A rockriff elemi varázsa megmentette a kranji Transtation Squatot! (2013)

0 7

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Nina Grad

Helyszín: Trainstation Squat / Kranj / Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. 01. 19.
Látogatók száma: 120
Jegyár: 4,00€

A God Scard régóta beharangozott fellépését a kranji Transtation Squatban az utolsó pillanatban lemondták betegség miatt. Két nappal a koncert előtt. Az esemény nem eshet a vízbe, a szervezőnek viszont mindössze két napja marad, hogy úgy oldja meg a helyzetet, ahogy tudja. Kockáztat: fejre állítja a szituációt, és a várt hibrid metalosok helyére a hard rock revitalistákat, a Retro Kultot és a Freeway Machine-t teszi a fellépők listájára.

Nincs lemorzsolódás! A klub szép számú közönséget vonzott. Tele van ismerős arcokkal, akikkel rendszeresen összefutsz a szcénában, kellemes az energia, igazi szombat esti kikapcsolódás. Az ember elveszti az időérzékét, a térérzékét, mindent. Kinyílik egy dimenzió. Az egyetlen, amelyik számít. A zene dimenziója.

A ljubljanai Retro Kult áll a színpadon. Már a név is sokat elárul. Egy mindössze fél éve működő formációról van szó, amelynek tagjai Anže (ének), Božo (dob), Johnny (basszusgitár), a gitárokon pedig Deži és Zupi. Az ötös a rövid múlthoz képest remek játékot mutatott: olyan zenészek ők, akik tudják, mit akarnak elmondani a színpadon, van fókuszuk és víziójuk, és szükségük van az ilyen fellépésekre, mint amilyen a Transtation Squatban volt, hiszen ez visszaigazolja a törekvő fiataloknak, hogy jó úton járnak, és erősíti azokat a kémiai kötéseket, amelyekből egy összeforrott csapat, karizmával rendelkező zenekar válik. A srácok a rockkultúra energetikai magját kínálják, amely a hetvenes évek úttörő korszakából ered. Abból az időből, amikor a riff teljes pompájában kivirágzott, és olyan zenekarok ragyogtak fel, mint többek között az AC/DC, a Lynyrd Skynyrd, a Rose Tattoo, a Free vagy a Led Zeppelin… A saját szerzemények, a Snake, a Pekel és a Raj, főleg pedig a Rising Sword bizonyítják, hogy sikerült összehozniuk a rockriff ősi erejét a retro blues-báj máza (szólózás, átmenetek), valamint a rockos bestialitás és a szúrós szemtelenség (Snake) elegyével. Jó látni, hogy a fiatalok újra felfedezték a „tehénharangot”, amellyel adagolják a ritmusszerkezeteket, és amely hálásan támogatja azok kompakt ragadozó természetét. Anže hangja tekintélyben és robbanékonyságban sokat nyert azóta, hogy még a nemrég megszűnt Cyclöneban hallgattuk. Különösen imponál a srác széles hangterjedelme, amellyel rendkívül magas dallamvonalakban is határozottan, magabiztosan odacsap, amit a Snake végén, a dalból kivezető mérges scream is megerősít. A zenekar játékával, megjelenésével és hozzáállásával bebizonyította, hogy kivételes potenciál van bennük. Egyszerűen. Ez a terep jelenleg kiaknázatlan Szlovéniában, az általános világtrend pedig az, hogy a fiatal rockbandák kreatív inspirációt közvetlenül a hatvanas évek végének és a hetvenes évek rockgyökereiből merítenek… Ígéretes. Kár, hogy az ének kissé halkra volt keverve a hangzásban, de ezt később a Freeway Machine sem kerülhette el.

A színpadot tehát a Freeway Machine veszi át. Ők még több erőteljes rockenergiát zúdítottak ránk, a ritmusszekció feszült „groove”-jának remek koherenciájával, amely alatt ropogott a szorosan összeszokott, blueselemekkel megspékelt rockjuk. Érezni, hogy a zenekar egy jó ötödik éve van a színtéren, és szép csomó fellépés van mögöttük. A Retro Kulttal ellentétben a Freeway Machine kevesebb bombasztikus dallamosságot hoz, viszont annál több leplezetlen punkos mocskot, amit főleg Jure Hauptman adagol kompromisszumok nélkül kicsapongó üvöltéssel, a végtelen arrogancia adagjával fűszerezve.  A kópék olyan saját számokat mutattak be, mint a Sunday Night és a Bad Times, remek középvonallal, a punkarrogancia és a rockriff elemisége közé belapátolva, ami egyaránt tetszhetne a Thin Lizzy és a The Cult rajongóinak. Visszatér a kockás favágóing, a tehénharang telibe talál, és a ritmusok kacérságát diktálja, mint a Grand Funk Railroad terjeszkedésének aranykorában, a gondtalanság idején, amikor a rock még fiatal volt. Hogy a spontán jam-kikapcsolódás mennyire fontos része a Freeway Machine játékának, azt a Blue Town hosszú nyitóintrója bizonyítja, telve power blues-szal, míg a My All Mine még a Motörheadet keresők fülének is kedves lehet. Jó tudni azt is, hogy a zenekar mindehhez az elemiséghez még egy jó adag blues-retorikát is kever, ami valami nyers, férfias szexepilt kölcsönöz nekik.

Bízzunk benne, hogy mindkét zenekar a pályán marad, összeszed elég anyagot ahhoz, hogy mindegyik elkészítse az első lemezét, és valamilyen módon katalizátorként működik majd egy új korszak szlovén mozgalmának kialakulásához, amely feltüzeli a klasszikus hard rock iskola „revivaljét”, és ez biztosan vonzza majd a Thin Lizzy, az Aerosmith, a Guns N’ Roses, a Led Zeppelin, a G.U.N. és társaik rajongóinak szélesebb körét…

Mindemellett kiváló főhajtás a szervezőknek, hogy nem törődtek bele a sorsba, és megmentették az eseményt, amely végül teljesen fenomenálisra sikerült. Bízzunk benne, hogy a Transtation Squat valamiféle havi programállandót kap, olyan események szervezésével, amelyek elsősorban a szlovén rock és metal bölcsőjéből induló zenekarok bemutatására irányulnak. Ezeknek a fiatal, erőtől duzzadó formációknak ugyanis égetően szükségük van a fellépésekre, hogy megvethessék a lábukat a színtéren. Valami hasonlót csinál a halhatatlan Dirty Skunks az Orto Barban, a perspektivikus fiatal zenekarok népszerűsítésének saját változatával, a „Kadilnice of Death” keretében!

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik