Dark Tranquillity / Moonspell / Hiraes
szerda, 2025. 4. 30., 19.00-tól 22.50-ig
Zágráb / Boogaloo / Horvátország
Vannak turnék, amelyek mellett egyszerűen nem lehet elmenni. Főleg, ha a mi régiónkba jönnek! Mi kell még? A melodeath metal legendás göteborgi úttörői, a Dark Tranquillity összefogtak a gótikus és melodikus extrém metal mindig elképesztő portugál őrzőivel, a Moonspell-lel. Két nagy és mélyen tisztelt név a nemzetközi színtéren, stílusban viszont ég és föld. Remek párosítás, amelynek a szelek minden irányából hömpölygő tömegeket kellett összeterelnie a heavy metal rajongóiból, és még hatékonyabban fogynia kellett rá a jegyeknek.
A két zenekar fellépését már 2025. 4. 12-én Ljubljanában is megnéztük, a koncertbeszámolót akkor Sebastijan és Jerneja jegyezte, de az ördög nem hagyott nyugodni minket, így 2025. 4. 30-án átugrottunk egy második adagért is a mindig gyönyörű zágrábi Boogaloo klubba. Ráadásul a Moonspell és a Dark Tranquillity műsora is kicsit eltért a ljubljanaitól. De csak szép sorjában.
A Boogaloo klub gyakorlatilag telt házas volt. A koncert napjára csak egy maréknyi jegy maradt. A helyszín dugig megtelt. Tolongott a nép, egymáshoz préselődve, mint a gyufaszálak a dobozban. Már amikor a színpadra lépett az előzenekar, a Hiraes – az osnabrücki német melodikus death metalosok a Dawn Of Disease hamvaiból születtek, a growl vokálnál pedig az ördögi „hannoveri” Britta Görtz áll, aki a Critical Messből érkezett a zenekarba, és akit sok évvel ezelőtt a Cripperrel több alkalommal is láttunk a tolmini Metalcampon, de például 2011-ben a mára sajnos megszűnt német Bang Your Head!!! fesztiválon is –, egyértelmű volt, hogy a Boogaloo ezen az estén darázsfészekké változik.
A Britta Görtz (ének), Lukas Kerk (gitár), Oliver Kirchner (gitár), Christian Wösten (basszusgitár) és Mathias Blässe (dob) felállású kvintett fél óra alatt teljes fordulatszámra pörgette a már rendesen megtelt klubot, és magabiztosan, olajozottan működő egységként mutatkozott be, ahol minden figyelmet a „keményen” kiöltözött Britta kisugárzása vitt el – bebizonyította, hogy a growl még mindig fenomenálisan megy neki. A banda öt dalt játszott a második, és még mindig aktuális „Dormant” albumáról, amely tavaly év elején jelent meg. A rengeteg kilométert és tapasztalatot a háta mögött tudó, vén rókákból álló csapat tömör és robbanékony produkciót tett le az asztalra, amely mindenben lenyűgözött. Annak ellenére is, hogy a hangzás kissé gyengébb volt, ami főleg a két gitár kevésbé tiszta kivehetőségére vonatkozik. Kiváló bemelegítés!
A Moonspellt 2019 novembere óta vártam vissza a színpadra, amikor a Rotting Christ társaságában kaptuk el őket az ausztriai Grácban! Egy banda, amely egyszerűen magával ragad. Mindig. Zenészekből álló csapat, amely az évek során egy nagy családdá nőtte ki magát! Négyen 2004 óta változatlanul tagjai a zenekarnak. 2020-ban aztán új dobost fogadtak a soraikba Hugo Ribeiro személyében. Utolsó stúdióalbumuk, a „Hermitage” 2021-ben jelent meg. A lemez lassan feledésbe merül, a banda pedig ezzel összhangban úgy döntött, hogy erre a turnéra eléggé old school setlistet állít össze, ami röviden szólva plusz mágnesként hatott: a Moonspellt ezen a turnén egyszerűen kötelező volt megnézni! A Moonspell nagyon szívesen vállalja a különleges vendég szerepét nagyobb, befutott zenekarok turnéin. Felejthetetlen volt az a 2009 áprilisi találkozás a Moonspell-lel a Boogalooban, amikor ellopták a show-t a brit black metalos Cradle Of Filth elől, és teljesen háttérbe szorították őket. Fernando megváltoztatta a külsejét, bajuszt és szakállt növesztett, így inkább egy szerb grillétterem pincérére emlékeztetett, de amikor ez a fickó színpadra lépett, és belekezdett a produkciójába, egyszerűen tudtad, hogy jó helyen vagy. Szenvedélyesen és kompromisszumok nélkül. A Moonspell fantasztikusan összeszokott, a hangzás végig kiváló volt, és ismét megmutatta, mit tud a fenomenális gitáros, Ricardo Amorim is, egyenesen briliáns, old school iskolát idéző szólóival. A zenekar gyakorlatilag egyetlen óra alatt átfogta a teljes életművét. Energiájukkal megbabonázták a helyszínt, a közönség a tenyerükből evett. Bárhová néztél, mindenhol a magasban voltak a kezek. A többit elintézte Fernando szokásos tüzelése.
A lejátszott dalok felét a zenekar első két albuma adta, ezeket a Moonspell ravaszul a koncert legelejére (Opium, Awake) és a legvégére helyezte, amikor várakozásoknak megfelelően először a Vampiria szólt, amit a briliáns „Extinct”-tétel, a Breathe (Until We Are No More) követett, aztán az egész terem megőrült az Alma Mater vámpíros dübörgésére, a nagy finálében pedig a banda egy újabb „Irreligious”-klasszikussal, a Full Moon Madnessszel verte be az utolsó szöget a koporsóba – ennél mindannyian elvesztettük a hangunkat. Na jó, azért nem teljesen! Spórolni kellett az üzemanyaggal, hiszen hátravolt még a főzenekar. A Moonspell azzal is megfűszerezte a műsort, hogy visszahozta a „Memorial” (2006) klasszikusát, a Finisterrát, amelyet nem igazán gyakran játszanak turnén, a teljes varázst és hipnózist pedig könnyedén fenntartották az „Antidote” album klasszikusainak szárnyán is: a From Lowering Skiesszal és az In Above All Mennel, amelyeket hosszú idő után vettek vissza a setlistbe, valamint a valahol várható Everything Invadeddel! Röviden szólva: újabb felejthetetlen együttlét a fenomenális portugálokkal, akiket egyszerűen képtelenség megunni.
Attól, hogy a Moonspell véletlenül ellopja a show-t a Dark Tranquillity elől, ahogy egykor a Boogaloo klubban a Cradle Of Filth elől, ezen az estén nem kellett tartani. Nemcsak azért, mert a két zenekar stílusban mérföldekre van egymástól, hanem azért is, mert a Dark Tranquillity esetében ez egyszerűen lehetetlen. Ők ugyanis arról híresek, hogy koncertjeiket mindig a legmagasabb szinten játsszák le, ami már szinte közmondásosan összefügg azzal a svéd szorgalommal és perfekcionizmussal, amely mindig a legjobbat akarja nyújtani.
A banda a legújabb, „Endtime Signals” (2024) albummal érkezett Zágrábba, és jócskán megváltozott felállással, amelyben a régi gárdából csak az egyetlen alapító tag, a zenekarral minden apokalipszist túlélő énekes, Mikael Stanne, valamint az 1998 óta a zenekarban játszó billentyűs, Martin Brändström maradt (az ő csatlakozásával vált a Dark Tranquillity szextetté). A két gitáros, Jonas Reinholdz és Peter Lyse Karmark, továbbá a basszusgitáros Christian Jansson és a dobos Joakim Strandberg Nilsson viszont újoncok a csapatban. Ám mind csúcskategóriás zenészek, és a Dark Tranquillity a 2020 után rájuk zúduló komoly felállásbeli rokádot nagyon sikeresen vészelte át, a réseket pedig egészen gyorsan befoltozta. Ezt sugározta a koncert is. Mikael Stanne az az első és megkerülhetetlen láncszem, aki nélkül a zenekart tényleg nem lehet elképzelni. A színpadon ott az a jellegzetes mosoly, és színpadi jelenlétével folyamatosan azt az érzést kelti, hogy nagyon közel áll a közönséghez és a rajongókhoz. A growl továbbra is pusztító, és tökéletesen kiszolgálja a legendás énekest. A közönség kezelése nála rutinmunka. Gesztikulálással és tüzelő bekiabálásokkal ez még könnyebben megy. Stanne egyszerűen lenyűgöző karizmájú énekes.
Fenomenális fényjáték, gazdagon felszerelt színpadkép háttérvetítésekkel, kertelés nélkül, egyenesen – nyaktörő menet. A banda kiváló összeszokottságot mutatott. Egy bakit sem hallottál. Borotvaéles gitárok, a kettejük összjátékából fakadó harmóniák végig tisztán kivehetők, a ritmusszekció kontrasztosan a háromdimenziós mélységbe fúródik, és mindennek a tetején persze Stanne pusztító énekteljesítménye.
A zenekar a műsort várakozásoknak megfelelően nagyrészt a legújabb album anyagával töltötte meg, közben azonban időgépre ült, és az életműben visszafelé haladva egészen az 1999-es „Projector” albumig jutott el, amelyről a Therein klasszikust adta elő a rendes műsor legvégén. A közönség tombolt, énekelte a dallamokat, szinte kivette őket Stanne szájából, az energia őrült és nehezen leírható volt. A Boogalooban tartott koncerteknek egyszerűen megvan a maguk egyedi sármja és varázsa!
A banda néhány meglepő csemegével is megfűszerezte a műsort. Ilyen volt a két „Fiction” (2007) klasszikus, a Nothing To No One és az Empty Me. Főleg az utóbbit játszotta ritkán a zenekar turnén. Hasonló a helyzet a „Damage Done” (2002) klasszikusával, a Cathode Ray Sunshine-nal, amelyet a banda csak 2022-ben vett be a műsorba, valamint a Hours Past In Exile-lal, amely hosszú évek után kapott ismét helyet a koncertjeiken.
A ráadás sajátos csúcspontot hozott, hiszen a Dark Tranquillity a közönségből az utolsó erőtartalékokat is kiszívta. A közönség szinte magától kitalálta, mi következik: a The Wonders at Your Feet az ötödik, „Haven” (2000) albumról. És folytatódik az őrület. A közönség odaadása továbbra is kivételes. A lelkes együtténeklés az első sorokban, de a klub távolabbi zugaiban sem csillapodott. Elöl persze rendesen ment a lökdösődés és a mosh is. Aztán jön még a pusztító Lost In Apathy („Character”, 2005), a nagy finálében pedig a hiányolt „Fiction”-klasszikus, a Misery’s Crown, amelyet a közönség kitörő lelkesedéssel fogadott!
Őrült koncertesemény. Egyedi és felejthetetlen! Ahol nincs helye mínuszoknak és negativizmusnak. Varázslatos este, tele forrongó szenvedéllyel, érzelmekkel és egyedi atmoszférával, amely egy párhuzamos világot teremtett, ahonnan egyszerűen nehéz visszakapcsolni a valóságba, amikor a zenekar búcsúzóul azt mondja: „Köszönjük, Zágráb, hamarosan találkozunk!”
Szerző: Edita Klemen & Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Hiraes setlist:
1. Through the Storm
2. About Lies
3. We Owe No One
4. Dormant
5. Undercurrent
Moonspell setlist:
1. Opium
2. Awake!
3. Common Prayers
4. Extinct
5. Night Eternal
6. Finisterra
7. In and Above Men
8. From Lowering Skies
10. Everything Invaded
11. Vampiria
12. Breathe (Until We Are No More)
13. Alma Mater
14. Full Moon Madness
Dark Tranquillity setlist:
1. The Last Imagination
2. Nothing to No One
3. Hours Passed in Exile
4. Unforgivable
5. Wayward Eyes
6. Terminus (Where Death Is Most Alive)
7. Atoma
8. The Dark Unbroken
9. Shivers and Voids
10. Forward Momentum
11. Cathode Ray Sunshine
12. Empty Me
13. Not Nothing
14. Phantom Days
15. Final Resistance
16. ThereIn
—ráadás—
17. The Wonders at Your Feet
18. Lost to Apathy
19. Misery’s Crown
