A Noctiferia-féle Krst pri Savici (2018)
Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Gala Hala, Ljubljana
A koncert dátuma: 2018. 05. 23.
Ha a Pomaranča a heavy metal kezdetét jelenti szlovén földön, akkor a Noctiferia kétségkívül a szlovéniai extrém metal kezdetét. A kezdetben Emetica néven működő Noctiferia huszonegy év után (ennyi telt el idén áprilisban az első koncertjük óta) visszatért a tett színhelyére, ahol minden elkezdődött. A Baptism At Savica Fall debütalbummal pedig a szlovén black metal is útjára indult, és most megismételhetetlen, egyedülálló bepillantást kaptunk a szlovén extrém black metal kezdeteibe, hiszen a Noctiferia az eredeti felállásban az egész albumot eljátszotta. A koncertet eredetileg jó egy héttel korábban kellett volna megtartani, de betegség miatt elhalasztották, ami egy cseppet sem látszott meg rajta: a Gala hala szinte az utolsó zugig megtelt, a közönség pedig éhezte a Noctiferia-féle keresztelőt.
A halasztott időpontért egyfajta vigaszdíj volt még egy plusz előzenekar, és ez a megtiszteltetés a velenjei Snøggra hárult. A zenekarnak hivatalosan csak két tagja van: Ulv gitáron és énekben, Mørke pedig a dobok mögött, élőben viszont egy session basszusgitáros és egy, a zenekar elektronikus hangzásvilágáért felelős tag egészíti ki a felállást. A Snøgg akadémiai negyedórás késéssel lépett színpadra, sűrű ködfüggöny alatt, csuklyákba burkolózva, és alig háromnegyed óra alatt mutatta be zenei víziójukat, amelyet kísérleti jellege miatt elég nehéz leírni. Annyi biztos, hogy hallani az óskolás (norvég) black metal hatását, amihez a Snøgg erős avantgárd és kísérletező hangot tesz hozzá, ami nem is áll olyan messze például az Ulvertől. A szokatlanság, a viszonylag hosszú dalok, a nagy hangerő és a teljes statikusság miatt a Snøgg ezúttal elég kemény falat volt, de a hallottak alapján mindenképp olyan zenekar, amit érdemes megismerni a három eddig megjelent EP valamelyikén keresztül is.
Kicsit hagyománytisztelőbb a tengerparti trió, az Ater Era, bár a klasszikus black metal viszonylag szűk kereteihez képest ők is helyenként még mindig meglehetősen szokatlanok. Ez jól hallatszik a csapat harmadik, tavaly év végén megjelent stúdióalbumán, a Clades-en is, amelyre a trió ezúttal kizárólag koncentrált. Az Ater Era is kicsit megterhelőbb zenekar lehet hallgatásra, mert a dalaik elég hosszúak, ráadásul szokatlanabb szerkezeteket és fogásokat is bevetnek, amelyek akár avantgárd és/vagy pszichedelikus jelleget is adhatnának nekik. A zenekar ennek ellenére szilárdan a black metalban gyökerezik, amely nyers és kíméletlen, változatossá és dinamikussá pedig főleg a nyugodtabb részek és azok a gitárfogások teszik, amelyeket a black metalban nem hallani épp mindennap. Az Ater Era most ismét bebizonyította, hogy a Clades a szlovén black metal élvonalába tartozó lemez, élőben pedig olyan produkciót mutattak, amely a már csaknem teljesen megtelt Gala halát is meggyőzte.
Erősen nőtt a türelmetlenség, amikor kisebb késéssel megkezdődött az est ünnepeltjeinek színpadi felépítése. A várakozásokkal ellentétben a színpadot nem díszítették különféle kellékek, pedig az esemény exkluzivitását tekintve teljesen ésszerű lett volna erre számítani; helyette kizárólag a zenészeké volt, ami a szlovén extrém metal gyökereibe való történelmi betekintést még eredetibbé, őserőtől fűtöttebbé tette. A kultikus Baptism At Savica Fall debütalbum dalait élőben legalább öt éve nem lehetett hallani, és akkor is csak ízelítőként a Cvetličarnában, ezért igazi élmény volt először végighallgatni az egészet az elejétől a végéig. Bár az eredeti felállás, Igor Nardin, Uroš Lipovec, David Kiselič és Robert Steblovnik, évek óta nem állt együtt a színpadon, a begyakorlatlanságtól való félelem egy pillanat alatt elszállt, hiszen a négyes tökéletes formában volt, énekben és hangszeren egyaránt, Robi földrengető dobolásától Nardin ujjai alól előbugyogó kiváló szólókig. A pontot az i-re a élőben megszólaltatott sípok és Prešeren Krst pri Savici című költeményéből elhangzó szavalatok tették fel, valamint a Matricide és a This Is My Art ősrégi dalok, amelyek először már a Gods of Počka demón megjelentek; az emlékezetes pogány első rész a Sons of Fame hangjaival zárult. David ezután átadta a helyét a zenekar másik frontemberének, Artur Felicijannak (ma Dekadent), aki egykori társaival együtt felidézte azt a zenekart, amely valószínűleg a legnagyobb hatással volt a Noctiferia korai munkásságára, így a Dissection-klasszikus Where Dead Angels Lie remek előadása nem is volt igazán meglepetés. A Noctiferia Artur énekével a Grief to Master, az Err to Hell és az Aught Against Thee dalokkal a zenekar leghíresebb albumát, a legendás Per Asperát idézte fel, egy újabb feldolgozással, a Samael-féle Baphomet’s Throne-nal pedig azt a zenekart, amelynek a legerősebb hatása volt a csapat alkotásának második korszakára. Csaknem két óra után a Noctiferia a pokolian forró Gala halától a legnagyobb slágerével, a Fond of Lies-szal búcsúzott, amelynek videoklipje alig tíz éve több héten át az akkori Videospotnice első helyén tanyázott, és a szélesebb közönség figyelmét is felhívta a szlovén extrém metalra. Ahogy a Noctiferia a Baptism At Savica Fall évfordulójával rámutatott: a műfaji változások ellenére, sőt azoktól függetlenül egyszerűen a szlovén metal egyik legnagyobb és legfontosabb neve, amely az országhatárainkon túl is nyomot hagyott.
Képgaléria
























