Helyszín: Ljubljana / Orto Bar / Szlovénia
A koncert dátuma: 16.01.2007
Látogatók száma: 35
Jegyár: 3.00€
Ha szereted a hetvenes éveket, amikor még zenekarok csináltak rockzenét, nem kiadók, ha elfelejtetted, mi az a bátorság, akkor erre nincs jobb gyógyszer egy Moonlight Sky-koncertnél. Másfél hónap után ismét eljött az idő, hogy megnézzük, hogyan halad a Moonlight Sky nevű progresszív jelenség. A srácok az Orto Barban kötöttek ki, ahol folytatták a nemrég megjelent lemezük, a „Moonlight Sky” élő bemutatását – egy olyan lemezét, amellyel nemcsak ők veszítették el az ártatlanságukat, hanem valószínűleg a teljes hazai szlovén szcéna is, amely addig valószínűleg nem ismert hozzájuk hasonlót. Az viszont szomorú az egészben, hogy majd csak a külföldnek kell emlékeztetnie Szlovéniát arra, hogy elvesztette az ártatlanságát! A Moonlight Sky már a legelején átlépi a hazai határokat, Európára, a nagyvilágra les, szóval olyan zenekar, amely képes a csúcsra törni. Talán nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő időben születtek, de éppen ebben rejlik a kulcs, mert benned csírázik, mint csendes avantgárd az ellenzékben, amely csak a megfelelő pillanatra vár, hogy kifejeződjön, és potenciális tömeges eufóriát váltson ki!
22.20-kor üt az óra! A fiúk megjelennek a színpadon. A kisteremben a pult mellett nagyjából 25 ember szorongott (a személyzetet nem számítva). Már Andraž bevezető üdvözlése is magabiztosabb volt, mint a zenekar koncertnyitása másfél hónappal korábban a Channel Zeróban!
A srácok szerencsés számot választottak nyitásnak: a Pluton. Ez a szám egy pillanat alatt feltárja a Moonlight Sky lényegét és szellemét, ezért a jövőben is nagyon ajánlott nyitószám. Látszott, hogy a zenekarnak kifejezetten jólesik az Orto Bar hangulata, a levegőben kevesebb a cigarettafüst, a színpadon pedig több a fény, mint amennyit a Metelkovában lévő, említett Channel Zeróban kaptak. A Moonlight Sky teljes egészében eljátszotta az elsőszülött „Moonlight Sky” lemezét, méghozzá a lehető legbecsületesebben: az egész albumot lenyomták. Beleraktak egy Hendrix-számot, a Red House-t, a végét pedig a Leb i sol száma, a Jovano, Jovanke kiváló előadásával fűszerezték. A kvartett élőben még kompaktabbnak, jobban összehangoltnak és még féktelenebbül elengedettnek hatott, a fellépést pedig főleg Andraž dobta fel a szellemes konferálásaival, amelyekkel még azt is elérte, hogy a színpad közelébe csalogassa a szlovének félénk, szegényes kis csapatát, akik aznap este azért jöttek, hogy élvezzék a koncertet! A szlovén viszonyok között kivételes gitáros, Miha Petric joggal aratta le a figyelem nagy részét: kidolgozott imázsának, lenyűgöző effektparkjának és a „talk box”-nak köszönhetően, de leginkább a játékstílusával varázsolt el, amely a rocktörténelem legjobb pillanatainak megtestesítője a múlt század hatvanas éveinek végéről és a hetvenes évek első feléből. Ritkán kapok libabőrt szlovén zenekarok hallgatása közben. Most tele volt vele a hátam, és nem Mihának köszönhetően, hanem az egész kvartettnek – érdekes módon egy több mint félig üres teremben (a végére talán úgy 35–40 fő gyűlt össze). Miha-tól pengetőt nem kaptok, mert nem használ, hacsak nem vág le egy körmöt! A srácok ravaszul állították össze a setlistet. Valójában valószínűleg nem is gondolkodtak rajta sokat, de a csúcspontok pontosan ott voltak, ahol kellett, hogy a koncert dinamikája magas szinten maradjon, az egész megőrizze az intenzitását, és végig jelen legyen a sokkhatás, amely nem hagy levegőt venni, és nem engedi, hogy véletlenül sem ásítsál. Azonnali nyitás a Plutonnal, aztán középen a Rigg’s Family Shot és az Ocean, az egyik legszebb szám abból a szempontból, ahogy a hangszerek harmonikusan egymásba olvadnak, és ahogy a kiszámíthatatlanul egymás után következő hangulatok áramlanak, határozott volt viszont a záró rész, főleg a legendás macedón Leb i sol feldolgozásával.
Egy szempillantás alatt eltelt egy óra, a srácok először integettek búcsút, aztán gyorsan visszatértek a színpadra, és Andraž felvetésére: „A hoč’te še!” a passzív közönségből még egy határozott, helyeslő „Jaaaaaaaaaa!!!” is kicsalogattak. A ráadásban jött az este meglepetése. Betanultak még egy Leb i sol-számot, méghozzá a Devetkát! Az Orto Barban ezen az estén játszották először szélesebb közönség előtt! Rövid, érdekes szám, főleg pedig könnyed, ami remek bemelegítésnek bizonyult a Black Sabbath-os The Groove előadásához.
A Moonlight Skynak van mit mutatnia. Már maga az elsőszülött (a „Moonlight Sky” lemez) is olyan sokszínű, hogy jó darabig élvezheted és fedezheted fel, nálam például tavaly novembere óta tart, és még mindig találok olyan apróságokat, amelyek meglepnek és lenyűgöznek. Ha a sokféle zenei forma fúziójáról tényleg ez a helyzet, akkor nem járunk messze attól, hogy a Moonlight Sky elsősorban és mindenekelőtt koncertzenekar, amely igazán csak a színpadon éled fel teljes pompájában. Kifejezetten „jamming band”, amely nem szab zenei határokat a saját kifejezésének! A stúdió valójában egy kicsit még korlátozó is a zenekar kutató fókuszának. Röviden: egy koncert, tele kiszámíthatatlan hangulatváltásokkal, ami minden elsőrangú progresszívrock-történet lényege. A srácok úgy tudnak fűszeresen lejátszani mindent, amit csak a szíved kíván! A hatvanas évek végi Barrett-féle pszichedelia gitárhangjától a hendrixizmusokon és gilmourizmusokon át…. A srácok első osztályú zenészek, és a köztük lévő kommunikáció tényleg kivételes. A zenekar növekedőben van, és e biztató kezdet után az ember valóban türelmetlenül várhatja, merre viszi őket a szél. A jazzes ritmusszekció és a belefonódó klasszikus rockos gitár- és billentyűhang különleges hangzáshoz, kifejezésmódhoz és vonzó elegyhez vezet, amelyben még az agyi transzcendencia is felsejlik (Ocean), de pontszerűen földet ér a vastag riffszántással (The Groove). Nemes fúzió. Virágzásban.
Setlista
1. Pluton
2. Angel
3. Devet osem
4. So Hard To Leave Someone You Love
5. Rigg’s Family Shot
6. Ocean
7. Red House
8. Štirje svetovi
9. Moonlight Sky
10. How Much?
11. Jovano, Jovanke
—ráadás—
12. Devetka
13. The Groove
Képgaléria
