Szerző: Urban Bolta
Fotók: Urban Bolta
Helyszín: Arena / Bécs / Ausztria
A koncert dátuma: 2011. január 31.
Látogatók száma: 800
Jegyár: 32€
Amikor egy olyan legendás banda, mint az Accept, másfél évtized után kel útra az első igazi európai turnéjával, az kétségkívül nagy esemény. Az Accept a német heavy metal iskola leghagyománytisztelőbb képviselője, az irányzaté, amely a nyolcvanas évek közepén hatalmasat lendült, és számtalan új zenekar megszületését hozta el, akik a mai napig alakítják az európai heavy és power metal színteret. De amikor a Helloween, a Rage vagy a Running Wild pályája még csak bontogatta a szárnyait, az Accept már milliós példányszámokat adott el itthon és az Atlanti-óceánon túl is, és azzal, hogy egyengették a német és az európai heavy metal útját, ráadásul újító hangzást teremtettek, az évek során kiérdemelték az élő legendák címet.
Az Accept a jelenlegi turnén a tavaly megjelent „Blood of the Nations” albumot népszerűsíti (a recenziót itt olvashatod), amely bebizonyította, hogy a vén rókák is képesek még stílusosan seperni a konkurenciát. A hajó kormányához a TT Quick frontembere, Mark Tornillo állt, mivel a zenekar ikonja, a karizmatikus Udo Dirkschneider nem akart részt venni a visszatérő felállásban. Dirkschneider húzásának pontos okai továbbra is a titok homályába burkolóznak, a hivatalos magyarázat szerint az U.D.O.-val töltött húsz év után a banda egykori ikonja nem akarta háttérbe szorítani a saját zenekarát, bár szerintem az ok inkább Udo számító természetében keresendő: nem akarta megégetni magát az anyazenekara esetleg kudarcba fulladó visszatérésével.
A szlovén rajongók számára az aktuális Accept-turné számos állomással elérhető, többek között Milánóban, Budapesten, Münchenben és Zlínben is fellépnek (vagy fognak még), én viszont a bécsi Arena mellett döntöttem, ahová három horvát, már évek óta hard & heavy-hívő társaságában utaztam el.
Még mielőtt az Accept színpadra lépett volna, a Steelwing kapta meg az ötperces dicsőségét. Ők a svéd heavy metal-újjáélesztők sorában a következők, akik ebben a skandináv országban úgy nőnek, mint eső után a gomba. Nyilván jó helyen van a nevük az anyalemezkiadónál, hiszen mindössze egyetlen teljes albummal a hátuk mögött a svédek rövid időn belül (a Blind Guardian után) már másodszor lépnek fel valamelyik nagy metalzenekar turnéján előzenekarként. A Steelwing dallamos heavy metalt játszik, a vágtázó ritmusok és a riffek felépítése azonban túlságosan is a Maiden „Piece of Mind”-korszakát idézi. Énekben remekül szerepelt a frontember, Riley, aki Dickinsonnal ellentétben a legmagasabb „halfordi” énekvonalakat is eléri, igaz, még korántsem olyan intenzitással és karizmával. Ha a srácok a jövőben tovább csiszolják a zenei tehetségüket, és a hangzásukba több saját identitást visznek, a Steelwingről biztosan hallunk még.
Az Accept a tömött, de nem teltházas Arenát a legújabb anyaggal kezdte kényeztetni: a Teutonic Terror és a Bucket Full of Hate szolgált nyitóüdvözletként, mielőtt Mark Tornillo belebújt Udo csizmájába, és a Starlighttal megnyitotta a klasszikus Accept-dalokkal teli estét. Tornillónak attól a perctől kezdve, hogy kiderült, teljes jogú tagja lett a bandának, az Udo-hívők bizalmatlan tekintetével kell megküzdenie, a legjobb védekezés pedig a támadás! Tornillo kivételesen karizmatikus frontembernek mutatkozott, született érzékkel irányította a koncert menetét. A pasas ötven évesen is igazi gyára az erőteljes üvöltésnek, amely két intenzív órányi fellépés után sem fárad el. Miért is fáradna, a torokhangok nem jelentenek számára nagyobb falatot, az Accept pedig sosem tűnt ki énekbeli bravúrokkal, ezért olyan énekest kerestek, akinek piszkos a hangja, és Tornilló esetében ez nem hagy cserben. Tornillo kompromisszumok nélküli elszántsággal vette fel a kesztyűt az olyan népszerű klasszikusokkal, mint a Neon Nights vagy a Metal Heart, és egy csipetnyi saját észjárással énekelte el őket, anélkül, hogy a kötelező módon az elődje hagyatékára kacsintgatott volna. Sokat tett hozzá a karizmatikus személyisége is, amely az ujja köré csavarja a nézőt, meggyőzi az igazáról, a végén pedig úgy köpi ki, hogy az még sokáig transzban van a lelkesedéstől! Igen, Mark Tornillo a megfelelő ember a megfelelő helyen, pontosan olyan, amilyet az Accept keresett!
Lenyűgözött a Wolf Hoffmann/Herman Frank gitárpáros, amely a nyolcvanas évek első felében ugyan mindössze két albumot készített együtt, riffjeik intelligenciája viszont könnyedén összemérhető a Downing/Tipton-duóéval (Judas Priest). Peter Baltes basszusgitárossal együtt a gitártrió volt a színpadi események középpontja, a hangszeres részeknél összeálltak, és vállvetve rakták a fülünkbe a riffeket. A központi gitáros figura természetesen Hoffmann volt, aki energikus, szívből jövő hozzáállással vágott bele a zúzós Restless and Wild és Losers and Winners dalokba, de a kicsit lassabb Princess of the Dawnba is, és a Frank ritmusa fölé fektetett kifinomult szólók sem maradtak el. A közönség tátott szájjal falta dalról dalra a régóta ismert és a legújabb slágereket egyaránt. A „Blood of the Nations” album jó fogadtatásának a célközönség körében a legszebb bizonyítéka a Pandemic, az a rohanós szerzemény, amelyet az Accept bátran a ráadásba tett, a speed metalos Fast as a Shark és a Balls to the Wall közé, utóbbi alatt pedig majdnem szétszedték az Arenát.
A legendás németek a játszott műsort a pályafutásuk „best of” válogatásaként állították össze, ezért a „Restless and Wild” (1982), a „Balls to the Wall” (1983) és a „Metal Heart” (1985) klasszikusainak jelentős jelenléte egy cseppet sem meglepő, és tekintve, hogy a zenekar hoooosszú ideje távol volt a színpadtól (a 2005-ös rövid fesztiválturnét leszámítva), a setlista teljesen várható és üdvözlendő volt. Én különösen a Midnight Moverrel örültem, amelyet rendszeresen váltogatnak az Ahead of the Pack/London Leatherboys-szal, vagy akár a Slaves To Metal-lal. A további turnékon viszont az Accept-nek be kell iktatnia a fellépésekbe néhány ritkábban játszott, már porosodó gyöngyszemet, nehogy a koncertjük látogatása a banda törzsrajongóinak a jövőben unalmas rutinná váljon.
Az Accept 2011-ben jól megkent, összeszokott gépezetként működik! A kétórás, felesleges szólószámok és konferálások nélküli löket szétzúzta a „Helloween-gombócot” a torkomban, amely a Tökfejűek nemrégiben látott zágrábi és ljubljanai koncertjei közben gyűlt össze bennem. A magáét letette a hangtechnika is, amely a közismerten akusztikátlan Arenából a lehető legtöbbet tudta kihozni, a hangzásból valódi csodát varázsolt, a két gitár élesen elkülönült, az élmény pedig ettől még szebb lett. Az új-régi koncertattrakció, az Accept tehát ismét teli tüdővel lélegzik! Pár nap múlva találkozunk Münchenben!
Fotók: Zlatko „Lawless” Vlašić
Setlista
ACCEPT: 1. Teutonic Terror 2. Bucket Full of Hate 3. Starlight 4. Love Child 5. Breaker 6. New World Comin’ 7. Restless and Wild 8. Son of a Bitch 9. Midnight Mover 10. Metal Heart 11. Neon Nights 12. Bulletproof 13. Losers and Winners 14. Aiming High 15. Princess of the Dawn 16. Up to the Limit 17. No Shelter 18. Burning —————– 19. Fast as a Shark 20. Pandemic 21. Balls to the Wall STEELWING: 1. The Illusion 2. Headhunter 3. The Nightwatcher 4. Stone Of Allusion 5. Sentinel Hill 6. Clash of the Two Tribes 7. Roadkill (…Or Be Killed)
Képgaléria
