangszerek
Danny Schogger – billentyűs hangszerek
Rod Thompson – billentyűs hangszerek
Produkció
Trevor Horn, Geoff Downes és John Sinclair
Számlista
1. Adventures in Modern Recording (3:46)
2. Beatnik (3:38)
3. Vermillion Sands (6:48)
4. I Am a Camera (4:56)
5. On TV (2:48)
6. Inner City (3:22)
7. Lenny (3:12)
8. Rainbow Warrior (5:22)
9. Adventures in Modern Recording (reprise) (0:51)
