Kiadó: Napalm Records
Megjelenés dátuma: 2024. 4. 26.
Producer: Andy Sneap
Az album hossza: 48.13 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 8.0/10
Az Accept nagyon jó heavy metal zenekar. Az évszázad felfedezése? Nem. Egyszerűen tény. A „Humanoid” az összesen tizenhetedik stúdióalbumuk, amely hangulatában, energiájában és produkciójában természetesen az előző öt lemez kifejezésmódjához áll a legközelebb. Az 1980-as évekhez vezető szál mindenképp követhető, de ez ne tévesszen meg minket, mert a Dirkschneiderrel megvalósult varázslat örökre egyedi marad, és a nyolcvanas évek virágzó metalkorszakának egyik koronaékköve.
Hagyjuk is ezt. Wolf Hoffmann, a mai Accept felállásának utolsó „túlélője” a német Solingenben 1976-ban alapított, hosszú életű teuton metalbanda minden korszakából, túl jól tudja, mit hogyan kell csinálni, és túl jól is érti. Az ötletgazda, a látnok, a fő szerző és természetesen elsősorban kiváló gitáros a „Too Mean To Die” című, nagyon jó elődlemez (2021, RockLine kritika) megjelenése óta eltelt három évben ismét össze tudott hozni elég nagyot ütő, egyenesen célba találó és izzóan támadó gitárfrázist egy új, monolitikus stúdióalbumhoz. Az anyag egy tapodtat sem mozdul el attól a recepttől és formulától, amelyhez Hoffmann a zenekar érett éveiben is hűségesen és nagyon ügyesen ragaszkodik, és természetesen az ikonikus csapat nyolcvanas évekbeli örökségének stílusbeli összefoglalója, még ha a mai Accept kifejező energiája – mint mondtam – érezhetően más is. Hoffmann ezen a lemezen is a zenekar azonnal felismerhető stílusának fő erőssége (nem számítva az U.D.O. nevű „lánykaformációt”, ahol őszintén szólva ma több az Accept-DNS, mint magában az Acceptben). A szerzői stílusa, és persze az i-re a pont, amit a szólói adnak, amelyekről voltaképp azonnal ráismerni. Ezúttal is kikukucskálnak belőlük a neoklasszicizmus betétei. Az új albumon a szólók tele vannak velük. Az első ilyen betét rögtön a nyitó kovácsműhelyes ütős, a tomboló Diving Into Sun szólójában felbukkan.
Mindenesetre a „Humanoid” az előző öt album stíluskeretét követi. Az Accept megint néhány rendkívül ügyesen megszőtt szerzeményt kínál, amelyek a közvetlen pusztító erőt és a zenei mohóságot ötvözve azonnal megfogják az embert. A dalok között az ihletettség szintjében persze vannak eltérések. Tekintve, hogy a Straight Up Jack azonnal első osztályú AC/DC-tisztelgésként értelmezhető, amihez Tornillo recsegő-rikoltó énekstílusa még olajat is önt a tűzre, az album csúcspontjai az irgalmatlanul fogazottan gurulő záró tétel, a Southside Of Hell (vagyis az album egy nagy energiájú pofonnal zárul, ami remek), a sötét, teljes elembertelenedésről szóló címadó dal, aztán a Frankenstein kislemezzel induló szórakoztató folytatás, a végsőkig pusztító The Reckoning pedig Tornillo korábbi remek alkotásainak, például a Pandemic vagy a Teutonic Terror varázsát kergeti. A versszakban szinte rock’n’rollba hajló Nobody Gets Out Alive és a balladás Ravages of Time is pontosan ott áll, ahol kell. A Man Up, a Diving Into Sun és a gonoszkásan csibészes Unbreakable esetében a refrénekhez a híres férfias harmóniákat (a tömeges kiáltásokat) kapjuk, ami mindig is az Accept védjegye volt. A Mind Games, a középtempós dal, amely hálás hangulatváltást hoz, az új album egyik legérdekesebb és legkidolgozottabb szerzeménye, a középső nyolcütemes részben kiemelkedő megoldásokkal.
A „Humanoid” sötét, okkult, apokaliptikus és helyenként gonoszkásan harapós album. Vagyis minden jegyét magán viseli egy igazi klasszikus heavy metal lemeznek, amelyhez a túlságosan is ismert Accept-formában nehéz bármit hozzátenni vagy elvenni. Az ötletességére nem lehet egy rossz szót sem mondani, ebben a tekintetben legalább az elődje, a „Too Mean To Die” szintjét tartja. Gyenge pillanat nincs, és az album az első perctől az utolsóig magas szinten tartja az események dinamikus fejlődését.
A „Humanoid” újabb nagyon-nagyon jó teljesítmény az Accepttől az érett korszakban, amikor Wolf Hoffmann tartja kezében a karmesteri pálcát. Teljesen elégedetté és boldoggá teszi a zenekar minden igazi hívét, akiknek semmi bajuk azzal, hogy a csapat kifejezésmódja az Udo- és a Tornillo-korszak között ível át. Az Accept tehát az új stúdióalbummal is önálló fogalom marad a heavy metalban, és világos, hogy a közelgő koncertturnén az új dalok fenomenálisan megférnek majd a zenekar vaskorszakának klasszikusai mellett. Az Unbreakable az elsők között kerül egyenesen színpadra. Ez az album pontosan azt hozza a rajongónak, amit akar és amit vár. Tehát semmi művészi váltás, csak újabb, ám első osztályú „játszadozás” a saját, egyedi zenei formulával, amelyet Hoffmann a bal keze kisujjában tart.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Diving Into Sin
2. Humanoid
3. Frankenstein
4. Man Up
5. The Reckoning
6. Nobody Gets Out Alive
7. Ravages Of Time
8. Unbreakable
9. Mind Games
10. Straight Up Jack
11. Southside Of Hell
Felállás:
Wolf Hoffmann – gitár
Mark Tornillo – ének
Uwe Lulis – gitár
Christopher Williams – dob
Martin Motnik – basszusgitár
